Budapest, 1978. (16. évfolyam)

7. szám július - Benedek István: A mi kis városunk

bál fel a feleségének, már megint nem tette be ezt vagy azt a táskájába — és mindenki tudja, mit nem tett be már megint, mert ez a veszekedés ember meg a felesége is az övék, a táskájával együtt, meg azzal, amit megint kifeledtek belőle. Ezt a Londont megnézném, és csak azért nem nézem meg, mert így is látom: olyan, mint a mi kis városunk, itt a Sas-hegyen. Azt mondják, urbanizálódik a világ, és ha nem mondanák is, láthatja mindenki: óriási egyforma házak épülnek a világ minden tá­ján, hatalmas kockák betonból, bennük ki­sebb kockák, azokban emberek — a sok kocka együtt a város, és a világméretű folya­mat az urbanizálódás. Messziről nézve ijesz­tő, de közelebbről valószinüleg ezek a koc­kák is egyénivé, meghitté, sajáttá válnak, és mindenki csak a saját kockájában érzi ott­hon magát. Mégsem nézem meg a londono­kat: a kockák kivülről mind egyformák, be­léjük látni nem lehet — s vajon érdemes-e? Csak az írónak érdemes, aki a jelentéktelen­ben is átéli a jelentőset. Beérem a mi kis városunkkal, a madár­nevü utcákkal. Nem különösen szép környék, főként amióta teleépítették ezt is kockahá­zakkal. Kik? A betolakodók. Mindenki be­tolakodó, aki később jött, mint a másik; a mi utcánkban lakik egy kilencvenhat éves déd­mama — őhozzá képest mindnyájan betola­kodók vagyunk. Még emlékszik arra, amikor a múlt század végén azt a házat építették, amelybe mi húsz éve betolakodtunk. Valamikor csak nagyon szegény emberek laktak itt, viskókban. Aztán nagyon gazda­gok, villákban. Mostanra nagyjából össze­rázódott a társaság, a szegények megszedték magukat, a gazdagok összehúzták magukat; egyformák lettünk, olyanok, mint mindenki más. Nem jobbak és nem rosszabbak. Van közöttünk mindenféle népség: gyárigazgató és szerelő, diplomata és szélhámos, orvos és asztalos, még író is van; ismerünk gyereke­ket, akiknek a mamáját is ismertük ugyan­ilyen kisgyerek korában, ugyanígy szaladgált az utcában, csak akkor még nem volt autó­juk nekik se, nekünk se. Itt a mi kis váro­sunkban senkit nem mutatnak be senkinek, egy idő múltán az emberek köszönni kezde­nek egymásnak, aztán meg-megállnak, egy­két szót váltani, ha találkoznak. Az ismerkedés legbiztosabb helye a bolt, ahol előbb-utóbb mindenki megfordul. Üz­let sok van a környéken, de „a bolt" csak egyetlenegy. Olyan, mint a város szíve. Öreg város öreg szíve, olykor infarktust kap, ak­kor mindnyájan önző aggodalommal figyel­jük, hogyan gyógyul ki belőle — vagyis mi­lyen lesz az új boltos, aki a nyugdíjazott he­lyére kerül. Sohasem irigyeltem senkit a nép­szerűségéért, csak egyetlen egyszer B. urat, a mindnyájunk sajnálkozására nyugdíjba menő boltost; az történt ugyanis, hogy fél év múlva egy idegen háziasszony megszólí­tott az utcán, és mint édes titkot suttogta a fülembe: — Kérem, mondja meg a feleségé­nek, jövő héttől visszajön B. úr a boltba . . . Mindnyájan éreztük a hír jelentőségét, amely percek alatt szétterjedt a mi kis váro­sunkban. Nem mintha bármi kifogásunk lett volna az utódja ellen, de B. úr mégis­csak más: benne nemcsak azért bízhattunk meg, mert tudtuk, hogy nem csap be; talán a másik sem csapott be, de egyedül B. értette a módját annak, hogy gondoskodjék rólunk-. tudta, kinek, mikor, mire van szüksége, be­szerezte és félretette az árut. Nem kellett tartani tőle, mint a környék többi üzletének árusaitól: hogy vajon ma jó kedvük lesz-e, hogy ránk figyelnek-e vagy egymás közt csacsognak, és bennünket figyelemre sem méltatnak, hogy nem csempésznek-e félig romlott cafatokat a sonkaszeletek közé, nem sóznak-e ránk elöregedett árut, rothadó gyü­mölcsöt. B. úrnál