Budapest, 1978. (16. évfolyam)

3. szám március - Prof. Bókay Árpád: Színházi élet a múlt század második felében I.

színészek állították. A sírkő és a sír ma is megtalálható a Batthyányi mauzóleumtól innen, balra. Aszínészekkel Papa színházi orvosi munkája révén sokszor összeköttetésben álltunk. Mint kis gyerekeket Udvarhelyi Sándor nevű fiatalember sétáltatott. Nem nevelőnk volt, csak sétáitatónk. Fia Udvarhelyi Miklósnak, a színésznek. Udvarhelyiék akkor a Luby-házban, a mostani Múzeum Kávéház házában laktak. A néni, Sándor anyja, kedves öregasszony, ha jöttünk, mindjárt hozta a jó erdélyi módra sült kenyeret. Volt abban komló és köménymag is. Ügy hívta, madárlátta kenyér. Azóta sem ettem olyan jó kenyeret. Kisgyermek korunkban hetenként járt hozzánk Szigligeti Jóska, Szigligeti Edének egyetlen fia. Nagy gézengúz volt, pajkos, élénk, zabolátlan gyerek. Később színész lett, majd Pálmay Ilka első férje. Egy évi ismeretség után Mama nem hívta többé, mert rossz példának tartotta számunkra. Már gymnasisták voltunk, mikor tánczórákra jártunk Csengeryékhez. Hetente kétszer, szerdán és vasárnap tanultunk tán-Laborfalvi Róza miczolni. Campilli volt a mesterünk, a Nemzeti Színház balettmestere. A kis, kecskeszakállú, elegáns nlasz emberke mindenfajta tánezot tanítoti. Négyes, körmagyar, palotás, csárdás, menuette, gavotte, kis és nagymazur, körtánezok szerepeltek a tánczórákon. Vasárnap ozsonna is volt, mivel Csengeryék ezen a napon jourt is adtak. Ilyenkor sokan voltak ott a „nagyfejűek" közül. Arany Jánost, Szilágyi Dezsőt, mint fiatal óriást, Horváth Boldizsárt, Pompéry Jánost, Gyulay Pált, Takács Lajost és apját, Trefortot, Horváth Mihályt, Gönczy Pált láttuk ott, csaknem minden vasárnap. Egyszer Liszt Ferenc is ott volt, zongorázott is, s mi ámulva-bámulva hallgattuk. Kevés fiatal fiúnak jutott az a szerencse, hogy ennyi nagy embert egyszerre együtt lásson. Papa 30 éves korában került a Nemzeti Színházhoz. Színházi állásával akkor nem járt fizetés, hanem csak két zártszék minden áldott napra, akár bérletes nap volt, akár „abonnement suspendu". A mi két székünk jobbra állt, a 6. sorban szélről. Mellettünk, korláttal elválasztva egészen a szhfpadig, állóhelyek az ifjúság számára. Ez a két-szék Paulay Ede sohasem volt üres. Mama és Morlin néni, vagy Papa, vagy mi kettőnk közül az egyik, esetleg mindketten (egy ülésre), ott szorongtunk. Már nagyon korán kezdettünk színházba járni. Eleinte persze főleg népszínművekbe, illetve látványos darabokra, később, gymnasista korunkban klasszikus darabokba és operába is mehettünk. Akkoriban, a 60-as, 70-es években, vasárnap népszínmű, hétfőn, szerdán és pénteken vígjáték (bohózat nem), dráma, tragoedia, kedden és szombaton opera volt műsoron, egészen 1884-ig, az Andrássy-úti Operaház megnyitásáig. Balette is volt hébe-korba, éspedig kisebb operával együtt. Elmehettek akkor gyerekek, leány, minden darabba, oly tiszták, nemesek voltak a darabok. Egy kétértelmű szó nem hangzott el, sem illetlenséget nem látott ott senki. Ismertünk mindenkit, s minket is mindenki ismert. A publikum állandó volt. Minden páholyról tudtuk, hogy kié, ugyanis bérletre alapították az üzletet. Egyik földszinti páholyban Asszonynéni ült Cséryékkel, vagy Tóth Lőrinczékkel, egy másikban az öreg Pázmándyné, Károlyi György, Karácsonyi Guido, Königsegg Irma, Széchenyi Béla, gr. Keglevich Béla stb., stb. Ha Erzsébet királynő Pesten volt, csaknem mindennap eljött. Gyönyörködtünk verhenyes gesztenyebarna hajában, bájos vonásaiban, kedves mosolyában, remek decolletageában. Ferenczy Ida kísérte mindig, s ő láthatólag jól mulatott, különösen a népszínműveken. A földszinten, körülöttünk, csupa ismerős, jó barát. Mellettünk Tormay Károly bácsi, Béla apja, Pest város főorvosa, lányai egyikével; majd Kralovánszkyné, a jótékony hölgy, szőkén, fiatalon, csinos, hovatovább csunyuló lányaival. Előttünk Gyulay Pál, aki mindent lekritizált és a mellette ülő Jámbor Pállal (Hiador, a költő) folyton disputált; Hiador mellett Grabovszky bácsi, Kugler-bonbonjaival, majd Polgár Náczi bácsi, aki húsos kezeivel folyton zongorázott és az operák alatt verte a taktust. Ezek előtt Dux Lajos, most Dóczy báró, hátunk mögött Szigligetiék, főleg ha a lányok, Anna (később Kétlyné) és Etelka játszottak. Ezek voltak a közvetlen, kedves szomszédok, akikkel élénk diskurálás folyt és vitatkozás a színészek és énekesek s a darabok fölött.