Budapest, 1978. (16. évfolyam)
3. szám március - Prof. Bókay Árpád: Színházi élet a múlt század második felében I.
múlt század második felében I. Szigligeti Ede (Siklós Péter reprodukciói) lett. Házunk lakói között is akadt színész. A második emeleten lakott a Nemzeti Színház koloraturénekesnője, a „nemzet csalogánya", Lonovicsné Hollósy Kornélia. Ez az egész ország által csodált és tisztelt, példás életű asszony, férje kedvéért, korán búcsút mondott a színháznak, bár férjhezmenetele után még néhány évig fellépett a színpadon. Velünk egyidős kisfiával, Gyulával, jó barátságot tartottunk fenn, s így Kornélia néninek sok lekváros kenyerét fogyasztottuk el és sok skáláját hallottuk. Nagy eseményt jelentett életünkben, mikor új testvérkét kaptunk, Lajoskát. Én négy és féléves voltam, Jancsika két és fél. Volt ugyanis abban az időben a Nemzeti Színháznak egy, a későbbi Blahánéval népszerűségben versenyző, kedves színésznője, Szigligeti népszínmű-alakjainak megteremtője: Hegedűsné Bodenburg Lina. Ez a kedves, szép asszony hirtelen meghalt, már nem emlékszem hashártyagyulladásban-e vagy kolerában. Férjét, Hegedűs Lajos írót, iszákos embert, paralízissel Schwartzernél ápolták. Az asszony meghalt, a férfi elmegyógyintézetben, a kisfiúk, az említett Lajoska, ugyancsak Papa patiense, egyedül maradt, árván a lakásban. Ráadásul egy fillér sem volt otthon. Mi sem természetesebb, mint hogy Papa felpakkolta a három és féléves, kedves, szép kis gyermeket, és hazahozta hozzánk testvérkének. Mama pedig, a jóság maga, őt éppúgy szerette, gondozta, mint bennünket. Mi is örültünk a kis testvérkének. (Jókai ezt a történetet „Egy család története" czímen szintén megírta, persze szebben és meghatóbban, mint én.) Nem sokáig örülhettünk Lajoskának. Egy év sem tellett bele, és kis testvérkénk dyphteriát kapott. Ebből ugyan Papa kigyógyította, de hiába, mert a gyermekorvosok előtt akkor még ismeretlen posztdyphtériás hűdések végeztek szegénykével. Jó néhány év múlva mint medicus hallgattam Papa dyphteriáról szóló előadását. Előadásában a hűdésekről is beszélt, és meghatottan említette, hogy az első ilyen komplikációt éppen a kis Lajoskánál észlelte. Lajoskát anyja és időközben meghalt apja mellé temettük a Kerepesi temetőbe. Sírját mindvégig Mama gondozta, a sírkövet a 39 Viola, a betyár dalai — kottacímlap