Budapest, 1978. (16. évfolyam)

7. szám július - Tamás Ervin: Jászberény

Termál- és strandfürdő A Hűtőgépgyár lakótelepe Barokk műemlék templom a XVIII. századból jenek a megüresedett képviselői székbe. Imrédy Béla, Antal István, majd gróf Takách Tolvay József követték őt, nevükkel alig egy évtized múltán a háborús bűnösök listáján találkozhattunk. . — Milyen kutatói munkát végezhet itt a néprajzos? — Én is ezt a kérdést tettem föl magamnak, amikor 1958-ban elvállaltam a megbizatást. A Jászság irodalma vaskos kötetekre rúg. Sokakat érdekeltek az eltérő hagyományok, szokások. A felszabadulás után azonban nemigen készültek helytörténeti-néprajzi dolgozatok. Itt hát az űr, amelyet be kell tölteni. Megindítottuk a jászsági füzeteket s a jászsági honismereti adattárt. A közelmúlt, a jelen történelmi változásai, kivesző szokásai, tárgyai legalább olyan érdekesek, mint a régmúlt ereklyéi. Ma már szinte nincs is a városban „tiszta" jász család, elvegyültek a beköltözőkkel, s az ipar új arculatot formál a városnak. A táj még sok tekintetben a régi képet mutatja: a kertes kisvárosok jászsági változatát, a tanyarendszerre épült mezőgazdaságot. A gyárak születésekor azonban a nép is megmozdult: sietett szerszámot s vele kicsit életmódot is változtatni. Talán ezért is sürgető, hogy az egyik nemrégen megszűnt tanyai iskolában mielőbb tanyamúzeumot létesíthessünk. Lehel-márka öles cím a Szabad Nép 1956. január 4-i számában, arról, hogy Jászberény elindult az iparosodás útján. „Alig több mint öt esztendeje, 1950. augusztus 20-án, az új kenyér ünnepén ünneplőbe öltözött jászberényiek állták körül azt a munkáscsoportot, amely lerakta az Aprítógépgyár alapkövét a gimnázium mögötti káposztaföldeken. A város csodálata kpzepette, gyors iramban nőtt a gyárépület. Mintegy 50 millió forintot építettek bele. (A múlt rendszerben fél évszázad alatt a városka teljes költségvetésére nem fordítottak ennyit!) 1951. augusztus 20-án pedig először zúgtak fel a Jászberényi Aprítógépgyár motorjai. A munkapadoknál néhány csepeli, ózdi, budapesti vasnvmkás állt — rajtuk kívül csupa olyan fiatal munkása volt a gyárnak, aki a földekről ment el pesti üzemekbe „kitanulni" az esztergályosok, lakatosok, kovácsok, gépszerelők szakmáját." A Népszabadság 1973. január 5-i számában Jászberény másik ipari büszkeségének, a Hűtőgépgyárnak történetét vázolja föl Erdélyi György: „Az alapító oklevelet 1952. június 17-én írták alá. Ezzel megalakult Jászberény határában a Fémnyomó- éí Lemezárugyár, a mai Lehel Hűtőgépgyár elődje. A városból 125 embert sikerült toborozni, s ők lettek az előfutárai a mai, mintegy hatezres munkásgárdának. 1954 volt a gyár első tervéve, akkor 97 millió forint értéket termelt." Az ipar kalapácsa és vésője nemcsak építve — rombolva is alakít. Akár a szobrász, aki a követ „feleslegének" bontásával formálja, úgy mintáz az ipar is. A gyárakat eleinte nem fogadták túl nagy lelkesedéssel a herényiek, később azonban megkezdődött a gyárkapuk előtt a sorban állás — most pedig már nincs szabad munkaerő. Nincs még egy olyan, egykor mezőgazdaságra épülő kisvárosa hazánknak, mint Jászberény, ahol két ekkora nagyvállalat működik. (Más persze az országnak azon része, ahol előre meghatározott szándékkal iparvárost építettek a néhai falu helyén.) Szabó István 1959-ben a miskolci Nehézipari Egyetemen szerzett mérnöki diplomát. Jöttek az egyetemre a Hűtőgépgyárból, hogy 14-15 ifjú műszakit szeretettel várnának. Szabó István több társával nekivágott .. azóta a gyár alkalmazottja. — Talán a nosztalgia is közrejátszott: Lajosmizsén születtem, s az a vidék vagy száz évvel ezelőtt bérelt pusztája volt a jászoknak. A nagyapám még berényi volt. Persze, a legfőbb csalogató azért mégis a gyár volt, amelyik már akkoriban hírnevet vívott ki magának vállalkozó szellemével. Elkezdtük gyártani a Heller—Forgó-féle hőcserélőt, a hűtőgépet — „kitombolhattuk" magunkat. A 14 mérnök közül, akik 1959-ben a Hűtőgépgyárba kerültek, többen még mindig itt dolgoznak. Nem csodálom, sőt — miután belekóstolhattam a gyárban folyó munka titkaiba — természetesnek találom. A várostól közülbelül tíz kilométerre egy másik város terül el: a Hűtőgépgyáré. Lakóteleppel, műjégpályával, sportcsarnokkal s természetesen az üzemcsarnokokkal és irodaházzal. A látvány lenyűgöző: kevés ehhez hasonló gyártelepet ismerek Magyarországon. Itt minden rendezett és harmonikus. S mindezt a kollektíva teremtette meg, nem kis munkával, s merem mondani: sokszor nagy hitetlenkedésbe ütközve. A gyár kockáztatott, s mivel csak az nyerhet, aki kockáztatni mer — nyert. Csatákat, üzleteket, pénzt és olyan hírnevet, amely eljuttatta termékeit a világ minden részébe. Gorjánc Ignác vezérigazgató annak idején egy fogkefével és egy fogkrémmel érkezett Jászberénybe — úgy vélte, hogy a krém kitart addig, amíg ő itt marad. Hát, azóta sok fogkrémet elhasznált. Most: Jászberény országgyűlési képviselője. Szabó István pedig — 1959-ben — a szerszámszerkesztésbe került, majd egy év múlva üzembe, üzemmérnökként. Akkoriban még mindenki találkozott mindenkivel — a nagyvállalat persze ma már nem olyan „családias", mint egykor. Szabó István most: a vezérigazgató ügyvezető titkára. — Talán nekünk könnyebb volt, mint a maiaknak — töpreng. — A mélyvíz régebben valóban mélyvíz volt, mentőöv nélkül. Mi kezdtük el a munkát, s természetes volt, hogy az ember bedobta minden erejét. Visszanézve, gyorsan ment minden. Két éve már, hogy sórozatban gyártjuk a Lehel—Bosch-féle hűtőszekrényeket. Évente több mint félmillió hűtőszekrényt készítünk megrendelésre, s a kapacitásunkat még tudjuk fokozni. A termelési érték 3,3 milliárd forint, felét a hűtőgépek adják, annak a fele pedig tőkés export. Most épül egy új üzemcsarnoka a fridzsidergyártásnak, jövőre lesz készen. Az első hűtőszekrényt — a Supert — még 36 óráig készítették, a mostaniakat nem egészen négy óra alatt. A gyár jelszava ma is az, mint hajdanán: a folyamatos fejlesztés! — A vezetők között szinte nincs is tős