Budapest, 1978. (16. évfolyam)

4. szám április - Nemeskürty István: A Magyar Elektra diákok előadásában

- diákok előadásában ^HtUpezti íttSröház középlakalá* i/Júrezeíöinek „Déryné« nziujálnzó »zakkor, I9.>6 martin* 31-én, szombaton ém tiprili* l-én, ranárnap este 7 órakor a Hadim rnöki Kar »xíuháxtermélM'A (IX«. Kinizsi utca 1—7. az.) bemutatja BORNEMISZA PÉTER ELEKTRH (15S8) rimfi Ir^óiliáját A magy.ir Elektrának, epik ii -r l-ö szlnművűnknt-k ex az rlsfl átrinlfrnzatlnn «•! ü;i á -koronázott és most Bécsben ünnepelt Habsburg Ferdinánd előtt. (Mint ahogyan a darabot hihetőleg a koronázási ünnepségekre rendelték.) Előadás céljára a Lónyai utcai volt Református Gimnázium, akkor a Műszaki Egyetem Hadmérnöki Kara tágas színháztermét kaptuk meg, hála a Kar parancsnokainak, Gerendás vezérőrnagynak és Elek Tibor ezredesnek. (Ne higgye a nyájas olvasó, hogy könnyen ment akkoriban a színházterem-szerzés egy ilyen fura, „vallásos" darab bemutatására, mint ahogyan az Úttörőház igazgatójának és a kispesti úttörők vezetőjének, Nagy Magdának is akadtak ám meleg percei, amíg a bemutatóig eljutottunk!) Akkor én már — 1955 óta — a Hadmérnöki Karon működtem mint nyelvtanár, innen a kapcsolat. Szakkörömet azonban, eszem ágában sem volt feladni vagy elhagyni. Két előadást, március 31-én és április 1-én itt tartottunk; a harmadikat a Kossuth Klub vezetőségének meghívására a Múzeum utcai székházban. Nem lévén hivatásos színmű-rendező, az utolsó néhány próbára meghívtam Németh Antalt: segítene az előadás végső formába öntésében. Személyesen nem ismertem Németh Antalt; idegenként állítottam be hozzá; örömmel segített. Élmény volt vele együtt dolgozni. Mint egy nyugdíjas sebészprofesszor, olyan ünnepélyességgel „mosakodott be" a próbákhoz; a gyerekek tátott szájjal figyelték. Úgy foglalkozott velük, mint kész nagy színészekkel: „Uram, kénytelen vagyok közölni Önnel: Ön az imént felelőtlenül lazított." „Majesztétikusan, hölgyem, majesztétikusan!" A megszólított először zavartan vigyorgott; aztán megszokták, és elkapta őket a jeles rendező árasztotta hangulat. A végső mozgásokat nem tudtam volna Németh Antal nélkül kidolgozni. Milyen fontos, ki, mikor, hová néz, merre mozdul! Nagy iskola volt a pár próba Németh Antallal. Aztán vagy egy héttel a bemutató előtt, mint konzíliumra hívott egyetemi tanár, majesztétikusan elvonult. Rám hagyta az utolsó simításokat, éreztette: én vagyok az előadás „tulajdonosa". Ideírom a gyerekek nevét; életem felejthetetlen óráit köszönhettem nekik: Elektra: Korbély Katalin és Szénássy Éva. Clytemnestra: Balázs Margit. Aegistus: Montvai István és Bakonyi István. Chrysothemis: Weber (Madarász) Mária. Orestes: Marton János. Mester: Fodor Lajos és Andrássy Antal. Parasitus: Seregi Tibor Chorus: Borbély Eva. Ezek a diákok akkor négy különböző budapesti középiskola tanulói voltak. Ma is tudok róluk, bár ritkán látom őket. * Az előadás előtt Klaniczay Tibor mondott bevezetőt. Csudálatos előadás volt. Egy négyszáz éve elsüllyedt világ tárult Hamzsa Béláné reprodukciói a néző szemei elé. És a szöveg, a régi magyar nyelv ízei! Egykor professzorom, Pais Dezső zseblámpa fényénél követte a szöveget és az előadás végén meghatottan ölelgette a gyerekeket. Ott volt Major Tamás — aki a Magyar Elektra most is műsoron levő hiteles, szöveghű változatának rendezése közben bizonyára emlékezett erre a mi lelkes, naiv előadásunkra — Sik Sándor, Hont Ferenc, Eckhardt Sándor, Kardos Tibor, Bóka László és író-barátaim, köztük Mándy Iván, Vargha Kálmán, Rába György, Vargha Balázs. Zsúfolva volt a terem. Az akkoriban létesült Színháztudományi Intézet magnetofonszalagra rögzítette az előadást. Mint már említettem, júniusban a Kossuth Klubba is meghívtak. A napisajtó megtisztelő cikkekben adott hírt az előadásról. Nagy dolog ez, műkedvelő előadásról nem szokás írni. Az Irodalmi Újságban Végh Ferenc írt bírálatot, a Színház és Filmművészetben Klaniczay Tibor, az Evangélikus Életben Sólyom Jenő, a Vigiliában Pozsonyi László, a Köznevelésben Fényi András. A Köznevelés címlapon hozta Korbély Kati Elektra-fényképét, a Színház és Mozi, a Béke és Szabadság, az Esti Budapest fotók sorát közölte. Horváth János, aki betegsége miatt nem tudott eljönni, két levélben is gratulált. Ezt nem dicsekvésként írom: azt szeretném érzékeltetni, hogy meg tudta mozgatni a közvéleményt egy jó ügy, egy szokatlan vállalkozás, még akkor is, ha szereplői ismeretlenek és szakmán kívüliek voltak. Fényi András, aki maga is rendezett jeles diákelőadásokat mint a Madách Gimnázium igazgatója, a Köznevelésben a pedagógiai sikert méltányolta; hadd idézzem őt, mert jómagamat és mindannyiunkat ez a cél vezérelt, nem pedig az, hogy a hivatásos színművészekkel versenyre keljünk: „Nemcsak a szereplők értették és élték át a Magyar Elektrát, hanem a színháztermet szúfolásig megtöltő közönség is, úgy mintha mai író, mai nyelven írta volna." Számomra az a legmaradandóbb élmény ebből a diák-Elektrából és tanár-szempontból talán a legnagyobb eredmény is, hogy a négy különböző budapesti középiskolába (gimnázium, technikum) szakadt diákokat baráti közösséggé kovácsoltam, és őket éveken át együtt tudtam tartani. Nem a közös iskolaépületbe járás kényszere, nem a jó osztályzatok vagy a kiváltságok — például egyetemi felvétel — reménye fűzte őket össze, hanem a közösségtudat; egy érzelmi erő, mely erkölcsi magatartássá fejlődött. * De elég is ebből. Ha ez a pár sor nem több, mint egy hajdanvolt tanár meghatott visszaemlékezése: Mészáros Lázár szavait kölcsönkérve, egy füttyöt sem ér. Ha viszont néhány lelkes tanárt arra buzdít, hogy a megszokások nyűgéből magát kiszabadítva, ilyesféle módon tanítsa a rábízott gyerekeket a magyar irodalom szeretetére: akkor nem volt kár a nyomdafestékért. 21