Budapest, 1978. (16. évfolyam)

4. szám április - Vargha Balázs: Örkény István útja a groteszktől a groteszkig III.

Cslgó László felvétele Irodalmi városképek Vargha Balázs Örkény István útja a groteszktől a groteszkig III. Hasadóanyag Már a Műegyetemen vagy talán korábban rajta maradt, hogy ő a spaszmacher. Az ő magyarításában: viccmester. Szép, humánus hivatás. Rokona az udvari bolondénak, főleg abban, hogy több szabad neki, mint a közrendű emberiségnek. De közel van a költő mesterségéhez is. A vicc, amit a viccmester kitalál: műalkotás. Hogy félre ne értsük egymást: az ő vicce nem elmondani való történet, ami valahogy úgy kezdődik, hogy két vigéc megy a vonaton. Ez a vicc inkább dráma. Heppening. Pillanat sugallta ötlet, aminek szerkezete, előkészítése, csattanója van. Mindez egy percen belül. A viccnek mint műalkotásnak eszme mondanivalója is van. Az, hogy a király meztelen. A kiskirályok pláne. A spaszmacheri hivatáshoz sokoldalú tehetség kell. Emberismeret, arányérzék, jelképalkotó erő, nyelvi fantázia. És főleg: komolyság. A viccmester nem vidám ember. Komoly, mint a tűzszerészek vagy az agysebészek. Ilyesmit nem lehet elröhögni. Még a csattanó után sem. A spaszmacher őrizze meg komolyságát. Mindvégig. Mint a Néhány perc külpolitika című egypercesben, ami úgy kezdődik, hogy a szenes fölkiabál a nyolc lépcsőnyi mélységből: ,,— Német demokratikus brikettünk, nincs!" De aztán ez a mondat is elhangzik, egy szépcímkéjű rumosüveg megcsillogtatásától kísérve: ,,— Én egy kis hasadóanyagot szeretnék venni ..." Hosszabb (egypercesben számítva hoszszabb) dialógus után: ,,— Valami edényt hozott : — kérdezte. — Nincs nálam semmi. — Akkor két forint üvegbetétet kérek. Kifizettem az üvegbetétet. — Dugója sincs? — kérdezte. Dugóm se volt. Felsóhajtott. Aztán széthasított egy újságlapot, összecsavarta, s úgy-ahogy bedugaszolt vele egy piszkos parádi vizes üveget. Abból a rozzant szekrényből vette elő, ahova a rumot dugta az előbb. — Becsomagoljam? — Nem szükséges — mondtam. — Legyen máskor is szerencsém — mondta a szenes, és előzékenyen felkísért a lépcsőn. Ott megkérdezte: — Remélem, békés célokra szolgál? — Az csak természetes — mondtam. — Csak mert olyan nagy viccmesternek látszik — mondta, és tréfásan megfenyegetett az ujjával." Humornak elég fekete. De mi ez a csattanó ahhoz képest, amekkorát „házilag" fusizott nukleáris töltetek csattanhatnak egyszer? Örkénynek is az a gondja, hogy az igazi spaszmacherektől, a szellem és az emberség alkotóművészeitől dilettánsok orozzák el ezt a hivatást. Mégpedig jól fölszerelt dilettánsok, abszolút békésnek nyilvánított szándékokkal. Örkény itt nem csinál egyebet, mint hogy leírja azt az abszurdumot, amivel együtt élünk, s amitől úgy-ahogy még aludni is tudunk. Mindössze egy nagyon kicsit transzponálja a témát: a hagyományos tüzelőanyagok pincéjébe helyezi át a másfajta tüzelőt. S ezzel kifejezi azt a gyanúját-gyanúnkat, hogy obskurus pincékbe is juthatott már hasadóanyag. Ugyanennek a témának egy másik transzponálása így kezdődik: „A Kálvin téren egy autóbusz nekirohant egy fának. Hirtelen az egész városban megálltak az összes villamosok. Minden megállt, még a kisvasút is a játéküzlet kirakatában. Csönd lett. Később még fölzörgött valami, de csak egy újságpapírt söpört magával a szél. Aztán nekisodorta egy falnak, és még nagyobb lett a csönd." A Budapest című egyperces kezdődik így. Az utolsó mondata pedig ez: „Hozott szalonnával egérirtást vállal doktor Varsányiné." Közben megsemmisítette Budapestet egy kósza atombomba. íme, Örkény István törhetetlen optimizmussal néz fővárosunk jövőjébe. Történelem Azt hiszem, tudok rá magyarázatot, hogy a budapesti atombomba miért éppen a Kálvin téren kezd hatni az imént idézett egypercesben. 22