Budapest, 1978. (16. évfolyam)
5. szám május - A címlapon: Szerencsés János felvétele
Domonkos Endre felvétele Csigó László felvétele góriákba soroltuk a város különböző területeit. Ismeretes, hogy az üzemek az általuk okozott (levegő, víz stb.) szennyeződés mértékében bírságot fizetnek. Az összegyűlt tetemes összegekből azok az üzemek kapnak támogatást, amelyek a környezet tisztaságát védő berendezéseket szerelnek fel. A város légterébe került gázokat azonban a bírság nem tünteti el, az igazi, hatásos megoldás: a megelőzés. A lakosság maga is sokat tehet a környezet védelméért — a munkahelyén is, otthon is és azonnal is. (A fásítás kitűnő de jövőbeli módszer: egy fa évente egy mázsa port képes a levegőből lekötni — ötvenéves korában!) És a jó öreg Duna? Kék-e még? Régen nem az! Sajnos, már hazánkba is szennyezetten lép. A fővárosban keletkező szennyvizek mennyisége már 1975-ben megközelítette a napi 1,7 millió köbmétert. A Dunát kétharmad részben a városi közcsatorna hálózat, egyharmad részben az ipari üzemek szennyezik. Ezeknek mintegy 5 százaléka biológiai, 80 százaléka mechanikai tisztító művön folyik át, a megmaradó kb. 15 százalék tisztítás nélkül jut a Dunába. Jelen ötéves tervünkben folytatódik a tisztítótelep-program megvalósítása, s 1980-ig a főváros szennyvíztisztító kapacitása mintegy két és félszeresére nő. Csupán jelzésként adunk közre néhány számot. A szennyvizek teljes biológiai tisztításához négy tisztítómű építése szükséges, költségük mintegy 10 milliárd forint. A szükséges csatornahálózat kiépítése pedig 17 milliárd forint körüli összeget igényel. Érthető, hogy itt több évtizedes feladat vár ránk. E témakörbe tartozik még egy adatsor, amely a budapesti szemét mennyiségét jelzi: Év Köbméter 1910 260 000 1940 500 000 1970 2 196 000 A növekvő szemételhelyezési és megsemmisítési gondok megoldására már elkezdődött a Budapesti Szemétégetőmű építése. A Rákospalotán két és félmilliárd forint ráfordítással készülő szemétégetőmű 4 kazános égetője napi 1200 tonna szemetet, a fővárosi szemétmennyiség jelentős részét semmisíti meg — 1980-tól. Óvnunk kell városunk remek természeti adottságait, iparunkat úgy fejlesztve, technikailag korszerűsítve, ahogy azt a környezetvédelmi előírások megkövetelik. A tömegközlekedés nagy részének a föld alá vitele, a felszínen a villamoshajtású járművek arányának növelése, a modern fűtőanyagra való teljes áttérés, a Duna vizének tisztítása létfontosságú és folyamatos feladataink. A szocialista emberért Az ember által létrehozott környezetnek — lakás, szabadidő-központok, iskolák, szociális és sportlétesítmények stb. — messzemenően összhangban kell lennie a szocialista társadalom értékrendjével. 2000-re, ha nem is tűnik el véglegesen a fizikai és a szellemi dolgozók közötti különbség, bizonyos igények általánosabbá válnak: ilyen az olvasás, sportolás, zene, a színház, de ide sorolható az öltözködés, az utazás, tehát általában a szabadidő eltöltésének megváltozott igénye. Sok foglalatosság, amely ma inkább csak egy réteg szabadidejét tölti ki — úgyszólván mindenki természetes időtöltésévé válik. A szocialista értékrend ebben az esetben egyszerre jelent majd színvonalat, minőséget, de a javak igazságos elosztásának rendjét is. Ez nemcsak politikai hanem szigorúan vett városfejlesztési téma is. Olyan lakásokat, szabadidő-létesítményeket kell tervezni, amelyek már eleve meghatározzák a szocialista demokráciát, a lehetőségek egyenlőségét. A szocialista ember kialakulása napjaink alapvető társadalmi, politikai és kulturális követelménye, amelynek meghatározó szerepe van egész jövőnk szempontjából. Arra, hogy milyn lesz a jövő szocialista 4