Budapest, 1978. (16. évfolyam)

1. szám január - Dr. Bada Gyula: Túlzsúfolt főváros - kiüresedő Alföld

Század eleii lakásbelsők a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Budapest Gyűjteményéből (Csigó László reprodukciói) sunk szerint Budapest viszonyainak teljesen téves felfogásán — . . . mely előbb-utóbb krízissé fejlődhetik — alapul azon mind általánosabba váló szokás, csak nagyobb lakásokat építeni. Budapestnek nincs közönsége, mely e nagy lakások árát megfizethetné. Ujabb és fiatalabb város lévén, lakói között kevés a vagyonnal bíró és könnyen költekező ember, míg százezrek itt kizárólag napi szerzeményük után élnek. Entiek a közönségnek nem luxusépületekrede tisztességes kis lakásokra van szüksége." A relatív lakáshiány minden társadalmi osztályt érint A fővárosi lakáshiány következménye volt, „hogy mind több és több egyén és család kerül olyan helyzetbe írta Neményi —, amelyben a javulásnak mégcsak reménye is ki van zárva. Ott vannak ma már munkásaink, csekély kivételekkel; oda kerül a kisiparosoknak egy mindinkább növekvő része, sőt lassan, de kikerülhetetlenül száll oda a jobb osztályoknak számban és műveltségben nem megvetendő része is. A tanítók, a tanítónők, a hivatalnoki osztály alsóbb fokozatai, egyáltalán azon széles rétege a művelt középosztálynak, mely egy városnak egészséges, tiszteletreméltó és rokonszenves részét képezhetné, mintegy erőszakosan lesz így a süllyedésnek kitéve.'''' Húsz évvel később — az idézett táblázat is jól mutatja — Ferenczi Imre hasonló megállapításra jut: „ . . . nemcsak a szorosabb értelemben vett munkásság van nálunk ráutalva (ti.: kislakásokra), hanem a népességnek egyéb foglalkozást űző rendjei is. Nálunk a középosztály fogalma igen kis néprétegre illik. Erre nézve elégséges talán arra a szomorú körülményre utalni, hogy a pénzügyminisztérium kimutatása szerint a 72 057 fővárosi adózó közül 61 092 adózó, tehát 84,7 százalék, 2000 K-nál kisebb jövedelemmel bír, amely a drága fővárosi viszonyok között a jobb munkáslakást engedi meg az úgynevezett középosztály (hivatalnok, kereskedő, iparos stb.) jelentős részének is". Ebből az elemzésből következik Ferenczinek az az álláspontja, hog\ helyesebb „kislakáskérdésrői", mint „munkáslakáskérdésről" beszélni, ez utóbbit legföljebb kifejezőbb értelme miatt érdemes használni. A munkásság mellett tehát a középosztályt is általánosan érintette a lakáshiány. És ezt nemcsak Ferenczi Károly — az 1906-ban megindult Fővárosi kislakásépítési akciót vezető Bárczy István munkatársa — fogalmazta meg átfogó, minden rétegre kiterjedő lakásreform-koncepciójában, hanem ennek a felismerése vezette már Neményi Ambrust is igen haladó, de soha meg nem valósult lakásreform-tervezetének kidolgozásakor: „A Budapesten létező 68 ezer lakásból, talán háromnégyezer lakásnak bérlőit kivéve, a többiről csaknem kivétel nélkül mondhatjuk, hogy Budapesten minden ember legalább egy fokkal alantabb lakik, m'nt mely fokot számára társadalmi áüása kijelölne. Midőn minden tarsadalmi politikának célja, az embereket mindinkább egy magasabb fokú társadalmi asz ályba fölemelni, lakásviszonyaink által folytonosan oly alakulásokat idézünk elő és tartunk fenn, melyek az egyéneket és családokat ellenkezőleg, mindig egy alsóbb rétegbe szorítják le, mint amelyhez tulajdonképp tartoznának." (Folytatjuk)