Budapest, 1978. (16. évfolyam)

11. szám november - Csuka Zoltán: Életem tanulsága

igen komolyan felszólította apámat: helyeztesse el magát a poros és fülledt Szabadkáról valahová a havasok világába, ahol egy-két évi gyógykezelés után ezt a kettős betegséget „kinőhetem", és meg lehet menteni életemet. így került családunk a bácskai világból a Bihari hegyek tövébe, az Aranyos folyó mentére. Topánfalvára, ahol egy évi pihenés után az elemi iskola ötödik osztályába kerültem. Két évet veszítettem, s most a szláv és német világból a csaknem tiszta „mócok", azaz románok világába jutottam. A többség román elemi iskolába járt, mi pedig a kis létszámú magyar állami iskolába. És a kis létszámú magyar iskolában is külön hittant kellett tanulni. A kálvinista lelkész lóháton járt hozzánk; az oktatás abban merült ki, hogy zsoltárokat énekeltetett velünk. Mivel a római katolikusok is kevesen voltak, a nyolcvanéves plébános engem kért meg, hogy vállaljam a ministrálást, ami eleinte csak úgy ment, hogy kézzel-lábbal integetett, mikor kell jobb oldalon, mikor bal oldalon és mikor középen letérdelnem. A gyerekekkel románul és magyarul játszogattam, hol zsoltárokat énekelgettem, hol pedig ministrálgattam, így aztán jó korán megtanultam, mi is az a türelem. A friss, üde erdélyi levegő elég volt arra, hogy szabadkai orvosunk jóslata valóra váljék; kinőttem súlyos betegségemet, mégpedig, amint életem bizonyítja, tartósan . . . Ezután Mohácsra helyezték át apámat, s engem az ottani egyetlen középiskolába, a polgáriba írattak be. Itt ért az „ember az embertelenségben" korszaka, az első világháború. Emlékszem arra az estére, amelyről Ady ezt írta: „Különös,/ Különös nyár-éjszaka volt" . . . 191 S-ben Pécsre kerültünk, ahol a főreáliskolába írattak be, s mint harmadikos, itt láttam meg először a két osztállyal feljebb járó, életemben oly sokáig megmaradó Kodolányi Jánost. Sápadtan, már akkor hosszú művészhajjal bicegett a reáliskola folyosóin; de aztán elkerült a székesfehérvári iskolába. Ekkor már a város tele volt sebesültekkel, egyre rongyosabb katonákkal, s így nem csoda, hogy 1918elejér itt tört ki a cattarói zendülésen kívül a monarchia első nagy katonai lázadása, amelyet az orosz hadifogságból akkor már visszatérő, nagyrészt szláv katonaságból rekrutálódó 6-os ezred katonái robbantottak ki. Ennek a zendülésnek volt egy különös, számomra már akkor sokatmondó jelensége, az, hogy a pécsi bányászság és az ipari munkásság legnagyobb része is szerepelt ben-Érdi otthonomban, feleségemmel A perasti tengerparton, menyasszonyommal Érettségi képem (1920)