Budapest, 1978. (16. évfolyam)

11. szám november - Csuka Zoltán: Életem tanulsága

Csigó László felvételei Életem első, gyorsan pergő évtizedét tehát a Bánátban, aztán a Bácskában, Óbecsén kezdtem, Baján folytattam, majd Szabadkán ismerkedtem meg az alföldi poros nagyvárossal. A Zombori úton, a Teréz templom tövében láttam meg az első csilingelő piros villamosokat, éppúgy, mint a táncoló, viháncoló nászmenetek paripáit, amelyek szinte szabályszerűen váltakoztak a temetések méltóságteljes gyászmeneteivel. Pajtásaimmal észrevétlenül kevertük a magyar és a szláv szavakat, a szerb iskola ugyanolyan természetes volt, mint a magyar elemi iskola. így kerültem a hozzánk legközelebbi „oskolába", amely a helyén egykor állott „Vörös Ökör" vendéglőről kapta nevét, mint ahogy rajta kívül volt „Galamb" iskola, „Homoki" iskola is. Még be sem töltöttem a hatodik évemet, amikor az első osztályba írattak, egy évvel korábban, mint kellett volna, s talán ez okozta, hogy nagybajuszú tanítóm szigorától mindig ijedeztem. Már másodikos voltam, amikor a tanító úr dörgedelmes kérdésére, hogy „mi a liter", elállt a lélegzetem, és egy szot sem tudtam kinyögni. A tanító úr szeme nagyot villant, a következő pillanatban már csak hatalmas ujjait láttam, amelyek megragadták halántékomon a hajtincset, megcsavarták, s én koponyámon hatalmas kopasz folttal mehettem haza. Akkoriban egészen természetesnek tartották ezt a pedagógiai módszert. Apám azonnal észrevette fejemen az ordító hiányt. Másnap reggel szó nélkül derekára kötötte a szentjánoskenyérre hasonlító fekete szablyáját, elment a tanítói testülethez, ahol mondott néhány közvetlen szót. Aztán beíratott a zsidó iskolába, ahol Salgó néni emberibb oktatási elvek alapján kezdett tanítani. A harmadik és negyedik elemit a zsidó iskolában végeztem, ami már azért is kedvezőbb volt, mert szombaton a „sábesz" miatt nem volt oktatás, vasárnap pedig, kálvinista lévén, istentiszteletre mentem, ahol az ugyancsak nagybajuszú, de jóval szelídebb tiszteletes úr a zsoltárokra tanított. Még az elemi iskola padjait koptattam, amikor mindinkább erőt vett rajtam a szívbillentyűtágulás. Azután édesapám beíratott a gimnázium első osztályába, ahol szorgalmasan igyekeztem a latint és a magyart tanulni. Akkor hallottam először a költő Kosztolányi Dezső nevét, akinek édesapja volt iskolánk igazgatója. A tízperces szünetek után, mikor felmentünk az osztályba, egyre nehezebben tudtam lépést tartani társaimmal. Hiába vigyáztam magamra, újabb súlyos betegség kapott el, a nagy lázzal járó tüdőcsücshurut, s egyelőre abba kellett hagynom a tanulást. Orvosunk Elsős gimnazista koromban OTTHONAIM Csuka Zoltán Életem tanulsága Századunk második esztendejében születtem a Versec közelében meghúzódó kicsiny sváb faluban, Zichyfalván, amelyet ma Plandistének, vagyis Delelőnek neveznek. De még fel sem cseperedtem, apámat, egykori székely szegényt, aki finánc volt, máris tovahelyezgették, és én vele együtt vándorolgattam. Jó ötven évvel később, amikor életünk lényegére rájöttem, „Porrá törött élet" című versemben így énekeltem meg ezt a soknyelvű, de mégis csak egymáshoz tartozó tájat: Népek hazája, forró, furcsa Bánság, Temes, Torontál hajlik egybe Itt, Zengő üvegburád alatt születtem, Ahol rónaság s Erdély tárja kapuit. Apám s anyám e kapu mögül jöttek, Apám: világgá ment székely szegény. Itt kezdte boldog éltét szász anyámmal Az öleltető síkság peremén. Magyar, román, szerb s német élt itt együtt És gazdag mellét kitárta a föld. S mig dolgozott, e táj minden lakója A földtől csak jó példát örökölt. De hódítóként jött a téboly, Tömegsírok hazája lett e táj S bármilyen messze bolyongtam el tőle, Minden halottja bennem visszafáj. 8