Budapest, 1978. (16. évfolyam)

7. szám július - Merényi László: Békemozgalmak 1917/18 fordulóján

Merényi László BÉKEMOZGALMAK 1917/18 FORDULÓJÁN „Arra gondolok, hányszor mondják ki most naponta, minden órában, minden percben széles e világon ezt a szót: béke." Kosztolányi Dezső sorai a Pesti Napló 1918. január i-i számában jelentek meg, s kifejezték a békevágyat, amely a világháború negyedik évében elevenen élt a tömegekben. Erről tanúskodnak budapesti dolgozók akkoriban iron levelei is: „Nálunk is szomorú világ van, egész nap dolgozunk, rosszul táplálkozunk — írta ifj. Massek Lajos fővárosi lakos. — Ruházkodni szinte teljes lehetetlenség, mert az árak megfizethetetlenek." Gödy Istvánná is hasonló hangon panaszkodott: „Mindenért ácsorogni kell és sorban állni, hogy kapjunk valamit." (November elején egyébként az elégedetlenség nyílt zavargáshoz vezetett. Több száz dolgozó asszony tüntető menete hatolt'be a városháza épületébe, tiltakozásul a zsírhiány miatt. Csak erős karhatalmi beavatkozás tudott véget vetni e megmozdulásnak.) A budapesti lakosok 1917 végi leveleiből is bákevágy érződik: „Csak olyan őrült állapot van most is, mint volt, nem lesz vége ennek a gyilkolásnak soha" — írta Viczay Istvánná novemberben. Matejka Józsefná cinkotai lakos így fejezte ki gondolatait: „Te érdeklődtél Frida iránt, még nem tudjuk, mikor fog megjönni." (A női név valójában a német „Frieden" szóra célzott, ami békét jelent.) Egyesek pedig már ösztönösen rámutattak a háború okára is. Tóth Károly csepeli munkás ezt írta: „Azt kérdezitek, hogy soká lesz-e ennek a komédiának vége, majd ha a nagyfejűek kitöltik kedvüket, az uzsorások megtöltik zsebjüket. . ." „Kezünket nyújtjuk az orosz elvtársak felé ... Ilyen hangulat közepette érkezett meg a november 7-i szocialista forradalom híre. Az emberek ekkoriban nem az oroszországi belpolitikai változásokra voltak elsősorban kíváncsiak, főként azért rokonszenveztek az orosz szocialista forradalommal, mert kivezető utat mutatott a háborúból. A fővárosi sajtó eleinte kedvezően reagált az orosz forradalom hírére: „Az orosz proletárság, a forradalmi bátorságnak, áldozatkészségnek és eszményiségnek ez a legnagyobb történelmi képviselője, hatalma ormára feljutva: a kölcsönös mészárlás abbahagyására és a béke munkáihoz való visszatérésre szólítja fel az egész világot" — írta a Népszava november 12-én. „Az újabb forradalom hasznos lesz a béke számára, és sietteti a békét" — állapította meg a polgári baloldali Világ november 9-én. Ekkor még a jobboldali sajtó is rokonszenvezett az orosz forradalom békefelhívásával (persze a meglehetősen kimerült Monarchia jól felfogott érdekében). A Pesti Hírlap ezt írta november 14-én: „El lehet mondani: Pétervárott nem emberek győztek, hanem az eszme, a béke eszméje ..." „Általánosan uralkodik az a vélemény, hogy a béke Oroszországból fog jönni" — jelentette november végén a budapesti cenzúrahivatal. A sok rokonszenv-nyilvánítás között egyetlen egy szkeptikus hang merült fel csak. K. J. fővárosi kereskedő ezt jegyezte meg levelében az orosz békefelhívásról: „Az eredmény nagyon kétséges, mert Oroszországban egyik hétről a másikra egészen új változások, például forradalmak vannak, így természetesen a mostani orosz minisztérium nem vehető tartósnak, mert minden nap ki van téve a leváltásnak." (! ?) Ezt a jóslatot is — mint sok más hasonló jövendölést — a következő hat évtized alaposan megcáfolta . . . A haladó diákság szervezete, a Galilei Kör agitációt kezdett az orosz forradalom mellett, a háború ellen. (E mozgalom vezetői Sugár Tivadar egyetemi hallgató, Haász Árpád közgazdász és Sisa Miklós orvostanhallgató voltak.) November 17-én béketüntetést próbáltak rendezni, de a rendőrség szétoszlatta a megjelenteket. Másnap háborúellenes falragaszok