Budapest, 1978. (16. évfolyam)

5. szám május - László Gyula: „Manupropria"

TT- 1 'rímként Dugonics András kérvénye a nádorhoz László Gyula „MANU PROPRIA" Beszélgetés a kéziratgyűjtésről (Zárójelben: régi írásoknál, okleveleknél, szerződéseknél, leveleknél elmaradhatatlan volt, hogy az aláírás után oda ne tegyék az „mp"at, azaz a manu propriát, jelezvén ezzel, hogy saját kezű írásról van szó. Nálunk ma ezt — némileg változott értelemben — magyarul az „sk", azaz saját kezűleg jelzés helyettesíti.) így került ez a régi, latin kifejezés ennek a kis beszámolónak élére, amikor e folyóirat szerkesztője kért, hogy írnék a kéziratgyűjtő „lelkialkatáról", azaz arról, hogy kezdődik, hogyan folytatódik, és miért van az egész. Ez a kérés töprengésre késztetett: valóban, hogyan is állok ezzel a szenvedélyféle gyűjtéssel. Csak előzetes jelzésként: azt hiszem ezernél is jóval több kéziratom van — Berzsenyitől Nagy Lászlóig —, és a Petőfi Irodalmi Múzeum számon tartja ezt a gyűjteményt. Néha munkám közben, amikor fogalmazványomat át- és átjavítom, csiszolom, pontosabbá teszem, hogy a szó és a mondanivaló között ne legyen hézag, azon gondolkozom, milyen érdekes lenne egyszer gyermekeim számára — végigböngésznem egy effajta át- és átjavított kéziratomat, hogy miért tettem e helyett a jelző helyett egy másikat, miért nem találtam jónak az először felbukkanó szót s miért nem a helyébe kerülőt, hogy végül a harmadiknál kössek ki. Miért váltakoznak bizonyos ütemben rövid és hosszú mondataim? Ezekben a javításokban a szó és a valóság küzd egymással, és a küzdelem vége nem győzelem, hanem egymásratalálás. Vagy milyen 18