Budapest, 1978. (16. évfolyam)

11. szám november - Ligeti László: Jubilál az Erdei Telep

fasizmus és a háború ellen küzdő, haladó gondolkodású embereknek, értelmiségieknek, munkásfiataloknak. Rendszeres látogatói voltak Martos Flóra, Ságvári Endre, Braun Éva, Földes Ferenc, Pataki István, Kreutz Róbert, Vámos Ilonka, Kállai Éva. Előadásokat tartottak, sokszor tábortűz mellett beszélgettek a politika1 helyzetről, megmutatva az utat, amelyen haladni kell a munkásosztály, a dolgozó nép felemelkedése érdekében. Hangsúlyozták, hogy minden haladó erőnek össze kell fognia az antifasiszta és háborúellenes cél érdekében, megteremtve a népi egységfrontot, de mindenekelőtt a munkásosztály egységfrontját, a kommunisták és a szociáldemokraták akcióegységét. A kommunisták és szociáldemokraták között nem volt különbség a szabadságnak e szigetén. Az ilyen és hasonló létesítmények abban az időben nagyban segítették, hogy a kommunista mozgalom a fasiszta terror ellenére is aktívan tevékenykedjék. A telep látogatói nemcsak kommunisták voltak, hanem szervezett dolgozók, s számosan olyanok, akik felüdülést, szórakozást kerestek a telepen. Ebben a tömegben a hatóságok számára észrevétlenül elvegyülhetett a kommunista mag is, sőt lehetősége nyílt arra, hogy nevelje a fiatalok tömegeit, formálja gondolkodásukat. Így vált az Erdei Telep felszabadulás előtti története a magyar kommunista és munkásmozgalom, a párt hat évtizedes történetének részévé. Akciók a fasizmus ellen Az Erdei Telepet is felhasználtuk a totális fasiszta törekvések leleplezésére, a munkásosztály legális szervezeteinek, elsősorban a szakszervezeteknek a megvédésére. Különösen megnőtt a telep jelentősége, amikor az illegális kommunista párt kiadta a jelszót, hogy fokozni kell a munkát a munkás-sportegyesületekben. A TTE-ben a kommunisták — köztük a telepiek is — ezen útmutatás értelmében dolgoztak, terjesztették a sportolók között a haladó, a kommunista eszméket, világosan, érthetően magyarázták a marxi gondolatokat, hogy azok befogadása egyúttal cselekvésre is ösztönözze az emberek többségét. A TTE-ben tevékenykedő szervezett dolgozók a telepen különböző akciókat szerveztek, így többek között béketüntetéseket. Hajóval, csónakkal mentek a résztvevők a Dunán, a végcél Szigetmonostor volt. Ezeket az akciókat akkor még a szakszervezeti mozgalom, illetve a szociáldemokrata párt keretében legálisan lehetett megszervezni. Csodálatos órák voltak azok, amikor langyos nyári szombat estéken a csillagos ég alatt, parázsló tűz mellett a fűben ülve százak és százak énekelték együtt a munkásmozgalom dalait. A telepen kora tavasztól késő őszig pezsgett, forrt az élet. A közösség azonban nem hullt szét a hideg idő beálltával sem. Télen is fenntartották a baráti, elvtársi kapcsolatot, amely nemcsak a közösen szervezett téli túrákon, hanem a hétköznapokon is megmutatkozott. Évről-évre több faház és mind több sátor létesült a telepen. 1935-ben pl. a sátrak száma több mint hatszorosa, a látogatók száma két és félszerese volt az 1930-asnak. Az Erdei Telep a természetbarát munkásoknak valóban közkedvelt kiránduló-és nyaralóhelyévé vált. Mint a telep egykori rendszeres látogatója, ma is hittel vallom, hogy számunkra e nélkül elképzelhetetlen volt a nyár. Hogyan éltünk a telepen? Hogy telepi életünkről némi ízelítőt adjak a cikk olvasóinak, „Múltakra emlékezve" c. könyvemből idézek: „A nyári hónapokban a TTE szigetmonostori telepe volt a legkedveltebb kirándulóhelyünk. Szívesen töltöttük itt a hétvégeket, sőt az egész nyarat is. Az akkori fiatalok közül többnek ma is van ott kis faháza, és gyermekeik, unokáik is megszerették ezt a szép, csendes, nyugalmat árasztó helyet. Többnyire a szombat éjszakát is a telepen töltöttem. Kora teggel keltünk, megreggeliztünk a telep büfésénél, a közkedvelt Hofinál (egyébként Hoffman volt a rendes neve), utána több kilométert úsztunk lefelé a Dunán, majd visszagyalogoltunk a telepre. Napközben nagy röplabda csatákat rendeztünk. Többen csaknem minden héten átúsztunk a Dunán, hogy felkeressük barátainkat a gödi Fészekben, ahol József Attilával is többször találkoztunk. A napi élelmezés a szigeten fillérekbe került, mert az étkezést közösen oldottuk meg. A fiúk meghámozták a krumplit, a lányok megfőzték a paprikást. A mosogatást mindig mi fiúk végeztük, sajátos technikával. Az edényeket, tányérokat bedobáltuk a Dunába, majd utánavetettük magunkat, s úszva halásztuk ki valamennyit. Ezután homokkal jó kisúroltuk, és az előbbi módon öblítettük őket. Egyik péntek esti összejövetelünkön a szakszervezetben javasoltam, hogy