Budapest, 1978. (16. évfolyam)

4. szám április - Prof. Bókay Árpád: Színházi élet a múlt szazad második felében II.

Mozaik a főváros múltjából Régi húsárakról A főváros múlt század végi rohamos fejlődése — rengeteg más mellett — a húsellátást is erősen befolyásolta. Az akkori Budapest mérete már kinőtte a régi, szabadpiaci, kis magánkereskedelmi bolthálózatot, de még nem jutott el a nagy élelmiszer-üzletekig. Még csak beszéltek a vásárcsarnokokról. Több indok sürgette a húsellátás rendezését. Kiemelkedett közülük a minőségi ellenőrzés és az árszabályozás fontossága. Amióta a valamikor természetesnek tartott közvetlen (és így megbízható) kapcsolat megszűnt a hentes (mészáros) meg a vevő között, gondoskodni kellett az eladásra kerülő hús előzetes hatósági vizsgálatáról. A pesti oldalon ezt elég jól teljesítette a közvágóhíd hasznalatának kényszere. Ilyen a budai oldalon azonban csak a századfordulón, a nagy hidak építése után létesült. Szabályozni kellett a különféle fajtájú és minőségű húsneműk árát. A húskimérésre alkotott új hatósági előírások 1889. május 15-én léptek életbe. Nyilván hiányzott a kellő előkészítés, a közönség és az üzlettulajdonosok megfelelő tájékoztatása, mert egyes mészárosok túlságosan magas árakat szabtak. Általános felzúdulást okozott az indokolatlannak ítélt — mintegy 25 %-os — áremelés. Még a kormányhoz is el eljutottak a panaszok. Baross Gábor, akkori belügyminiszter, május 17-én foglalkozott a felmerült nehézségekkel, és jelentéstételre szólította fel a főváros vezetőségét. Budapest közélelmezési bizottmánya azonnal (május 18-án) összeült a közönség mihamarabbi megnyugtatása érdekében. Meghívták erre a vásárigazgatót és a mészárosok ipartestületének elnökét, Schiller Györgyöt is. Schiller kifejtette, hogy szó se lehet áremelésről. Az árak kétségkívül változtak, de csupán azért, mert a régi szokásnál minden eladó a színhús mellé arányosan csontot és belsőséget (vese, szív, máj, tüdő, tögy stb.) is tett; az új szabályozás azonban — mivel az árakat a hatóság fajtánként külön szabta meg — most kifejezetten csak színhúst enged. Természetes, hogy a színhús ára így magasabb lett. Hiszen (saját pontos próbaszámítása szerint) egy 250 kg súlyú ökörnél a nyomtaték — a hústól elválasztható csont, belsőség stb. — 58 kilóra tehető. Indokolt ezért a régebbi 1 kg hús áráért most 80 deka színhús adása. Krick vásárigazgató is azt jelentette, hogy az általa rögtön ellenőrzött (Hold utcai, Eskü téri és óbudai) piacokon se tapasztalható húsár-emelés. A közélelmezési bizottmány tehát azt állapította meg — és a főváros ezt terjesztette fel Baross miniszterhez —, hogy indokolatlan húsár-emelés nincs. Ha ilyesmi előfordul, az túlkapás, mely ellen a főváros erélyesen fellép. Említésre méltó, hogy a budapesti mészárosok ipartestülete jó egy évvel később a húskimérésre alkotott szabályrendelet megváltoztatását kérte, hiszen a közönség jórésze a húst azóta is „nyomtatókkal" kéri. Csak zavart okoz a színhús kimérésének előírása. A közélelmezési bizottmány ezzel szemben arra hivatkozott, hogy a csont és a hús összekeverését (a hús árában!) nem szabad a mészárosokra bízni, mert így mindig a közönség károsodik. Az 1891. január 21-i közgyűlés el is utasította a mészáros-ipartestület kérelmét. Az ipartestület azonban továbbra is a húsárak emelését szorgalmazta. A fővárosi tanács — tőle szokatlanul éles hangon — „a fogyasztó közönség nyugalmának felzaklatását" látta ebben, amit tűrhetetlennek ítélt. A főváros közgyűlésétől ezért annak kinyilvánítását kérte, hogy ha a mészárosok a hús árát emelni próbálnák, akkor engedjék saját fővárosi húskimérési üzem létesítését! Az 1891. február 4-i közgyűlésen Polonyi Géza kifogásolta, hogy a főváros saját polgárai ellen forduljon. Hiszen mészáros mesterséggel nem kevesebb, mint 4—500 fővárosi család foglalkozik. Az utolsó évben mintegy 80 mészáros volt kénytelen üzletének beszüntetésére, mert annak jövedelméből nem képes megélni. Sürgette próbavágások végzését a helyes árak kialakítása érdekében. Addig pedig azt kérte, ne foglalkozzanak saját fővárosi üzem felállításával. Mások viszont (Fenyvessy Adolf, Radocza János, Ribáry József) pártolták a tanács előterjesztését. A fővárosnak fel kell lépnie a mészárosok esetleges túlkapásaival szemben. Igaz, hogy 80 mészáros megbukott, de a jelenlegi 900 üzlet még mindig túl sok. Ha valaki rossz helyen nyit üzletet, ne várjon sok jövedelmet, különösen, ha kellő forgótőkéje sincs. Indokolt, hogy a főváros saját üzeme révén befolyásolhassa a húsárakat. A közgyűlés elfogadta a tanács előterjesztését. Március 11-én a belügyminiszter is hozzájárult, a húsárak indokolatlan emelése esetén, a saját fővárosi üzem létesítéséhez, 20 ezer marha évi vágási keretében. Javaslat a lóhúsárusítás bevezetésére A Magyar Országos Állatorvos Egyesület választmánya nevében Tormay Béla elnök és Hutyra Ferenc titkár beadvánnyal fordult 1891 áprilisában a főváros tanácsához. A lóhús kimérésének elvi engedélyezését kérték. Hivatkoztak arra, hogy a lóhúsárusítás újabban az európai nagyvárosokban (Koppenhágában már 1830 óta, tjvábbá ezt követően Londonban, Hamburgban, Párizsban, Bécsben stb.) egyik sikeres megoldási módja a közismert húsellátási nehézségeknek. A lóhúst a magyar közönség, sajnos, nem fogyasztja — írják. Pedig rendkívül egészséges táplálék. Zsírtartalma (2,5%) fele a marhahúsénak (5 %), nem is említve a sertéshúsét (22,5 %). A nitrogén tartalmú tápanyagok (a tulajdonképpeni „hús" alapanyaga) szempontjából a lóhús 22 ",,-os aránya meghaladja a marhahús 21, az ürühús 20, a borjúhús 19 és a sertéshús i7u

