Budapest, 1978. (16. évfolyam)

5. szám május - Prof. Bókay Árpád: Színházi élet a múlt század második felében III.

Ney Dávid (Siklós Péter reprodukciói) Stéger Ferenc PROF. BÓKAY ÁRPÁD (1856-1917) Színházi élet a műit század második felében III. Az opera a Nemzeti Színház r\ megnyitásától kezdve dédelgetett kedvencze volt a pesti közönségnek. Az akkori közönség már a mai divatos, smokkos zenekedvelés előtt őszintén zenekedvelő és komolyan zeneértő is volt. Telt házakat a színház rendesen operaelőadásokkal ért el, de nemcsak akkor, ha nagyobb nevű vendég énekelt, hanem rendes, hétköznapi előadások alkalmával is. Olasz operák és Meyerbeer, majd a 70-es évek végefelé franczia operák is járták. Wagnert is elég korán kezdették megérteni és megszeretni. 1866-ban már adták a Lohengrin-t, 1871-ben a Tannhäuser-1, 1873-ban a Bolygó hollandi-t. Utóbbi kettőt és a Rienzi-1 Richter tanította be és dirigálta, míg a Lohengrin-t az öreg Erkel. Persze a magyar operák közül csak a Hunyadi László és a Bánk bán szerepelt a műsoron. Erkel Szent István czimű operája rövid életű volt. Az olasz operák közül Bellini és Donizetti, majd Verdi operáit játszották. Donizetti Lindá-ján és La Favoritá-)án kívül élénken emlékezem a Lucid-ra, a pompás Castadiva-val, melyet Stégertől hallottam énekelni, Bellini Alvajdró-jára, melynek minden taktusa a legédesebb melódia, s Mama kedvencz operája volt, a Trubadour-ra. Álarcosbál-ra, Teli Vilmos-ra, Rossini Sevillai borbély-ára, a Puritánok-ra s a Traviata-ra. Két kedvenczünk a Teli volt, nyitánya s textusának hősiessége, a Sevillai pedig komikuma miatt. A Meyerbeer operákat sokszor adták, mégpedig valamennyit. A Próféta hatalmas indulójával és a balerinák korcsolyatánczával, a Dinorah a kecskékkel, melyek ott legeltek naponként a régi Botanikus Kertben, s jó barátaink voltak, s melyben izgalommal vártuk, hogy mikor szakad le a szép Dinorah alatt a híd, a Hugenották „Erős várunk . . ."-kai, nekünk lutheránus fiúknak kedves choráljaival, az Afrikai nő lázongó, tollas fejdíszű, rézvörös színű indiánjaival exoticus meséjével és szép altató dalával, az Észak csillaga pompás buffoszerepével, az Ördög Róbert, melynek bordalát, „Az arany, az arany..." kezdetűt mindketten dudolásztuk — mindezek kedves emlékeim. A német operák közül, az előbb említett Wagner operákon kívül csak Weber Bűvös vaddszá-ra emlékszem. Ebben izgalommal vártuk az éjjeli, erdei boszorkányjelenetet, a borzalmas állati szörnyetegekkel,