jelentek meg a Soroksári úti fegyvergyár és a mátyásföldi repülőgépgyár előtt. Ezeken puskáját kettétörő munkást lehetett látni, „Egy embert, egy fillért se többé a hadseregnek" — felirattal. A Szociáldemokrata Párt őszinte örömmel fogadta a szovjet kormány békefelhívását. Elhatározta, hogy szolidaritását november 25-én nyilvános gyűlésen fejezi ki. „Budapestnek és környékének munkásai az eljövendő vasárnapon mutassák meg, milyen sokan élnek Magyarország fővárosában olyanok, akiknek az a kívánsága, hogy a háború mielőbb befejeztessék — mondta a pártvezetőség november 23-i felhívása. Minden munkásra és minden munkásnőre szükség van ezen a napon! Senki se maradjon otthon azzal a gondolattal, hogy nélküle is sokan lesznek . . ." A nagygyűlés előkészítésével a szociáldemokrata pártbizalmiak november 23-i értekezlete foglalkozott. A Népszava tudósítója ezeket állapította meg a mintegy ezernyi jelenlevő hangulatáról: „Féken tartott indulatokat tükröznek a fénylő szemek. A levegő forróvá válik a lélegzettől. Mintha minden ember lelkében tüzes kráter működne, amit az öntudatos fegyelem ereje tartana megzabolázva." A pártvezetőség nevében Buchinger Manó igyekezett „rendre és nyugalomra" inteni a megjelenteket. Kérte, hogy a bizalmiak vállaljanak személyes felelősséget az indulatok, a keserűség féken tartására. Erre kitört az ellenkezés a jelenlevőkből: „Vállalja a kormány! Csináljon olyan politikát, ami megnyugtat! Mi nem vállalunk semmit!" Ködös vasárnap reggel köszöntött a fővárosra november 25-én. A munkásnegyedekben már a korai órákban élénk készülődés mutatkozott. A Pest környéki peremvárosokban: Kispesten, Erzsébetfalván, Csepelen, Soroksáron, Rákosfalván és Újpesten már hét óra tájban összegyűltek a munkások, majd nemsokára elindultak a főváros felé. Fél tíz tájban a dél felöl érkező sokaság elárasztotta a Nagykörútat és egyesült a főváros belterületén lakó munkások tízezreivel. A mintegy százezres tüntető menetben „Le a háborúval!" „Éljen a világbéke!" „Éljen az orosz forradalom!" kiáltások hangzottak. Mikor a felvonuló emberáradat az Andrássy útra ért, a rendőrség megpróbálta a tömeget a járdára szorítani, de a sokaság valósággal elsöpörte a karhatalmat az úttestről. Több mint százezer munkásnő és munkás érkezett a városligeti Iparcsarnok elé. Fél tizenegykor kezdődött a nagygyűlés. A kiváló szociáldemokrata szónok, Bokányi Dezső élete legemlékezetesebb beszédét mondta el akkor. „Ide zarándokoltunk, hogy odadörögjük a háborúnak: félre az útból, emberírtó vérpad!" — kezdte beszédét, majd emelkedett hangon állapította meg: „Ebben a pillanatban kezünket nyújtjuk az orosz elvtársak felé, és melegen megrázzuk az ő kezüket, mert visszaadták az emberiségnek a szocializmusba vetett hitet, bizodalmat és reményt." Végül felszólította a kormányt, hogy fogadja el a szovjet békeajánlatot. Beszéde leírhatatlan hatást keltett. „Békét akarunk!" — kiáltották. — „Általános sztrájkot!" „A muníciógyárak álljanak meg!" Egy kiáltás, amely sokak hangulatát fejezte ki, különös fiigyeimet érdemelt: „A magyar proletárság tanuljon az orosztól!" A nagygyűlés határozatot hozott: „Budapestnek és környékének munkásai, s velük együtt Budapest egész népe testvéri üdvözletét küldi az orosz forradalmároknak, akik bátor szívvel, erős elmével és kemény kézzel vezetik ki az emberiséget a háború poklából. Mi mindannyian, akik itt összegyültünk ... el vagyunk határozva arra, hogy az orosz forradalmárokat a béke megszerzésére irányuló hősi harcukban támogatni fogjuk." A határozat követelte a kormánytól, hogy azonnal kezdjen tárgyalásokat a hódítás és hadikárpótlás nélküli békéről. A november 25-i megmozdulás jelentősége: A világ fővárosai közül az elsők között foglalt állást Budapest népe a diadalmas orosz forradalom mellett. 18