„-os arányát. A lóhúst 74",,-os víztartalma a borjúhúshoz hasonlóan könnyen emészthetővé teszi. A hírneves Liebig professzor vizsgálata szerint a lóhúsból készített húsleves jóval ízletesebb és tartalmasabb, mint a marhahúsból készült. A lóhús tehát tápértékben kifogástalan. További nagy előnye olcsósága, mely a szegényebb emberek számára teszi megfizethető táplálékká. Az Egyesület a lovak vágásának és a lóhús kimérésének engedélyezését kérte tehát. Hiszen a lótenyésztés fejlődését is előmozdítaná a kivénhedt lovak e gazdaságos felhasználása. A főváros tisztifőorvosa, dr. Gebhardt Lajos pártolta az előterjesztést, és javasolta a lóhús kimérésének „mielőbbi életbeléptetését a kellő felügyelet és ellenőrzés mellett". A közélelmezési és közgazdasági bizottmány 1891. október 5-én foglalkozott az előterjesztéssel. Az Állatorvos Egyesület képviselőinek és a tisztifőorvosnak meghallgatása után „a lovaknak az e célra felállítandó külön vágóhídon való vágását és a lóhúsnak kellő hatósági felügyelet és ellenőrzés melletti kimérését megengedhetőnek tartotta". E javaslat azonban csak a kezdet volt. Még sok vita folyt a főváros közgyűlésén, míg 1905. október i-én megindult a Községi Lóhúsüzem működése. Koldulás és csavargás a régi Budapesten Fővárosunk múlt század végi rohamos fejlődése a sok szép eredmény mellett nehézségekkel is járt. Igen sok munkakerülő tódult Budapestre, itt várva könnyű megélhetést. A közönség panaszkodott a tolakodó koldusok, a veszélyes csavargók miatt. A főváros területén kívül Újpestet is szinte megszállták a több mint kétes elemek. Török Jánosnak, a fővárosi államrendőrség főkapitányának 1887-ben készített jelentése részletesen foglalkozott e fontos kérdés megoldási lehetőségeivel. Szerinte a rendőrség megtette a tőle telhetőt az utcai koldulás és csavargás meggátlására. Ismételt csavargásért, koldulásért és tiltott visszatérésért egy félév alatt 4284 esetben hozott elmarasztaló határozatot a budapesti államrendőrség (3071 férfi és 1213 nő ellen). Személyenként átlag 13 napi elzárást foganatosított ilyen esetekben. De ez még távolról sem volt elegendő, nem jelenthetett végleges megoldást. Szembetűnő, hogy az elítélteknek csak egyharmada (1453 személy) volt vidéki illetőségű, kitoloncolni pedig csak ezeket lehetett. A fővárosi illetőségűek ellen más megoldás volt szükséges. Gyermeknevelő intézete a fővárosnak nincs — bár létrehozására már történt intézkedés. Az egész ország két javítóintézete mindössze 115 hellyel rendel-42