Budapest, 1978. (16. évfolyam)

3. szám március - Tamás Ervin: Sárospatak

útravalót diákjainak — hűséget az iskolához. Nem ismerek hazánkban összeforrottabb társaságot, mely többet segítene iskolája városának, mint az egykori patakiak . . . Tegnap is, ma is ... 1974-ben, amikor a sárospataki öregdiákok baráti köre találkozót kezdeményezett, még Új-Zélandból is érkezett vendég. — Soroljam, akik itt tanultak? — kérdi egy idősebb pedagógus, ki láthatóan büszkélkedett már elégszer a névsorral. Kérdését követően szünetet sem tart, kezdi: Huszár István elvtárs, a miniszterelnök-helyettes; Fekete Gyula író; Király István, akadémikus; Harsányi István, pszichológus; Nagy János, külügyminiszterhelyettes; Béres Ferenc, népdalénekes . . . — Ők büszkék-e Sárospatakra? — fordítom vissza az öreget. — Büszkék? Hát persze, hogy azok! Ez a város, ez az alma mater tette lehetővé felemelkedésüket! Sárospatak haladó szellemben nevelt, s — ahogy módjában állott — kinyitotta a kapuját a szegényebbek eszes gyermekei előtt is . . . — magyarázza. Nem egyszerű nosztalgia alakította meg tehát az öregdiákok körét, s nem is az ülteti őket még ma is rendszeresen egy asztalhoz. Ők nemcsak a tudást, hanem a felemelkedés lehetőségét is köszönhették az egykori iskolának. — Segítenek is Pataknak eleget, körük a második végrehajtó bizottság ... — jegyzi meg a tanács népművelési felügyelője, Földházi István. Milyen volt az egykor itt tanulók élete? Mesélik, volt idő, amikor Sárospataknak több diákja volt, mint polgára. Igaz, most is diák minden negyedik pataki; vagy háromezren tanulnak a kisvárosban. Mégis sokban különbözik az egykori és a mai diákélet. — Először is: elmaradtak a legációk. Esztendőnként, általában kétszer — karácsonykor és húsvétkor — mi tar-URBANIZÁLÓDÓ ORSZÁG Tamás Ervin Sárospatak A várkastély udvara (Dobos Lajos felvétele) Ennek a kisvárosnak, amely tegnapjával a régmúltba kapaszkodik, mindene van, amit csak a közhelytermelés ráaggathatott. Iskolaváros. A műemlékek városa. Rákóczi városa. A kerámia városa. Igaz is, nem is. Változott Sárospatak. Előnyére? Igen is, meg nem is. Ám változnia kellett. Mert ahogy a múltjából nem szakíthatja ki magát, úgy a jelen áramából sem. Szabó Pál 1947-ben így jövendölt Patakról: „Mindent összevetve, Sárospataknak annak kell lennie, ami. A nagy magyar történelem várának és hordozójának. Várnak, amelybe a magyar szellem fészkeli be mindörökre magát. . ." Akár a turisták — a közhely-látnivalókat járom végig. Hagyományain próbálom megfogni Sárospatakot. Hajdanvolt jellegét miként mintázta át a jelen, erre vagyok kíváncsi. Az iskolák városa A református iskolát 1531-ben Perenyi Péter alapította. 1589-ben már versre ihlette egy diákját. Deid-8 rich György strasbourgi egyetemi hallgató így emlékezett Patakra: „Idvez légy te Patak, sok bölcsek előtt igen ösmert /Város, előttem nem lészsz te feledve soha. / Hol, mint szent folyamát Helikonnak, örülve meríték / Észt nevelő tudományt mesteri műved alatt." Kérdezgetem az embereket: diákváros-e Sárospatak? Rímel a megannyi válasz: nem, egyszerűen kisváros, ahol diákok is tanulnak. Az iskola hagyta el Patakot, vagy a város az iskolát? — Á, nem hagyott itt el senki semmit, hűtlenségről hát ne beszéljünk, maradjunk annyiban, hogy az idő megváltoztatta a viszonyokat, s benne az arányokat is. Tágabb köröket ír le ma ezen a vidéken a városfejlődés, mint hogy megrekedjen az iskolavárosság kerítésénél — hangzik az egyik felelet. Vissza a múltba: Comenius a református kollégium meghívására 1650-ben Patakra költözik. Megreformálja az oktatási rendszert, máig is fennmaradó új neveléselméletet teremt. A kollégium a leghíresebb hazai tanintézetek egyikévé válik évszázadokra. S mikor már felnőttek mellé a többiek, akkor is ad valami sajácos