Budapest, 1978. (16. évfolyam)

9. szám szeptember - Tamás Ervin: Dunaújváros

már a szociális otthon, az öregek napközije Dunaújvárosnak is. — Miért szeretem ezt a várost? Azért, mert rengeteg munkást nevelt fel ez a település, akik megbecsült fizikaiként váltak meg a munkapadtól, és számos fizikai dolgozót nevelt, akiket megbecsült közéleti vezetőkként ismer ma az ország. Ez a város változott és változtatott lakóinak életmódján, gondolkodásán, nekem például ma sem lenne doktorátusom, ha nem költözöm ide, a jogi diplomát a város adta nekem . . . „Nem túlzás: a magyar építőipar Dunaújvárosban keletkezett. Itt tanultuk meg — saját kudarcaink, hi' báink, erőfeszítéseink árán — a vakológép kezelését, itt hallottunk először a középblokkos módszerről, itt épült az első panelház. Ha ma látnánk munkához, bizonyosan alaposabban előkészítenénk. De akkor erre nem volt mód. Birkóztunk a sáros talajjal, mentettük a már felhúzott épületek aláázott alapjait, hordtuk az elakadt teherautókból az anyagot. Lehet, hogy felkészültségünk hiányos volt, a lelkesedés viszont annál nagyobb. . . Álltak az első házak, az első üzemcsarnokok, s megerősödött felnőtt az építőipar, megtanulta a szakmát egy olyan gárda, amely ma a házak tízezreit építi. Aligha van az országban olyan építőipari vállalat, ahol ne dolgozna olyan munkás vagy vezető, aki Dunaújvárosban ismerkedett a szakmával." (Bondor József, azóta nyugalmazott építésügyi és városfejlesztési miniszter nyilatkozata — Esti Hírlap, 197s. június 12.) „Megállapítani, hogy az ötvenezer lelket számláló Dunaújváros tizennyolcadik a magyar városok sorában, és már megelőzött három megyeszékhelyet; hogy a lakosság évi 860 főnyi természetes szaporulata rendkívüli a kisvárosok között; hogy vonzása, a vándorláskülönbség száma (évi 1067) a megyei városokkal teszi egyenrangúvá; hogy 1974-ben 760 lakást építettek, és így minden ezer lakosra 15,2 új lakás jutott, míg a városok átlaga csak 5,2, Budapesté 7,7; hogy az itt felhalmozott állóeszközök bruttóértéke Budapest, Miskolc és Győr után legmagasabb az országban (11,6 milliárd); hogy az egy lakosra jutó teljesített beruházások összege évi 24 800, az országos 11 ezer forinttal szemben; hogy itt épül 4 milliárdért a könnyűipar, és 10 milliárdért a kohóipar, a város V. ötéves tervének legnagyobb beruházása — mindezt csak megállapítani túl egyszerű. És csakis a tárgyi világ színét jelentheti. Azt a létező vagy vélt kiváltságot, amely egyesekben még ma is gyakorta ébreszt ellenérzéseket a város nevének hallatán." (Miskolczi Miklós: Város, különös ismertetöjelekkel — Valóság, 1976. 8-as szám.) „... mi nem Dunaújváros ? Semmi esetre sem kuriózum, legalábbis ma már nem az. S annak idején, létének első tíz évében is csak azok számára volt az, akik egy-két hétvégi társadalmi munka idejére érkeztek ide, többnyire Budapestről, gyanakodo szemmel nézve a Wild Westre emlékeztető nyüzsgést, az építők heterogén tömegét, s örömmel fedezve fel a mai piactéren állt Népboltot, ahol jegy nélkül lehetett kolbászt, felvágottat, szalámit vásárolni az ötvenes évek elején. És nem kirakatváros az ország más tájairól vagy külföldről jövő érdeklődők számára, noha reális értékei valóban figyelemre méltóak, csakhogy ezek az értékek nem az egykori hurráoptimizmus ködvárai, s nem is a megalománia légkörében megvalósult vagy félig megvalósult objektumok, amelyekkel vagy nem tudunk mit kezdeni (úttörővasút, szabadtéri színpad), vagy pedig mint feleslegest kiradírozzuk a városképből (Barátságliget). Folytatva: nem skanzen Dunaújváros, bár még ma is sokan annak tartják, de semmiképpen sem az: az ötvenes évek elején épült rút, kispolgári ízléstelenségű, szocreál lakó- és középületek, s az azokat ma már eltakaró, előregyártott elemekből készült és a demokratizmust képviselő épületek egymás mellettisége ellenére sem. Építészeti stílus- és ízléstörténetünk kétségkívül szemmel követhető itt, de nem vagyunk szabadtéri múzeum. Azután nem is idegenforgalmi látványosság ez a város, noha minden ideérkező csoport kötelességének érzi átkocsizni a vasműn, meghallgatni és elfelejteni egy csomó számadatot, esetleg megnézni egy csapolás tűzijátékát .. . Ám nem is úgynevezett lakótelep Dunaújváros, nem valamely nagyvagy kisváros eddig beépítetlen peremkerületéhez kapcsolódik, mint Fehérváron a Velinszky-lakótelep vagy Budapesten a külső Kacsóh Pongrác úti lakótelep, de létét nem is előzte meg semmiféle szanálás: nem A kórház A Vörös Hadsereg útja A művelődési ház a Kék Egér, azok a kocsmák és szórakozóhelyek, amelyek nem éppen szolid szUonhangulatukról voltak ismertek. Felnőtt a város. Búcsúzunk attól a kortfcl, amikor majdnem minden intézmény lakásokban volt elhelyezve. A zeneiskola — utolsóként — mostanában költözik végleges helyére .. . Lassan eléri a nyugdíjashul'ám Dunaújvárost. Hiába az ország legfiatalabb települése, hiába a magas élveszületési számarány, a honfoglalók megöregedtek, s egyre többen és többen érik el a nyugdíjkorhatárt. Kell A Komócsin Zoltán liget