Budapest, 1978. (16. évfolyam)

4. szám április - Dr. Gergely Pál: Az Akadémia pincéi

Az óriás „hordó' és Erzsébet királyné szintén sérült (Zala György mestertől való) hatalmas szobrai mellett. A nagy óvóhelyen értük meg a Lánchíd felrobbantását: 1945. jan. 17-ről 18. hajnalára virradólag, midőn félórán át földrengéshez hasonló morajlás és sorozatos robbanás hangja zavart föl bennünket. Amint a Duna-parti ablakokhoz lopakodtunk néhányan, sírva láttuk Széchenyi remekének elpusztítását. .. Másnap aztán a Vigyázó utca felől bejöttek a szovjet előőrsök, akiket mi, Jeszenszky barátunk szlovák tudásával s persze fehér lepedővel vártunk. Óvóhelyeinket „germanszkik" után kutatva bejárták, fönt az üléstermeket megszállták nehéz-puskás szakaszaik, a palota Duna-parti sarkára pedig gépágyúkat állítottak, hogy a Budán rekedt nyilas és német csapatokra tüzeljenek. A Várhegyről küldött lövedékek tönkretették üléstermeink berendezését (az akadémikusok portréit sikerült még 1944 nyarán a pince falai mellé levitetnünk). Gyújtógránátokat is kapott a palota dunai frontja, ezektől égett ki az I. emeleti nagy felolvasóterem és a szomszédos, ún. Képes Terem, elnökségi ülésterem is. Az ülésterem melletti ún. Patkós Terem (Bartók és Kodály munkahelye) szintén elpusztult, patkó alakú nagy asztalával és egyéb bútorzatával együtt, melyek közt hét éven át kottázták a 60 éve készült Vi kár-féle fonográfhengerek parasztdalait. Szerencsére a viaszhengereket is sikerült jókor levinnünk a betonhordókba. A patkós szoba melletti két muzeális gyűjtemény: a Kisfaludy- és a Mikszáth-szoba kincsei is megmenekültek a hordókban, csupán a bútorzatuk ment tönkre, az egyik szekrényben maradt legrégibb jegyzőkönyvek s néhány korai Kisfaludy-társasági tag editio princeps-kötetei. A Duna-parti II. emeleti termek is végig kiégtek, a régi növénytári tárlókkal együtt. Az épületet ért több mint száz találat sok helyütt méternyi magasságú romhalmazt hagyott. Jó másfél évig ezeknek elhordása, a romeltakarítás volt legfőbb gondunk. A hivatalsegédekkel közösen ellenőriztük az alkalmi napszámosok munkáját, nehogy a törmelékkel együtt értékeket is elhordjanak, avagy „emlékbe" megtartsanak maguknak, kiváltképpen a leszakadt födémű Vigyázó könyvtár díszes kötésű könyveiből... Meg kell jegyeznem, hogy e tizenhétezer kötetes gyűjtemény legnagyobb értékeit: félezer ősnyomtatványát és 55 középkori kódexét még idejében levitették gondos könyvtáros kollegáink, Simonyi Dezső kiválogatása után, ama vasbeton hordókba! Midőn 1946 tavaszán elnökké választották a folklórtudós Kodály Zoltánt, s melléje alelnökké a Nobel-díjas Szent-Györgyi Albertet, mindjárt megindult a helyreállítási munka, legelőször a tető nélküli díszterem fölötti részeken, majd az üléstermekben. A hatalmas földbirtokait és kastélyait elvesztett Akadémia csak az állam, a kormány bőkezű segítségével folytathatta, az épület helyreállításán kívül, megszűkült körű tudományos működését, néhány folyóirat s félig már kiszedett könyv kiadásával. A személyzetet állami státusba vették át. Az új elnök, Kodály mindenre kiterjedő figyelmére íme egy kis adalék: midőn 1946 nyarán vele és Voinovich Géza főtitkárral együtt végigjártuk az épületet, egyszer csak felém fordult Kodály és valami nagy csomagolópapírt kért, hogy a Duna-parti termek leszakadt mennyezetdarabjait összegyűjtsük. Maga is serényen válogatta ki a padlók törmelékeiből a szebb darabokat: stukkódísz gipszeket, festményeket, hogy aztán szülővárosa, Kecskemét híres iparművészeivel helyreállíttassa a termeket. Ez a kőművesmunkák s falfestések után sikerült is. A heti felolvasó nagyteremben megtarthattuk a 48-as centenáriumi ünnepséget 1948 nyarán. Kodály erélyesen kérte a kormány további segítségét, hogy a demokratikus átszervezés idejére mentsék meg az egész palotát. Jártunk is sokszor anyagkiutalásért Vas Zoltán kormánybiztosnál. A Roosevelt tér dunai sarkán állt régi központi-fűtési kazánok elavultak, ezért sürgősen újakat kellett rendelnünk, és persze a nagyobb méretekhez való alkalmas helyiségeket is. Ez a hatalmas vasbeton hordók közelében sikerült is, az ócska bútortörmelékekkel zsúfolt fülkék egybenyitásával. Itt ért aztán engem 1949 őszén életemnek egyik legnagyobb meglepetése, mintegy a gondnoki működésem jutalmául. Egyik reggel fölrohant irodámba Horváth János, derék öreg kapusunk azzal a hírrel, hogy valami régi papírokat hordanak ki szemétre a napszámosok, a hátsó pincéből. Azonnal lementem, s a padlóköveken szétszórt papírcsomók tetején ismerős kézírásokra tapostam, Arany és kortársai alkotásaira. Az egyik épen maradt udvari helyiségbe, az épp Aranyék által ültetett gesztenyefa melletti altiszti, ún. Kuti-lakásba hozattam föl a részben már összepenészedett kézirat-tömeget, és négy nagy ládába öntettem. Sok évig tartott ezek szétválasztása, kézirattári szakokba osztása. Az irodalmi értékűek tetejére volt öntve a pincebéli romkamrában a legrégibb akadémiai számadások, könyvelések anya-32