Budapest, 1977. (15. évfolyam)

2. szám február - Benedek István Gábor: A győztes troli

hogy vidáman és boldogan jött meg, mint a falusi gazda a mezőről, ha megtér. De igazságtalan volnék hozzá, mert bizony se boldog, se vidám nem volt. Úgy jött a hosszú úton a város túlsó feléről, mint a tulok, ha a mezőről hazafelé baktat. Még számolgatni is elfelejtett, pedig a szegény ember élete örökös számolás. Minél kevesebb pénz van az ember zsebében, annál nehezebb kiszámítani, hogy miről kell lemondania. Bekopogtatott az ajtón. Az ajtó a konyhába nyílt s a felesége csak kinyitotta a kilincset s hátat fordítva már kaparta is a lábosba a déli krumplit. A tűz már égett és a fából három darab a fazék víz alatt sercegett. Csatári egy darabig állott. Melegedett. Nem volt a konyhában meleg, de legalább jó pállott levegő volt. Nem volt olyan dermesztő hideg, mint az utcán. Azért állott meg szótalan, mert elvesztette az energiáját. Fáradt volt, nem elég, hogy egész nap hajszolja a munka, de még öt kilométert is gyalogolni a kemény pesti úton, végig a városon, a sok tarka lámpa alatt. Mindenütt ragyogó kirakatok és még csak ránézni sem szabad. Mindegy, ha nézi, ha nem, mintha festett kép volna. S ez minden nap így megy. Végre elúnta az állást. A felesége a sparthertnél babrált. Máskor legalább szíves szóval szokta fogadni. Megkérdi, hogy hogy jött haza ebben a hidegben, hogy mikor indult el, nem gázolta-é el a villamos, vagy az autóbusz. „Éhes vagy, úgye apjuk? Bizony itt sincs valami sok, de azért csat vetkezz már és itt a meleg víz, mosd meg magad. A gyerekek is várnak, folyton mondták, mikor jön már apuka?. .." S efféléket. Most meg csak ott van a tűzhelynél és mi a fenét kacargat annyi ideig már no. — Itt vagyok — mondja végre mérgesen. A hangja vastag és dörömböz. Mintha igazán mérges lenne, pedig csak fáradt. Az asszony oda se néz, úgy vágja neki: — Minek jöttél? Eredj innen, takarodj, menj a tyúkodhoz. Többet nem szólt semmit. Egész teste remeg a dühtől. Forr benne az indulat, iszonyúan megutálta ezt az embert, aki idegen nőnek, utcai lánynak a melegségét tudja keresni, mikor tudja, hogy a felesége meg a gyerekei hogy vannak itthon a nagy szegénységben és hidegben, mert a pékkémény nem ad ám annyi meleget, csak éppen hogy meg nem fagynak mellette, Es egy ilyen ember, aki így meg tudja csalni a feleségét. . . Az ember csak néz, néz. Egy percig motoz benne valami haragos ellentmondás, de oly kiállhatatlanul fáradt, ma tíz órán keresztül vassalakot lapátolt. Még szóra sem bírja a száját mozgatni. Főbe van ütve. Ezt nem várta a feleségétől. Mindent, de ezt nem. Most mit csináljon. Nem csinál semmit. Az ember engedelmes volt s megfordult, fogta a kilincset s kilépett a konyhából. Behúzta maga után az ajtót, melyet kívülről többet nem lehetett kinyitni, mert kívül nincs kilincs, csak gomb van, ami nem nyitja ki többet ezt az ajtót. S kilépett a hideg folyosóra s ha már kint van, elindult azon az úton, amelyen jött. Ment a lépcsőházig s lement a száraz lépcsőkön, le a kapu alá. Onnan ki az utcára. Senki sem volt ott, senki sem látta, magának mondta hangosan: — Elmegyek, mert a feleségem bolond. Kiért az utcára. Az utca ezen a tájon nem is volt utca, csak országút. Az út a városból a szántóföldre ért ki, s a kukorica helyett itt-ott egy-egy nagy bérház nőtt ki. Elment a vasúti töltésig, mert ez az utca éppen addig nyúlt, ahol a vasúti töltés keresztül vágja az utat. Felment a töltés oldalára, ott talált egy bokrot, amelyen már régen nem volt levél. Hó sem volt, mert még nem jött meg a hó, csak nehéz felhők csüngtek az égről. Hófelhők. Leült a bokor tövébe s összehúzta magát. Leült és gondolkozott, hogy mit is ér ez az élet. Az ember csak húzza a robotot, hányja a vassalakot a talicskába s ezért harminc fillér órabért kap. Az egy héten, ha jól megy, felmegy tizennyolc pengőre és az embert a felesége így fogadja: Takaroggy innen, ereggy a tyúkodhoz. Másnap reggel, mikor a szemetes kocsi a ház előtt állott, nagy kiabálással jött egy ember, aki átvágott a vasúti töltésen: — Egy ember van megfagyva a töltésen. Mindenki odarohant, s egy lány, aki a szemétládát lehozta és kis vékony ruhában volt, felkiáltott: — Ez az ember Csatári, ott lakik nálunk a második emeleten. Jézus isten, meg van fagyva. Szaladjanak a feleségéért. Mindenki fej nélkül szaladt s azt beszélték: — Vajon miért fagyott meg ez a szegény ember? 21