Budapest, 1978. (16. évfolyam)

6. szám június - Önkényuralom. Ney Béla emlékezéseiből közli: Ney Klára

Ney Béla. 1865. Önkényuralom NEY BÉLA EMLÉKEZÉSEIBŐL 34 Ney Béla 1843-ban született Pesten. Nej} Ferencnek, az ismert pedagógusnak és írónak fia. Tízéves korában a Maraszt óni Jakab-féle festő-akadémián tanul, de néhány évvel később már a reáltanodában, elhatározza ugyanis, hogy élethivatásul az „építészetet és mérnökségei" választja. Édesapja örömmel látja fiának sokoldalúságát, aki zeneileg is tehetséges, sőt irodalmi hajlamai is vannak. Ez utóbbi elhatározó jelentőségű egész életpályáján. A Magyar Mérnök és Építész Egylet Közlönyében olvassuk róla: „Ney Béla a magyar építészi irodalom atyamestere. Nincsenek elődei. Követői is csak évek múlva akadnak . . . Röviden, csak a lényeget hozza tősgyökeres magyarsággal, ami abban az időben külön érdemet jelent." A Műegyetem elvégzése után Ybl Miklós irodájában dolgozik, majd 1867-től a Közmunka és Közlekedési Minisztériumban. A Magyar Mérnök Egylet egyik alapítója (1867) és az Egylet „Közlöny" c. lapjának társszerkesztője, 1876-tól pedig az első magyar nyelvű ipari szaklapnak, az ,,Építési Ipar"-nak szerkesztője. Évek hosszú során át lankadatlanul küzd az építőmesterekért, azokért, akiknek nem volt alkalmuk egyetemet végezni. Javasolja, hogy szakbizottság előtt letett vizsgájuk alapján gyakorolhassák mesterségüket. Hivatali pályájának kiemelkedő szakasza, amikor az „új állandó Országház építésének királyi ellenőrsége" vezetésével bízzák meg. 1907-ben mint miniszteri tanácsos, számos kitüntetéssel ment nyugdíjba. Meghalt 1920-ban. Emlékezéseit, amelyekből szemelvényeket közlünk, 1905—1907 között irta. Minden álszenteskedés nélkül, teljes őszinteséggel vallom, hogy sokkal apróbb embernek érzem magam, semhogy hihetném, hogy az én életem, az én aprólékos jellegű küzdelmeim, még apróbb sikereim vagy az engem ért fájdalmak, avagy örömök — talán a vérszerint hozzám tartozókon kívül — mást érdekelhetnének. Nem is célom e följegyzésekkel, hogy azok valaha is tágasabb körben ismertek legyenek. Mindez nem zárja ki azt, hogy amit leírok, nem azért, mert én írom, vagy hogy bizonyos mértékig benne én is szerepelek, hanem magukért a dolgokért, a tényekért, a történtekért vagy a hozzájuk fűzhető következtetésekért másokra nézve is érdekesek lehetnek. * A múlt héten hallottam — magam nem olvastam —, hogy a „Magyarország" című függetlenségi-párti napilap egy, állítólag a múlt század ötevenes éveinek elejéről származott hosszú névsort közölt, mely — ismét állítólag — azoknak a neveiből volt összeállítva, akik a Szabadságharc lezajlása utáni években, a társadalmi élet legkülönbözőbb rétegeiben élve, a Bach-regime-nek tettek kémszolgálatokat, s akiket abban az időben „Spitzlik"-nek „tisztelt" a magyar. Mond-