Budapest, 1978. (16. évfolyam)

10. szám október - Farkas Imre, Mihály Éva, Szinai János: Van hely a tetőn

FÓRUM VAN HELY A TETŐN A tetőszint beépítések időszerűsége A Budapest 1977/3. számában Megay László „Manzard variációk — kérdőjelekkel" című cikkében foglalkozott utoljára a budapesti tetőterek beépítésének gondjaival. írásunkban szeretnénk egyrészt választ adni az ott feltett kérdésekre, másrészt viszont javaslatokat tenni és vitára bocsátani néhány további elgondolást a budapesti tetők gazdaságos és hatékony kihasználására. Reméljük, hogy e cikk segítségével is sikerül végre kimozdulni a holtpontról ebben a látszólag jelentéktelen (legalábbis az állami lakásépítés nagy volumenéhez képest), de véleményünk szerint igen fontos témában. A budapesti tetőszint beépítések helyzetét mindig csak Budapest egészének mindenkori lakáshelyzetével együtt lehet vizsgálni. A mai lakáshelyzetet a jelentős volumenű lakásépítési tevékenység mellett is a lakásigénylők igen nagy száma jellemzi. Az V. ötéves fővárosi lakásépítési terv eddig eltelt első két évében hiányok támadtak. 1977-ben az állami célcsoportos lakásépítésnél 1504 lakás volt az elmaradás. A telepszerű magánlakás építésnél az eredeti 20— 22 ezres tervnek 17 500 lakásra csökkentett változata is 357 lakás híjával teljesült. Ebben a helyzetben akárcsak egyetlen plusz lakás felépítése is fontos lehet az egész V. ötéves lakásépítési terv sikeres, teljesítéséhez. Mi történt eddig? Korábbi — az 1960-as években végzett — vizsgálatok feltárták, hogy egész Budapest területén a magastetős, soklakásos házaknak kb. 60%-a alkalmas tetőszint beépítésekre. A becslések szerint összesen mintegy 20—25 ezer lakást lehetne építeni ily módon. A további, részletesebb felmérések szerint azonban műszaki-gazdaságossági szempontokból kb. 10 000 — ebből 1980-ig évi 250—1000 — lakás felépítését lehetne reálisan tervbe venni. A tetőszint beépítések meg is kezdődtek a 60-as évek elején, és 1975-ig a fővárosban 1380—1400 lakás épült meg ebben a formában. A megépült lakásokra és az építtetőkre általában jellemző volt az egyedi, egyéni jelleg. A lakások többnyire az ún. kiemelt területeken (Budán az I. és a II. kerületben, illetve a pesti VI., V., XIII. kerület értékesebb részein és a XIV. kerület zöldövezetében) épültek. Az építtetők többnyire képző- és iparművészek, építészek, újságírók, kutatók, orvosok és hasonló társadalmi státusú emberek voltak, akik saját egyéni igényeiket valósították meg, sokszor igen magas költséggel. Ezek az építkezések bonyolult egyedi hatósági eljárást és ennek megfelelően különleges kivitelezési megoldásokat igényeltek. A tetőszint beépítések kezdete egybeesik az első 15 éves lakásfejlesztési program indulásával (1960), és az így megépített lakások évenkénti száma figyelemreméltóan összefügg az állami és a magánerős lakásépítés ütemével. Ahogy teljesült, sőt túlteljesült az éves és a középtávú lakásépítési terv, olyan mértékben csökkent a tetőszint beépítések száma. Ekkor alakult ki az a hipotézis, hogy a mennyiségi lakáshiány megszüntetése rövid időn belül elérhető. így érthető a tetőszint beépítési konstrukció visszaszorulása, amely az állami lakásépítés volumenéhez képest valóban szinte elhanyagolhatóan csekély, ugyanakkor sok különféle (hatósági, műszaki, kivitelezési, lebonyolítási, pénzügyi stb.) gondot okoz az építtetőknek meg az építési hatóságoknak. A következmény: a tetőszint beépítések teljesen megszűntek a IV. ötéves tervidőszak végére. Az alapvető problémát az jelentette, és jelenti még ma is, hogy a tetőszint beépítési konstrukció minden lényeges szempontból (hatósági, szervezési, lebonyolítási, pénzügyi) keveréke az egyedi magán erős, a vállalati támogatású magánerős, te" lepszerű, valamint az állami (tanácsi) lakás" építési konstrukciónak. A lakások mintegy 90%-a az IKV kezelésében levő házakban épült, az IKV hozzájárulásával — de a részvételével csak egészen ritkán —, általában magánkezdeményezéssel, magánerős készpénzigénnyel, és esetenként (ritkán) vállalati hozzájárulással. Az elkészülő lakások viszont állami bérlakásoknak számítanak. A kivitelezés legalább ugyanilyen sokrétű: a házilagostól a magánkisiparoson, az IKV-n keresztül különböző vállalatokig terjed. Az ellentmondások, átfedések, bizonytalanságok így szinte elkerülhetetlenek. Mivel ezek a lakások többnyire egyéni kezdeményezéssel épültek meg — tehát nem szervezetten, tervszerűen, központilag irányítottan és befolyásol hatóan létesültek —, gyakori volt a szakszerűtlenség, sok műszaki hiba keletkezett, és gyakori volt az érintett házak lakóinak zaklatása, zavarása. Ezek alapján érthető, hogy az építtetők — egyének és a különböző közületek — nem szívesen vállalkoztak tetőszint beépítésére. Következtetések Az V. ötéves terv elmúlt időszakában, a növekvő arányú állami és magánerős lakásépítési tevékenység ellenére, nem következett be a várt nagymérvű mennyiségi és minőségi javulás a budapesti lakáshelyzetben. A lakásigénylők száma nőtt, és megindult a mennyiségi lakáshiány minőségi jellegű újratermelődése, egyre gyorsuló ütemben. Az éves lakásépítési terv már harmadik éve nem teljesült. Kivédhetetlenné vált a lakásépítés költségeinek növekedése. A lényegében változatlan lakáselosztási rendszer hiányosságai még jobban kiütköztek. Jelenlegi lakáselosztási mechanizmu-28