Budapest, 1978. (16. évfolyam)

7. szám július - Tamás Ervin: Jászberény

A szerelőcsarnokban gyökeres berényi, mégis valamennyien herényiek lettünk — mosolyog Szabó István. — Igaz, Flinstone-falva — így hívjuk a lakótelepünket — város a városban, de azért ezer szállal kötődünk Jászberényhez. A vállalat lakásokat épített, saját építő-tervező gárdánk mindent adott: munkáskezet, gépet, elképzelést. A városkép alakításában nem kis szerepet játszott a Hűtőgépgyár. Most ifjúmunkásklubot és öregek napközijét csinálunk — sajnos gyorsan teltek az évek; sok már a nyugdíjasunk is . . . — Ahová mentem, mindenütt találkozhattam közvetve vagy közvetlenül a gyári segítséggel. Még a múzeumban is. A Hűtőgépgyár segített rendbehozni az öreg épületet, a gyár anyagi támogatásával jelentették meg a Lehel kürtjéről szóló tanulmányt is . . . — Mi úgy szoktuk mondani: Jászberény tud a gyárral élni, de nélküle nem. A mi létesítményeink használatához nem szükséges üzemi belépő, amit építünk, az egyben a városé is. Sportcsarnokunkban a berényi iskolások sportolnak — buszunk hozza-viszi őket. A strand, a jégpálya sincs „elkerítve", s nem lesz gyári tulajdon a parkerdő s az állatkert sem. A ,,főnök"-nek gyengéje a gyermekszeretet s a környezet szépítése. Igaza van: csak olyan környezetben lehet kulturált munkát elvárni az emberektől, amelyben jól érzik magukat. . . — És a város mit tesz ehhez hozzá saját erejéből? — Ha nem szeretnék annyira fényképezni, azt mondanám: keveset változott az elmúlt évtizedek alatt. Az egészséges türelmetlenség sokunkkal ezt mondatja. De fotók tanúskodnak róla, hogy mennyit változott az utóbbi esztendőkben Jászberény. Persze, a lakók panaszkodnak a térdig érő sár, a nem kielégítő közművesítés miatt, de ebben a fejlődésben a tendencia — ahogy kilábol a város az elmaradottságból, az a tiszteletreméltó. Saját erőből A gond nagy. A gazdag üzemekhez viszonyítva a városi tanács szegény. De a gyárak — és ez dicséretes — nemcsak fejlesztésre, hanem a szociális, kulturális körülmények javítására is sokat áldoznak. így támogatják Jászberényt. Nem panaszkodhatunk. 1968-ban még olyan gondokkal küszködött Jászberény, hogy nem tudott vendéget fogadni. Nem voitak éttermei, csupán talponállói. Szállodája elaggott — idén szűnik meg, mivel nemrég átadták az új touring-szállót. 1971-ben a legsürgetőbb teendő a város ivóvíz- és szennyvízhálózatának fejlesztése volt. Akkoriban az egy főre jutó napi vízfogyasztás a legalacsonyabb volt az országban, a 17 litert sem érte el. Kárpáti József 1973 óta Jászberény városi tanácsának elnöke. Azelőtt a Hűtőgépgyár párttitkára volt. — Nemrég a propagandistáknak tartottam tájékoztatót az időszerű várospolitikai feladatokról. Elgondolkoztam: mit is jelentett napjainkig ez a szó? A nagy politikán belül egy kisebbet, azokat a legsürgetőbb teendőket, amelyeket a városnak kellett megoldania. A felszabadulást követően a várospolitika szorosan kapcsolódott az iparpolitikához: a gyárak telepítése foglalta le a legtöbb energiát. Azután jött a mezőgazdaság szocialista átszervezése. Most jutottunk a város elmaradásainak pótlásához. Eddig is épült, fejlődött Jászberény, de a legnagyobb munka még hátra van: az általános rendezési tervet kell kis lépésekkel, de kitartóan megvalósítani. Hozzá kell tennem: Jászberénynek más gondjai vannak, mint a dunántúli városoknak. A százkilométernyi útnak itt alig húsz százaléka szilárd burkolatú, a múlt terheit nyögi jelenünkben is a település. Volt idő, amikor a „hideg hónaljú" jászoknak nem szavazott az ország bizalmat, „hozták" a város vezetőit, mert „itt az úgysem terem!". Jászberény azóta bebizonyította az ellenkezőjét. A „hideg hónaljúság" nemcsak maradiságot, hanem megfontolt gondolkodást is jelent. A múltban ezen a vidéken nemcsak adottság, rabság is volt a föld, s Jászberény alvó-szendergő városát az uralkodó rétegnek nem állt érdekében fölébreszteni. — Kétségtelen: Jászberényt az ipar rázta föl — folytatja a tanácselnök. — Bár akkoriban többen mondogatták, hogy miért a legjobb földre telepítik a gyárat, s miért nem a szikre — ma már ez senkinek sem jut az eszébe. Fölépültek a lakótelepek, melléjük a kapcsolódó beruházások, de rengeteg pénz került a földbe is — közműveket kellett építeni. Igaz, az országban az első hidroglóbuszt városunkban emelték, azóta azonban már nem működik, s mielőbb el kellene készülnie a második vízműnek. Sajnos, sok vele a gond: 46 millióval indultunk, jelenleg 82 milliónál tartunk, mert ebben a vízben minden van, ami csak drágíthat egy beruházást: gáz, mangán, vas . . . Jövőre talán felsóhajthatunk; ha elkészül, nagy teher kerül le a vállunkról. — Biztosan kevés a város pénze a beruházásokra . . . — Ebben az ötéves tervben a tanácsi fejlesztési alap 320 millió forint. Nem sok. De ha több lenne, talán el sem tudnánk költeni. Nincs építőipari kapacitásunk, úgy tűnik, mintha Jászberényre nem figyelne eléggé a megye építőipara... Lakásainkat, van úgy, hogy négy cég építi, az egyik alapoz, a másik a falakat húzza, a harmadik a szakipari munkákat végzi, a negyedik tudom is én mit csinál — már-már beleszédülünk. Most a budapesti METRO—KÉV-et is bevontuk az alapozási munkákba, pedig ők csak közúti hidat jöttek csinálni . . . — Ki kell alakítani a bolthálózatot csakúgy, mint a gyermekintézményekét, hiszen munkásvárosról van szó! Gondját kell viselni az iskoláknak: általánostól a Tanítóképző Főiskoláig. A művelődési házat jelentős társadalmi munkával állítottuk helyre. Kitűztük az új művelődési központ helyét, talán 1985-re föl is avathatjuk. Kórházunk kicsi, lehet, hogy az országban éppen nálunk a legkevesebb az ezer lakosra jutó kórházi ágyak száma . . . Jászberény Szolnok megye második legnagyobb lélekszámú városa. Ez is kötelez. A városban tavaly 17 millió forintnyi volt a társadalmi munka, az öt évvel ezelőttinek nyolcszorosa! Tudok bosszankodni egy-egy facsemete kitépése miatt — mondja a tanácselnök; egy azonban biztos: nem az töri ki, aki elültette. A Hűtőgépgyár irodaépülete 17