Budapest, 1977. (15. évfolyam)

12. szám december - Palotai Erzsi: Otthonaim, otthonaim...

Palotai Erzsi Otthonaim, otthonaim... Ha otthonaimról akarok vallani, vissza kell zarándokolnom a múltba, titkos reteszeket kell felpattantanom, s meg kell pi óbálnom a megindultság kíséitése, az elérzékenyedés árnyéka nélkül látni magamat a sok lakásban, ahová jószerencsém, balsorsom vetett. Az igazi otthont édesanyám jelentette: még emléke is otthonérzést ad, fedelet, védettséget, oltalmat. Mennyi leleménnyel, ügyességgel és humorral tudott otthont teremteni kopár albérleti szobákból, külvárosi egyszobásokból is! Mert ezeket is végigpróbáltuk, megéltük. Életem tájait meredekek és mélyek jellemzik: hegyről völgybe, s megint vissza fel, és újra alá dobált a sors. Talán jó is volt ez így, szállva-bukva élesebben éreztem a szintek sűrűbb vagy ritkább levegőjét, mintha mindig síkon jártam volna, lesepert talajon. Nagyváradon születtem, édesapám honvédszázados volt, hadapródiskolai tanár, bent laktunk a hadapródiskolában. A lakásra már nem emlékszem, csak arra, hogy kicsi kölyök koromban pónilóra ültettek — játéknak hittem, mintha egy nagyobbacska hintalovon ügetnék. A körülállók ámultak persze, megtapsoltak, első tapsom volt életemben, ezt próbáltam később annyi gyötrelmes boldogsággal utolérni, ezt a tapsot, ezt a sikert túlszárnyalni. Nem tudtam, hogy bravúrom annak volt köszönhető, hogy nem ismertem a veszélyt, édeni gyanútlansággal hintáztattam magam a lovacskán. Édesapám később, gyengülő szeme miatt, nyugdíjba vonult, volt bátorsága szembeszállni előítéletekkel, polgári pályára lépett, átvette a Royal kávéházat. „Munkájába elhozta a katonás korrektséget, pedáns rendszeretetet és csodálatos kötelességtudást — írták róla a nagyváradi lapok —, dolgozott komolyan, állhatatosan, mintha egy felsőség minősítési táblába vezette volna be mindennap az ő cselekedeteit. Munkakörébe bevitte a legnemesebb értelemben vett katonatiszti becsületet. A nyugalomba vonult katona azok közt, akik őt új pályáján megismerték, még nagyobb tekintélyt szerzett eredeti hivatásának, de egyúttal volt tiszttársai között is fokozta a polgári munka megbecsülését. . ." A polgári pályához polgári lakásunk volt, négyszobás; ebédlő, háló, nappali és gyerekszoba. Az akkoriban szokásos nagy és hallgatag bútorok; csak a gyerekszoba volt beszédes, vidám és vidámító: mindenből három volt — hárman voltunk testvérek —, három fehér ágy, három fehér széki ény, három fehér asztal. . . A legjobban a habos, fodros batisztfüggönyt szerettem, hányszor tekertem magam köré, mintha báli ruha volna! Az ebédlőben kredenc és pohárszék, valóságos építmények, üvegbetétes felsőrészükben aranyszegélyű csészék, poharak; a hálószoba mahagóni, háromrészes toilette-tükörrel csak tébláboltam ezekben a szobákban, mint egy látogatóba jött vendég, semmi közöm nem volt hozzájuk. Egész lakásunkban legjobban egy olajfestmény tetszett nekem, egy Tibor nevű nagyváradi festő képe, két lány bokáig gázol a patakban, felfogott szoknyában, mezítláb . . . Hogy a víz alatt is látszik a gázoló lábuk, hogy szinte hallani a toccsanást, a csobogást, rejtély volt nekem, mindennap újra mellbevágó csoda. Ma Borisnál van ez a kép, még ma is szeretem, egykori bámulatom kamatos kamataival. Barátnőinknél hajszálra hasonló lakások — néhol ugyan volt még egy, sejtelmes nagyvilágisággal hangzó szalon is, biedermeier, zöld ripszhuzatos, porcelángombos karosdivánnval, karosszékekkel . . . Kilencéves voltam, mikor meghalt édesapám. Én voltam a kedvence. A legkisebb. A vakarcs. Boris volt a legérdekesebb, furcsa, bizarr gyerek, csupa ideges vibrálás. Anna volt a legszebb, búzaszőke, fehérbőrű, aprócska, nevetős. Énhelyettem fiút várt apám-anyám — csalódásukat akarták fokozott szeretettel ellensúlyozni? Mulatságos gyerek voltam, segítőkész, hízelgős is, mintha mindig bocsánatot kérnék azért, mert nem lettem Lacika, holott már poharam is volt, belevésett névvel .. . Szüntelenül beszéltem, amit láttam, hallottam, tapasztaltam az rögtön átformálódott bennem, feldúsult, azonnal tovább kellett adnom, elmondani, elénekelni, eltáncolni. Nevelési elveikkel ellentétben, lelkiismeretfurdalások közepett, szüleim néha odavettek magukhoz a két egymás mellé állított ágy közé, nővéreim irigységére, mert fürdés, fogmosás, imádkozás után már beszélgetnünk sem volt szabad — én meg a két ágy közepén óriási színielőadásokat rögtönöztem a nap eseményeiből. S ha kifáradva, egyik percről a másikra, úgyszólván a mondat közepén elaludtam, már nem vittek vissza az ágyamba, hanem kihozták a takarómat. Akkor is ott aludtam közöttük, azon az éjszakán. Siklós Péter felvételei