Budapest, 1978. (16. évfolyam)

1. szám január - Dr. Bada Gyula: Túlzsúfolt főváros - kiüresedő Alföld

Gerelyes Ede Szociáldemokrata munkásmozgalom 1919—1924-ben Az első lépések A fővárosnak és környékének munkássága 1919. augusztus i-e után társadalmilag, politikailag és gazdaságilag egyaránt súlyos helyzetbe került. A munkáshatalom bukása, az egyesült párton és a munkástömegeken belüli viták, a Peidl-kormány félrevezető politikája nyomán támadt zavarok bénítóan hatottak a főváros és környéke munkásaira; átmenetileg még a legszervezettebb munkástömegekre is. Ezt a politikai bénultságot csak fokozta — a Tanácsköztársaság megdöntésének ténye mellett — a munkásmozgalom már megvalósult egységének felbomlása. Ebben a helyzetben csapott le az egész munkásosztályra az ellenforradalom, valósággal megtizedelve a fővárosi és a Pest környéki munkásságot. Az országból, különösen Budapestről és környékéről, ezrével menekültek el azok, elsősorban munkások, akik tartottak a helyi szervek bosszújától. Ez nemcsak a terrortól való félelemmel magyarázható, hanem a helyi munkaalkalmak megszűnésével is. A csepeli, kispesti, pestlőrinci gyárak leállása is elősegítette — hangsúlyoznunk kell, hogy a politikai okok mellett — a munkás lakosság vándorlását, ittott helycseréjét. Ebben a vonatkozásban különösen érdekes az, hogy Csepelről a korabeli főszolgabírói jelentés szerint 1919 őszén több ezren költözködtek el; a régi törzsgárdából alig maradtak a gyárban. A Tanácsköztársaság idején 10 000 főt foglalkoztató nagyüzemben a GYOSZ 1116 embert vett feketelistára; ezeket más gyárba sem vették fel. De a nagyarányú elköltözés okaihoz tartozik az is, hog)- a nagy létszámú gyár 1919 végén és 1920 elején mindössze 471 embernek adott munkát. Kispesten a Hofherr gyár 2000 fős létszámából csak 200-an dolgoztak, a közvetlen fogyasztói igényeket kielégítő Jacquard Szövőgyárban 400 helyett 170-en. A Hofherr-gyárban újból bevezették a 10 órás munkaidőt. A fővárosi vegyi üzemekből 1919. november 15-ig 8000 főt bocsátottak el; ez Pesterzsébet, Soroksár és részben a Ferencváros lakóit sújtotta. A korábban mintegy 1200 munkást foglalkoztató budafoki üzemek 1919 végén csak négyszáz embernek adtak kenyeret. Lényegében azonos jelenségekkel találkozunk a főváros teljes vonzási területén. A csepeli, kispesti és budafoki munkanélküliség adatai az egész fővárosra és környékére jellemzőek. Jászai Samu megállapítása szerint pl. a vasiparban az 1918 októberi 42 447 munkással szemben 1919 őszén csak 9953 munkás dolgozott. Jászai Samu a fővárosi munkanélküliek számát ekkor 100 ooo-re becsülte, de ha Pest környékét is figyelembe vesszük, akkor a mai történeti irodalomban gyakran említett 150 ooo-es számot is reálisnak tekinthetjük. A munkanélküliség mellett az infláció is elsősorban a bérből élő munkásokat sújtotta. A gazdasági krízist jól mutatja, hogy a pénz vásárlóértéke 1919. augusztus i-től december végéig 27,5 %-ra süllyedt. A főváros élelmezési .helyzete csak a spekulációnak kedvezett. Hosszú hónapokon keresztül a legszükségesebb élelmiszerek sem voltak biztosítva. A főváros és környéke munkásságának ilyen politikai és gazdasági körülmények között kellett sorait rendeznie 1919. augusztus l-e után. A nagyfokú munkanélküliséget, a politikai kilátástalanságot, a naponta megismétlődő gyilkosságokat, politikai atrocitásokat százezres munkástömegek szenvedték meg. Ennek ellenére sem mondhatjuk, hogy elsősorban politikai bénultság jellemezte a fővárosi munkásságot. Sőt: először az üzemekben, a szakszervezetekben, majd a pártszervezetekben is mutatkozott törekvés a szociáldemokrata szervezkedés legalitásának megőrzésére. Első híreink Angyalföldről vannak, ahol a Láng gyár nagytermében több alkalommal összegyűltek az események megvitatására. A gyűléseket a román katonai járőrök minden alkalommal szétoszlatták. A szociáldemokrata mozgalom több évtizedes szakadatlan fejlődése létrehozta a fővárosban a magyar munkásmozgalom legjelentősebb bázisát, a szervezett munkások csaknem 200 ooo-nvi tömegét. Ez a munkásság a két forradalom tüzében politikailag érettebb, szemléletében baloldalibb lett. Számszerű növekedése, topográfiai helyzete szilárd politikai pozíciót biztosított számára a fővárosban. A Horthy-korszakban ez a forradalmi hagyományokban gazdag munkásság alkotta a legális politikai erők következetes baloldalát. Ennek a munkásságnak az élén azonban opportunista, az osztályellenséggel kezdettől fogva kiegyezni kész vezetés állt, minthogy a kommunista és a baloldali szociáldemokrata vezetők emigrációi a, illetve börtönbe kerülése után a mozgalom