Budapest, 1978. (16. évfolyam)

12. szám december - Tamás Ervin: Szarvas

— Úgy hallom, hogy a legtöbb gond a parkokkal van? — vetem közbe. — A legkirívóbb . . . Mert a szarvasiak lokálpatrióták, sokat tesznek a városért, az arborétumot vigyázzák, mint a szemük fényét, de a frissen épített parkok virágágyásait, fáit, gyepét nem kímélik . .. Toronyiránt mennek, letipornak virágot, gyepet, tördelik a facsemeték ágait, s ez bizony néha szegénységi bizonyítványt állít ki rólunk . . . Előfordult, hogy tulipánnal ültettük be a várost, erre egyesek leszakították őket, és elvitték a piacra eladni! Azért nem adjuk föl a parkosítást! A város belső zöldterülete mintegy két hektár, de tovább nö-A művelődési ház véljük — egyszer majd csak szentély lesz az arborétumon kívüli park is! A természeti kincseket nem elég őrizni — ki kell használni a környezet szépségét, vadregényességét, hogy enyhülést, pihenést, harmóniát találjon benne az ember. A szarvasi vízparton már vagy félezernyi családi és társas üdülő áll, közöttük harminc vállalat üdülőháza, hétvégi pihenője. A Körös holtágának másik „hurkán" — ugyanis a holtág alakja hurokszerű —, a békésszentandrási parton is csaknem ennyi az üdülés céljára épített kisebb-nagyobb épület. A városi tanács, az ÉVM és az Országos Vízügyi Hivatal több más intézménnyel karöltve felkérte a Magyar Hidrológiai Társaságot: írjon ki pályázatot a Szarvason található termálvíz többcélú hasznosítására. Az országos tervpályázat célja az volt, hogy Szarvast a termálvíz-hasznosítás mintavárosává fejlesszék, ahol a melegvizes strandfürdőn kívül mintegy kétezer lakás és több közintézmény fűtésére, melegvíz-ellátására és 7—8 hektárnyi meleg- illetve fóliaház fűtésére használják a mélységi vizek olcsó energiáját. — A tervpályázat értékelése és a díjkiosztás 1975 őszén volt. Mi történt azóta? — kérdem a tanácselnöktől. — Idegenforgalmi adottságainkkal is élni akarunk, 15 év alatt fokozatosan olyan üdülőközpontot alakítunk ki, ahol egyszerre 15 ezren pihenhetnek, csaknem annyian, mint amenynyien manapság a város belterületén élnek — feleli Jansik Tamás. — A próbafúrások 90— 95 fokos vizet hoztak felszínre, a „nyersanyag" megvan, s megkezdődött az 5—600 millió forintos fejlesztési program végrehajtása is! Az üdülőterület központja a parkos, fás Erzsébetliget lesz, s már jövőre átadjuk rendeltetésének a kempinget és az éttermet. Körülbelül 70 millió forint áll rendelkezésünkre az üdülőterület terveinek megvalósítására, az igazi munka a következő tervidőszakban kezdődik. A mintegy 26 hektárt magába foglaló óriási pihenőpark földjébe is milliók kerülnek — teljesen közművesített lesz. A termálstrandon kívül az elképzelések szerint vízi sporttelep, szálloda, szabadtéri színpad épül, meg több vállalati és társas üdülő. Tavaly végre a városközpontban is átadhatták rendeltetésének a felújított szállodát, ahol addig a járási hivatal székelt. — Nézze, ennek a városnak nemigen voltak mecénásai — ingatja fejét a 61 esztendős Juhász János bácsi. — Mindig a maga erejéből épült, szépült — ma pedig már annyi látványossága van, hogy megállásra készteti a rajta átutazót. Tudja, volt itt egy bolondos gróf, legalábbis a szarvasiak bolondnak hitték, aki 40 hektáron fákat ültetett búza helyett. Ebből lett az ország legnagyobb — és talán legszebb — botanikus kertje, ahol vagy másfélezer fafajta él — öt világrészből. Láthat itt kínai sárgafát, alaszkai juhart, japán páfrányfenyőt, korzikai égert, koreai ostorfát . . . Itt még van kapás Érdemes meglátogatni a Tessedik-múzeumot, ahol a névadó eredeti kéziratait, első kiadású könyveit és a róla készült egyetlen olajfestményt őrzik. A múzeumhoz tartozik egy ritka ipari műemlék is — a szarvasi szárazmalom. 1836-ban épült, gabona- és takarmánymagvakat őröltek benne, később kölest is hántoltak itt, a környékbeliek csak úgy emlegették, hogy „kásamalom". Restaurálását 1973-ban fejezték be. Zavarecz Mihály, aki a malom udvarában éppen füvet kaszál, a közelmúltra emlékezve mondja: — Mi még csináltunk kását benne ... A nagy kerékhez kötöttük a lovat, míg az kettőt fordult, a kicsi 140-et... Háromszor kellett fölönteni a garatra a kölesből; ami maradt, az már tényleg csak ocsú volt . . . Szarvastól nem lehet úgy búcsút venni, hogy ne ejtsünk szót Ruzicskay György grafikusművészről, aki itt született, s most „háromfelé él": Budapesten, Párizsban és Szarvason. Ary Rózának, a Békés megyei Népújság munkatársának így vallott a szülőföld szeretetéről: „Aránylag fiatalon elkerültem a szülőföldemről, az Alföldről. Szerencsém volt, bejártam a világ sok részét. Gyakran történt velem valami érdekes, de mindezek végén ott állt a mottó: mit fognak ehhez szólni otthoni'... Úgy tartják: a művésznek .hazája' széles e világ. De ő is azt érzi, hogy van egy pont valahol a földgolyón, egy pontocska, amelynek szól minden, ami vele történik, amelyhez az ő művészete szól ... A szülővárost szülőnek érezzük, és a szülő hazavárja gyermekét . . . A városligetben kaptam egy szép kis parasztházat, és 1960 óta feleségemmel együtt rendszeresen visszatérek ide . . . Nagyon nagy boldogság itt élni." /i