Budapest, 1978. (16. évfolyam)

3. szám március - Tamás Ervin: Sárospatak

Kilátás a városra a Vörös torony tetejéről tottuk a környező községekben az istentiszteletet — meséli Hegyi József, aki nemcsak pataki diák volt, de pataki tanár is maradt egészen nyugdíjba vonulásáig, s most otthonában régi szenvedélyével, a helytörténettel foglalkozik. Ő a sárospataki „mindentudó". — Persze, csak a nagyobbak prédikáltak, a kisebbek segédkeztek nekik az adományok gyűjtésében: ők voltak a mendikánsok. A falvak versengtek a diákokért, mi meg lázas izgalommal készültünk a prédikációkra, hiszen szép, tartalmas beszédeket kellett tartanunk, hogy újra minket hívjanak. A mendikáns járta a házakat, gyűjtötte az adományokat. Ezek a legációk fedezték a tanév hátralevő felére a diákok megélhetését, lakbérét, tandíját. Igaz, hazavágytam az ünnepekkor, de azért ezek a legációk örök élményeim maradtak. Patak mai összetartó ereje a tegnap összetartásának kényszerében keresendő. Az egymásrautaltság, a felemelkedés kínálkozó lehetősége sajátos közösséget teremtett. A közösség tevékeny volt, s ehhez jó tanárok kellettek, akik önállóságra, demokratizmusra nevelték tanulóikat. Rendhagyó volt a pataki diákélet autonómiája. Most nem arra gondolok, hogy Comenius idejében maguk a tanulók hívták meg, szerződtek tanáraikkal, hanem a későbbi idők önképzőköreire, amelynek irányítása a fiatalok dolga volt, a tanárelnökök csak felügyeltek a munkára. — A mai gyereknek könnyebb — nevet Hegyi József. — Talán ebből fakad az ellentmondás: az iskola ma már nem tölt be „életnagyságú" szerepet. Kihatással van persze sok mindenre, de nem ez az egyetlen kiút a nyomorból, a nélkülözésből, a petróleumlámpás tudatlanságból. Akik ma a városba jönnek: kőházból és új bőrönddel érkeznek. Egy másik sajátosság, hogy ennek a városnak az utóbbi években főként iparra volt szüksége, a A várkastély a plébániatemplom tornyából (MTI Fotó — Horváth Péter felvételei) műszaki értelmiséget kellett idecsalogatnia, letelepítenie. A pedagógusok kissé háttérbe szorultak, sok jó tanár el is ment, hiszen hiába várt új lakásra. Azaz: lehet, hogy Patak hírét iskolája adta, városi rangját azonban fejlődő iparának köszönheti. Régebben egységes vezetés alá tartozott a teológiai akadémia, a gimnázium és a tanítóképző. Most éppen 447-ik tanévét tapossa a Rákóczi Gimnázium — épületének öt éve tartó felújítását idén fejezik be —, s önálló intézménnyé vált a Comeniusról elnevezett Tanítóképző Főiskola. Főigazgató-helyettese Ködöböcz József: — Évente 100—120 hallgató végez nálunk. 1962-ben engedtük el az első pedagógusokat, nemsokára megtartják15éves találkozójukat, s mint hallom, alapítványt szeretnének felajánlani. Ez is azt mutatja, hogy nem halt ki az a közösségi szellem, melynek gyökere a régmúltban keresendő. Csupán annyi a változás, hogy a város hétköznapjaiban már nem elsődleges az iskola szerepe. Ám ez nem azt jelenti, hogy magára hagyták az iskolát. Az 1970-es évek elejéig persze nem sok jutott a tanintézmények fejlesztésére, de azóta épült általános iskola, tanyai diákotthon, s a következő években is szerepel a tervben iskolaépítés. A kerámia városa — Nézze meg a kerámiagyárunkat! Érdemes! — mondja Kanesütz Lajosné, a városi tanács művelődési osztályának vezetője. — Valaha cserépkályhákat készítettek itt, de felkopna az álluk, ha most is azokat árulnák . . . Díszkerámiákat adnak el, van is vevő elég, kelendők a pataki motívumok! Rasztócky Péter, a sárospataki kerámiaüzem műszaki vezetője: — A kerámiadísz jó üzlet! Felkutattuk a pataki motívumokat, segítettek az öregek, s most vagy 350-féle fajta tárgyat kínálunk megrendelőinknek. Évi tízmillió forint a nyereségünk. Idén készül el az új üzemcsarnok s az égetőkemence, de már 1985-ig készen a fejlesztési programunk. Akkorára duplájára nő a cermelési