legtöbb f ontos irányító funkciója a jobboldal, a forradalmi munkásmozgalommal élesen szemben álló vezetők kezébe került, néhány egészen ritka kivételtől eltekintve. Az opportunista vezetőket a Szociáldemokrata Párt újjáalakítási konferenciája megerősítene funkciójukban. Az 1919. augusztus 24-én megtartott újjáalakulási konferencián — az akkori körülmények folytán — főleg a párt budapesti szervezetei és az országos munkásszervezetek fővárosi központjainak képviselői vettek részt. Vidékről csak néhány küldöttség jelent meg. Budapestről nyolc kerület pártszervezete, Pestkörnyékről három szervezet képviseltette magát. Jelentős számban jöttek be pestkörnyéki szakszervezeti csoportoktól is; ezek a fővárosiakkal együtt 39 szakmát képviseltek. Összesen 204 küldött volt jelen az értekezleten. A konferenciát rendkívüli kongresszussá nyilvánították, s a fő napirendi pont a Szociáldemokrata Párt újjáalakítása volt. Peyer Károly politikai beszámolójának a munkásmozgalom belső kérdéseit tárgyaló része a Tanácsköztársaság emlékének gyalázásából, kommunistaellenes uszításból állt. Ö vetette fel a párttisztítás szükségességét is. A belpolitikai helyzetet illetően viszont elismerte, hogy teljes az anarchia és a létbizonytalanság. „ ... Rá kell mutatni arra a garázdálkodásra, amelyet itt egy felelősség nélkül v aló társaság véghez visz, és amely felülmúlja azt, ami a kommunizmus idején volt . . . Azok, akik azzal jöttek, hogy a jogrendet visszaállítják itt, ebben az országban, a legbizonytalanabb állapotokat teremtették ..." Az értekezlet határozatot hozott a kerületi pártszervezetek kiépítésére is. Farkas István figyelmeztette a kerületi pártszervezetek vezetőit, hogy a szervezetek újjáalakítása során minden tagot újra fel kell venni. Ezt összekötötték a kommunisták kizárásával. A felvételre jelentkezőket a kerületi pártszervezet vezetősége és végrehajtó bizottsága bírálta el. Vezető tisztségre csak az volt választható, aki már 1918. október 30-a előtt is tagja volt a pártnak vagy valamelyik szakszervezetnek. A hatalomra jutott jobboldali vezetés az egész pártapparátusban, egészen az alapszervezetekig, a saját embereit igyekezett előtérbe hozni, s ezzel tovább növelte párton belüli bázisát. A konferencián érvényesülő reformista irányvonal ellenére az augusztus 24-i értekezlet és a másnap kiadott — a párt újjáalakítását hirdető — röpiratok nyomán a szerveződő munkásság megerősödött, fokozottabban lehetővé vált a legalitás elismertetése. Az antant korábbi ígéretei ellenére ugyanis meg nem dőlt el ekkorig, hogy az ellenforradalom milyen mértékben engedi meg a szociáldemokrata szervezetek működését. A legalitás visszaszerzéséért vívott harc legjelentősebb állomása az október 10-i munkanélküli nagygyűlés volt az Országház előtt. Bár a Szaktanács által összehívott tüntetés céljai - a szeptember 19-i határozathoz hasonlóan -- nemcsak gazdasági természetűek voltak, mégis elsősorban a súlyos gazdasági helyzetre hívták fel a figyelmet, többek között arra, hogy a segélyezést „a most uralmon levő kormány nemcsak teljesen megszüntette, de a fehér pénz devalvációjával a legnagyobb nyomorba taszította a munkásokat, a kereskedelmi, köz- és magánalkalmazottakat, akik ma az üzemeken kívül várják a munkaalkalmakat, gyárak és vállalatok üzembe helyezését. Ma Budapest és környéke munkásai borzalmas tél előtt állnak". Felmerül a koalíciós kormány gondolata is: „Gondoskodjék arról (ti. az antant misszió — G. E.), hogy olyan kormány vegye át az ország közügyeinek intézését, amelyben minden társadalmi osztály képviselve van ..." A hivatalos határozatban nem volt szó a gyűlés résztvevőinek a polgári szélső jobboldal elleni spontán tüntetéséről, amelyen 15 000 főnyi tömeg kiabálta: „Le az ébredő magyarokkal!" A szeptember 19-i nagygyűlésen Jászai Samu szerint — akit a korszak hiteles krónikásának fogadhatunk el — 12—15 000 ember jelent meg. A napi sajtó 30—35 000 főt említ. Jászai szerint a megjelentek száma elég csekély volt, ami a fővárosi munkásság lerongyoltságával s főként az üldözéstől való félelemmel magyarázható. Horthy ekkor még nincs ugyan Budapesten, de itt van már a Prónavkülönítmény 1. százada, s a terrorakciók a különítménytől függetlenül is megindt.'*'ik. A legalitás a munkásmozgalom számára létkérdés volt. annak kereteit a súlyos körülmények ellenérc is bővíteni kellett a lehetőségekhez mérten. Ezt az ellenforradalmi szellemű rendőrség és karhatalom helyi szervei és alakulatai mindenütt igyekeztek gátolni, olyannyira, hogy október 20-án a budapesti főkapitány kénytelen volt kiadni <1 következő napiparancsot: „Felhívom az