tanultuk meg, hogy a magyar kereskedelem ismeri a hulladék fo­galmát, és a boltos nem köteles a hulladékot szétosztani a figyelmetlen vagy bátortalan vevők közt, hanem szépen lekanyarítja az áruról, és elszámolja a főnökségével, mint el­adhatatlant. A kereskedelem alapvető etiká­ja ez - csak éppen elszoktunk tőle, B. úr kellett ahhoz, hogy megismerjük az üzleti tisztességet. Sajnos B. úr ismét visszavonult nyugállo­mányba, de mindnyájan bízunk abban, hogy fél évi pihenő után újra a pult mögé lép, és mindnyájan fellélegzünk. * Csak látszólag ilyen egyszerű ez az üzleti etikával. Mert itt van például a gyümölcs. B. úr boltjában nincs gyümölcs, ezért el kell menni a mi kis városunk határában levő üz­letbe. Itt már nem „boltos" van, hanem „el­adó", akinek a személye sűrűn változik, nem nyugdíjazás miatt, hanem mert az eladókat általában csereberélik. Próbáltam a csere­berélés nyitját meglelni, de csak bizonytalan következtetésekre jutottam. Például egyszer egy nagyon jóképű, sudár asszony volt az el­adó, magasra tupírozott hajkoronával a fején; tűrhető árut tartott, és nem is csapta be feltűnően a vevőket, ellenben csak a férfiak­kal volt hajlandó emberi hangon beszélni, iszonyatos szájával a háziasszonyokat rette­gésben tartotta. A környéken őrmester né­ven emlegették; ez a katonai rangfokozat nagyon tiszteletre méltó lehet a hadsereg­ben, de egy üzletvezetőre semmiképp sem hízelgő. Le is váltották, alighanem az őr­mestersége miatt: a központ felismerte, hogy ezzel a modorral magasabb beosztást Tahin Gyula felvételei érdemel, rövidesen viszontláttam egy krisz­tinavárosi nagy forgalmú üzletben, még ma­gasabbra tupírozott frizurával. Aki a helyébe került, azt galambnak be­cézték, igazán aranyos volt. Sem a modora, sem az eladott áru ellen nem lehetett senki­nek kifogása, mégis nagyon hamar leváltot­ták, s ugyan miért ? Mert csakugyan nem volt hajlandó hulladékot eladni, így aztán a gyü­mölcs- és főzelékszállítmány háromnegyed részét mindig visszaküldte, mert már félig rohadt állapotban érkezett. A következő eladó oWW elődjének sor­sán, nem küldte vissza a romlott árut, meg­nyerő egyéniségével egy ideig a nyugdíjas férfi vásárlók nyakába varrta míg aztán a háziasszonyok meg nem elégelték, hogy otthon a felét ki kell dobni annak, amit a fér­jük hoz a boltból. Azóta messzire elkerüljük a tájékát is, a maszekhez járunk. A maszek gyümölcsös már kívül esik a mi kis városunk földrajzi határán, de lélek­ben hozzánk tartozik. Kettő is van belőle, Piroska meg Zsuzsika. Valószínűleg mind a ketten milliomosok, de meg is érdemlik amellett semmi hasznát nem látják szegé­nyek, mert férjükkel együtt látástól vakulá­sig a boltjukban serénykednek. Érdekes mó­don náluk senki nem lepődik meg azon, hogy sohasem próbálnak romlott Árut lőcsölni a vásárlóra, és hogy jó a modoruk: olyan drá­gán adják a gyümölcsöt meg a főzeléket, hogy minden okuk megvan a tisztességre is meg a kedvességre is — és ez a drága áru mégis olcsóbb, mint amit az állami bolt árul, mert semmit sem kell kidobni belőle. Azon­kívül Piroskánál találkozni lehet a környék valamennyi Kossuth-díjas színészével, kar­mesterével, írójával és más közéleti nagy­ságával. Zsuzsika boltja mellett pedig egy antikvárium van, ahol a maradék pénzét mindig elköltheti" az ember, továbbá egy Háztartási Bolt, am lynek állami személy­zete teljesen hozzáidc mult a mi kis városunk kellemes modorához, úgyhogy ott is öröm vásárolni. S ha még megjegyzem, hogy a közelben levő péknél igazán jó kenyeret és csodálatos süteményeket lehet kapni, akkor mindenki beláthatja, hogy a mi kis városunk lakosainak nincs okuk panaszra. 9

Next

/
Oldalképek
Tartalom