Budapest, 1977. (15. évfolyam)

12. szám december - Goldfinger Ágoston: A távol-keleti partizánok között (1918—1920) II.

Azelsö blagovescsenszki internacionalista ezred páncélos raja. Bal szélen áll Goldfinger Ágoston, a parancsnok Goldfinger Ágoston a 20-as évek elején Egy internacionalista visszaemlékezéseiből Goldfinger Ágoston A távol-keleti partizánok között 1918-1920 II. Goldfinger Ágoston (1892. Nagykanizsa — 1975. Habarovszk) könyvkötő volt, szervezett magyar munkás, lovastüzér, 1914 végétől hadifogoly, majd 1918-tól vörösgárdista és partizán. Az ö alábbi, inkább szerszám- és fegyverforgatáshoz, mint tollhoz szokott kézzel rótt visszaemlékezése emberközelből villant fel néhány epizódot a Szovjet Távol-Kelet munkásai és parasztjai oldalán vívott hosszú, nehéz küzdelemből. 1919 júniusának első felében Kovács János, a nemzetközi osztag „Magyar Iván" néven ismert parancsnoka utasítást kapott Koseljovtál, a 4. partizántörzs parancsnokától: vezesse osztagát az amúri vasútvonalhoz, és ott semmisítse meg a fehérgárdisták és az intervenciósok közlekedési útvonalait. Ezt a nehéz feladatot ránk bízták, mert meg voltak győződve arról, hogy mi tisztességgel végrehajtjuk. Az akció előtt rövid pihenőt tartottunk a vojevogyínszki érclelőhelynél, ahol rendbeszedtük magunkat. Az arbi csata Estére gyorsfutár érkezett a törzstől, és azt mondta, hogy a parancsot megváltoztatták. Az új feladat: el kell foglalnunk Arbi falut, ahová egy kozák alegység érkezett, hogy az ott lakó orocsénoktól (kislétszámú, magukat ,,nani"-nak nevező népcsoport) elkobozzák a le nem adott prémet. Osztagunk tüstént hozzálátott a törzs parancsának végrehajtásához. Másnap elfoglaltuk a falut, és készültünk a kozákokkal való találkozásra. Négy napon át vártunk rájuk, de csak nem jöttek. A negyedik napon az ügyeletes szakasz Fjodor Scserbakov vezetésével őrjáratra indult a tőlünk 2 kilométernyire levő Ivanovka felé. A nap különösebb események nélkül zajlott le. Az ötödik nap hajnalán egy háztetőről megfigyelték, hogy az Urkán folyón át japán osztag halad, majd köztünk és az őrszakasz között bontakozik szét. Iván azonnal riadóztatott, és mi elfoglaltuk a tüzelőállásokat. A lovak a falu mögött, a réten voltak. Csak késve vettük észre, hogy a japánok már ott is átkeltek, és megpróbálják összeszedni a lovainkat. Ők nyitottak tüzet. Mi kénytelenek voltunk két irányba lőni. A legnagyobb meglepetésünkre az ügyeletes szakasz nem lépett harcba, hanem élén Scserbakovval visszavonult a vojevogyinszki lelőhely felé. így is délelőtt 10 óráig tartottuk magunkat. A japánok gyűrűbe akartak fogni minket. Nekünk két sebesültünk volt, és a lőszerünk is a végefelé járt. Ilyen erővel nem számoltunk. Parancsnokunk idejében észrevette a japánok bekerítő mozdulatait, és megparancsolta: a szorosban maradt sebesülteket fedezőtűz közben ki kell vinni az erdőbe. Ezalatt Laba, Scserbakov egyik katonája, aki nem követte a parancsnokát, elment Ivanovkába, és ott Kovtun osztagának beszámolt a helyzetünkről. Az osztag komisszárja, Nomokonov elvtárs azonnal segítségünkre sietett. Épp ideje volt, mert ekkorra a japánok már bekerítettek bennünket. De amikor észrevették Nomokonov osztagát, rendezetlenül visszarohantak a folyóhoz. Mégis igen kevesüknek sikerült elkerülnie a Nomokonov-osztag szablyáit. Ebben a harcban 11 sebesültünk volt, köztük két súlyos. E harc után kiértünk a vasútvonalra, magunkkal vittük a sebesülteket, akiket Gonzsa ál-14