érték. A Bodrog-holtág adja az agyagot, jön még hozzá lösz és kaolin, ám a receptúra titkos, ne is várják, hogy leírjam. Helyette valamit a motívumkincsről: a virágjelek a habán-fazekasságra emlékeztetnek, az alapszín fekete, a minták fehérek vagy téglaszínűek, s jellemző a tárgyakra a fényes máz. Mi még? Az igényes kézi munka és a kiváló minőség. A patakiak gyöngyszemnek tekintik ezt a gyárat. Errefelé idegenkedtek az ipartól. Legenda vagy igaz beszéd, de úgy mesélik, hogy hajdan Sárospatak kapta volna a cukor- meg a csokoládégyárát, csak a patakiak nem akarták. „Rontaná a levegőt a kémények füstje ..." — hangzott a vádpont. Annyi bizonyos, hogy sok volt a vasutas s a földdel hiró, nem akaródzott hát idehívni az ipart. Később — mikor hívták volna — nem jött. Sátoraljaújhely fejlődött — el is hagyta Patakot. (Morogtak ezért aztán eleget a pataki patrióták . . .) Sárospatak jelentős gyára a Csepel Művek kerékpár- és varrógépalkatrészeket készítő üzeme, ahol nemrégiben fejeződött be egy új csarnok építése, gépekkel való betelepítése. Országszerte ismert a ruházati szövetkezet munkája, ahol szintén tart a korszerűsítés, a fejlesztés. A városi tanács 1975-ben még azt állapította meg, hogy a városban és vonzáskörzetében nem alakult ki a munkaerő-egyensúly. Ezt a tényt alátámasztotta, hogy az országos főhatóságok akkori együttes rendelete felvette Sárospatakot az országos támogatásra kijelölt tizenkét település közé. Volt szabad női munkaerő, szerettek volna hát a patakaiak egy új kisüzemet befogadni városukba. Kapcsolatot létesítettek az Országos Telephelyforgalmi Központtal, ám a telepítéssel összefüggő tárgyalások nem jártak eredménnyel. Közben azonban a már itt termelő üzemek támogatást kaptak: a csepeliek 6 millió forintot, a ruházati szövetkezet 1,5 millió forintot költhetett arra, hogy újabb 290 sárospatakinak teremtsen munkalehetőséget. Bár a tervezett létszám egészében nem valósult meg teljesen, emelkedett a foglalkoztatottak száma. Ám még a IV. ötéves terv végén is gondot jelentett, hogy a munkaképes korúak 19 százaléka másutt keresi kenyerét. Az okok között szerepet játszottak az avult gépek és a rosszabb bérek is. Ezért a tanács a meglevő üzemek fejlesztését jelölte meg elsőrendű feladatként. Kellene ma is újabb ipartelep, amely egyrészt nőket foglalkoztatna, másrészt pedig kvalifikált munkát igényelne. Idén újra tárgyalta a városi tanács végrehajtó testülete Sárospatak munkaerőhelyzetét. Mi változott? A munkaerőforrás 1,3 százalékkal nőtt, míg a foglalkoztatottaké 3 százalékkal lett magasabb, mint 1975-ben. Ez annyit jelent, hogy 1976-ban több mint 200-zal nőtt az új munkahelyek száma, s várható, hogy a csepeliek fejlesztése tovább javítja az arányt. Érdekes, hogy az országos tendenciával ellentétben a mezőgazdasági dolgozók száma gyarapodott ezen a vidéken, mégpedig jelentősen, 6,1 százalékkal — bár a felmérés készítői hozzáteszik, hogy bizonyára csak ideiglenesen. Nőtt a kereskedelemben és a szolgáltatási ágazatokban foglalatoskodók száma is — ez viszont természetes. Összefoglalva: Sárospatak 15 ezer lakosú kisváros, amelyik az ipari hátteret megteremtve még sokáig kétlakiaknak ad otthont. A gyári műszakot követi a másik műszak: a földeké. Műemlékek városa Visszatekintve a múltba, dicső tegnapot hagyott maga mögött Sárospatak. Pillantás a krónikába: 1050 körül I. Endre cserével megszerzi a birtokot, és Patakot az erdőispánság központjává, királyi szálláshellyé fejleszti; a XII. században megépül a körtemplom, és 1201-ben Imre király megerősíti a letelepedett olasz hospesek kiváltságait — innen számítják a városi rangot. A várkastély — mint mindegyik — gyakran cserél gazdát, s a tulajdonosok élete, elképzelései nyomnak újabb és újabb bélyeget a település fejlődésére, vagy éppen visszafejlődésére. Patak sokat köszön-