állítsuk fel egy nagyobb faházat Szigetmonostoron. A javaslatot elfogadták, és hamarosan összegyűjtöttük a szükséges pénzt. A famunkások szakszervezetének két tagja vállalta a faház olcsó áron való elkészítését, melynek alkatrészeit nagy büszkén szállítottuk ki hajóval a telepre . . . Sor került a telepen a Szovjetunióról szóló előadásokra is, amelyekben kiemelték történelmi szerepét. Beszéltünk Marx és Engels tanításairól, igyekeztünk megértetni a kommunista eszméket, népszerűsíteni a tudományos szocializmust. Ha ilyen kérdésekről esett szó, a tábor körül őrszemeket állítottunk fel, akiknek az volt a feladatuk, hogy sípszóval vagy más módon azonnal jelezzék, ha a falu felől csendőrök közelednek. Mire odaértek, csak éneklő kirándulókat találtak a tábortűz mellett. Gyakran gyönyörködtünk a Szalmás-kórus és a Vándor Sándor vezette kórus énekében. Mindkettőnek külön turistaháza volt a telepen. Tagjaik — kivétel nélkül baloldali érzelműek — lelkesedésből vállalták a magyar népdalok és munkásmozgalmi dalok előadását. (A két kórus 1936-ban Vándor-kórus néven egyesült.) Az itt töltött kellemes napok, hétvégi kirándulások után könnyebb volt elviselni a nehéz hétköznapokat." Ebből is látható: a forradalmi munkásmozgalomban résztvevők munkájában mindig kapcsolódott a társadalmi haladás szolgálata a kultúra, a sport, a természet szeretetével, a sokoldalúan művelt ember eszményével. Azért harcoltak, hogy a dolgozó emberek élete teljes, örömteli élet legyen. Mert szerették az életet és szerették az embereket. A felszabadulás után a régiek közül sokan visszatértek az Erdei Telepre, ami azóta sokat fejlődött. Míg a felszabadulás előtt sem vízvezeték, sem villany nem volt (bár ez mit sem zavarta a telep lakóit, a petróleumlámpa, a kerekeskút, a szabadtűzhely akkor nagyon megfelelő volt), ma már elmondhatjuk, hogy a korszerű igényeket is kielégíti az Erdei Telep. A felszabadulás után A munkásmozgalmi múltnak ezt a nagy értékét 1945 után a pusztulás veszélye fenyegette. Csupán egynéhány lelkes embernek köszönhető, hogy nem engedték széthullani a gazda nélkül maradt Erdei Telepet. Az ötvenes évek elején hozzáláttunk, hogy gazdát keressünk ennek a sokak számára oly kedves helynek. A felszabadulás előtt az Országos Természetbarát Egyesület kezelésében volt — ami azt jelentette, hogy lényegében az egész magyar szakszervezeti mozgalom tulajdonát képezte, hiszen a Természetbarát Turista Egyesület a magyar szakszervezeti mozgalom része volt —, 1952-ben a KPVDSZ Vörös Meteor Természetbarát Egyesület vette kezelésbe. A KPVDSZ jogelődjének, a Magánalkalmazottak Országos Szervezetének és a Kereskedelmi Alkalmazottak Országos Szakszervezetének tagjait is rendkívül szoros szálak fűzték az Erdei Telephez. Az Egyesület nemcsak kezelésbe vette a Telepet, hanem fejlesztését is lehetővé tette. Jelentős anyagi eszközök ráfordításával ma már folyóvíz, villanyvilágítás áll a teleplakók és a kirándulók rendelkezésére. Szaporodnak a közös létesítmények, melyekben propán-bután gázfőző, fürdőszoba, zuhanyozó, bojler, hűtőszekrény teszi kulturáltabbá a pihenést. Klubterem, sportpálya, szabadtéri színpad, csónaktároló, gyermekjátszótér is létesült az egyesület, a KPVD SZ és sok más szerv, vállalat, intézmény anyagi támogatásával és jelentős értékű társadalmi munkával. A munkásmozgalmi hagyományok emlékét őrzi az emlékpark az emlékpadokkal, a három évvel ezelőtt megnyitott munkásmozgalmi múzeum, és a telep bejáratánál levő munkásmozgalmi emlékkő. Ezeket az emlékeket közel hozzák, szemléletessé teszik azok a régi teleplakók, akik ma is szívesen és lelkesen mesélnek az elmúlt időkről. Cikkemben többször is említést tettem a teleplakókról. Kik ezek a teleplakók ? Részben azok a régi munkásmozgalmi emberek, akik évtizedeket töltöttek a telepen. E hely számukra „szent hely"-nek számít. Itt építették fel hétvégi házaikat, amelyek e családok személyi tulajdonát képezik; de a terület közös, kerítést e házak köré senki sem húzhat. A telepnek társadalmi vezetősége van, amelyet a telepgyűlés választ; működési szabályzat alapján végzi munkáját, különböző társadalmi bizottságok segítségével. Ilyenek a műszaki, a gazdasági, az ifjúsági, a kulturális, a sport és a munkásmozgalmi bizottság. Ők gondoskodnak arról, hogy a telep ma is vonzó legyen a fiatal és idősebb nemzedék számára egyaránt, hogy a mozgalmi szellem, a közösségi érzés tovább éljen és erősödjön, hogy ugyanúgy, mint egykor — természetesen a változott követelményeknek megfelelően —, a telep ma is nevelője, formálója legyen a szocialista hazát felépítő nemzedéknek. 36