Budapest, 1978. (16. évfolyam)

3. szám március - Prof. Bókay Árpád: Színházi élet a múlt század második felében I.

Tamássy József A földszinti páholysor jobb oldalán úgyszólván csupa tudós ült, csupa öreg akadémikus. A második emeleti páholyokat a színészek töltötték meg. Külön páholya volt Hollósy Kornéliának és Laborfalvy Rózának. Egy-egy darabot többször nézett meg mindenki, nem is a darab, hanem inkább a színészek kedvéért, persze olyankor, amikor új erő játszott vagy énekelt egy szerepet. A karzat kedélyes volt. Nyáron inguj jra vetkezve könyököltek a férfiak a 20 koronás helyeken, s a szünetben fel-felhangzott: „Friss vizet tessék!", „Ropogós pereczet!". Claque nem volt, de a kedvenczeknek tombolt az ifjúság az állóhelyeken s a karzaton. Tombolt, kézzel-lábbal, torokkal. Ha valaki búcsúzott, vagy jutalomjáték alkalmával (mikoris a tiszta jövedelem egy része az övé volt), verseket szórtak le a karzatról. Egy-két ilyen, ún. „szóróvers"-et találtam is Mama papírjai között. A színész, a színésznő a publikummal egy családot alkotott, rendszerint személyes ismeretségben is volt velük. Aszínház kicsi, de csinos, a 70-es évekig piros, arany díszítéssel, majd Erzsébet királyné tiszteletére kék, ezüsttel és fehérrel.Utóbbit az asszonyok nem szerették, mert halványította őket a világoskék keret, mégis tagadhatatlanul kedvesen hatott ez a szokatlan színű terem. A színpad kicsiny volt, de primitív gépezetével is minden színpadi trükköt meg lehetett rajta oldani. Ezt legjobban a „Faust" czímű opera bizonyította, amelyet hallgatva csodáltuk, hogyan lesz az öreg Faustból fiatal gavallér, hogyan gyullad meg poharában a bor, jön fel a süllyesztőn Mephisto; hogyan jelenik meg ködfátyol-képben, rokkájával Margaréta, és viszik végül őt az égbe az angyalok; hogyan jut Faust a pokolba, stb., stb. A díszletek szépek voltak. A kitűnő, kis púpos Lehmann mester művészi munkái. Róla mondották, hogy csizmával festett. Azokat felhúzva ugyanis, bemártotta festékbe s úgy tánczolt velük a földre terített vásznon. A táncz után a legszebb lombos erdők, tájképek, paloták bontakoztak ki messziről a vásznon. A zenekar nem volt nagy, vagy 40 emberből állott. Sok ismerős közöttük. Az öreg Erkelt, az első karnagyot s Huber Károlyt, a másodikat, ismertük otthonról. Az Erkel fiúkat, a Huber (most Hubay) fiúkat, lányokat, mind gyógyította Papa. Az első csellista Szuck Lipót volt, Szuck Róza kegyelmes asszony apja. Az első hegedűs Ellenbogen Adolf, aki szabad óráiban a czigányok kottistája (betanítója), s a remek fuvolás Doppler Károly, aki zeneszerző is egyszersmind és sok népszínmű zenéjének összeállítója. A nagyobb operákat Erkel, a kisebbeket — pl. olasz vagy franczia könnyebb dolgokat — Huber dirigálta. A népszínműveknél hiányzott a dirigens, mégis, ha Tamássy, Blaháné, vagy a kar rágyújtott egy jó magyar nótára, Ellenbogen bácsi a vonójával verte a taktust az első hegedűs helyéről. A Nemzeti minden nap tartott előadást. Bennünket mindenféle darabba elvittek már kisiskolás korunktól; negyedik gymnasiumtól kezdve pedig magunk is válogathattunk már a műsorban. Mint kis gyerekek, persze a magyar, hazafias darabokat és népszínműveket szerettük. Dobó Katicza, Tóth Kálmán hazafias darabja volt a kedvencz színházi esténk, s meg voltunk hatva, mikor Balassa Bálint, a lantos szavalta: „Szomorú Hollósy Kornélia az özvegy asszony, fekete a ruha rajta, hej de sokkal feketébb még bubánatja." A haza akkori gyászát (az 50-es években írta Tóth a darabot) akarta a költő e költeménnyel szimbolizálni. Élvezettel láttuk, hogy Dobó Katicza hogyan kaszabolja le a várfalakra felmászó törököket, s hogyan öntik nyakon forró szurokkal a lelkes egri nők a mégis feljutott muzulmánokat. Nagy „halló" volt, mikor Dobó Katicza magyarjai Eger várába becsalogatták a törököket, akik egyenként másztak be az ablakon, de azonnal megfogták,. és kráglijuknál fogva a süllyesztőn át bedugták őket a vár pinczéjébe. Persze kevés volt a kórista, akit töröknek lehetett öltöztetni, mivel magyar vitéznek is kellett egynéhány. így azután az elébb már a pinczébe tuszkolt törökök ismét megjelentek az ablakban s másztak be azon. Mi persze azonnal észrevettük a csalást s nagyot mulattunk rajta. . .. Rákóczi Ferencz fogsága, Szigligeti bácsitól, szintén kedvencz darabjaink közé tartozott, s Lehmann kapitány, aki megmenti Rákóczyt, ideálunk lett (Paulay játszotta); páter Knitteliuson pedig pompásan mulattunk. Sajtó alá rendezte: Dr. Bókay János