Budapest, 1978. (16. évfolyam)

11. szám november - Zolnay László: A budai képfaragók középkori emlékei I.

Szent nő alakja az 1974. évi budai ásatásokból Schopper Tibor felvétele a művészt is. így az emberábrázolás — amelyben a művész a maga legsajátabb ízlését, bírálatát, eszményét, gúnyát, rajongását, egyszóval: maga-magát is megmondja —, gazdagabb zárványa, bonyolultabb letéte a múltnak, mint a puszta plasztika, a dekoráció, az egyszerű használati tárgy. A merő lelet. És még egy: az emberábrázolás nemcsak modell és művész kapcsolata! Relációt teremt a modell, a művész s a szemlélő között, tehát közted és a műtárgy közt, a ma és a tegnap között is. Lássu k most az 1962 és 1974 között— tehát még a budai nagy gótikus szoborsereglet felfedezése előtt—lelt figurálisainkat! Az itt ismertetésre kerülő leletanyagot két nagyobb csoportba osztottam: képzőművészeti és iparművészeti hordozók figurálisaira. A képzőművészetieket is kétfelé: körplasztikákra és reliefekre. KÖRPLASZTIKÁK Páncélos vitéz kőszobrának töredéke 1972-ben a budai királyi palota középkori északi előudvarának területén, a barokk kori istállók feltöltésének eltávolításakor, szórványként került 39