Budapest, 1977. (15. évfolyam)

12. szám december - Goldfinger Ágoston: A távol-keleti partizánok között (1918—1920) II.

A habarovszki emlékmű tus 6-án találkoztunk is velük Gonzsa állomáson. Scserbakov kérte a parancsnokságot, hogy vegyék vissza őt az osztagba. Kérését az osztag tanácsa sokáig tárgyalta, és végül úgy döntött, hogy egyelőre, amíg az ügyet a törzs tisztázza, visszavesszük őket mint 4. szakaszt. Augusztus 12-én Taldan körzetében felgyújtottunk egy hidat. A híd felgyújtása után a nagy Nyevszkij országúton kellett visszavonulnunk, mivel egy kozák osztag üldözőbe vett bennünket. Alig-alig tudtunk elszakadni tőlük a Bolsoj Ekan bányánál. Négy nap múlva, miután meggyőződtünk arról, hogy a kozákok elmentek, továbbmentünk a Ciluj folyón (ha jól emlékszem a nevére), ahol pontonon keltünk át a bal partra. A bal parton téli szállás volt. Egy tatár család élt itt, és afféle fogadót tartott fenn. Beszélgetés közben kiderült, hogy a folyón lefelé menet mintegy 8—12 versztányira élt Szergej Lazo, feleségével, Olgával és néhány partizántársával. Eltávozásuk előtt itthagytak egy Colt-géppuskát, 12 karabélyt, ugyanannyi angol gránátot és egy cinkládát, amely tele volt töltényekkel. A fegyvereket a téli szállás padlója alatt ásták el. (Szergej Lazo az 1918-as Bajkálon túli harcok, majd a partizánmozgalom legendás vezetője volt, akit később a japánok elfogtak és mozdonykazánban élve elégettek. (M. Gy.—P. K.) A gazdának szigorúan megparancsolták, hogy ezeket a fegyvereket csak forradalmi osztagnak adhatja oda. A muníció nagyon jól jött nekünk. Szeptember elején ismét viszszatértünk a vasútvonalhoz. Gonzsa állomásfőnökétől megtudtuk, hogy a Kolcsak ellen felkelt Bajkál menti kozákok már Kszenyevkáig elfoglalták a vasútvonalat, Pogodajev elvtárs vezetésével. Az osztag tanácsa úgy határozott, hogy mindenáron támadást kell indítani Magdagacsi állomás ellen, nem szabad megengedni, hogy a Pogodajev ellen harcoló japánok erősítést kapjanak. Ennek érdekében az osztag tanácsa támadási tervet dolgozott ki, amelyet azonban csak részben sikerült végrehajtanunk. Egy 6—7 főből álló alegységet kiküldtünk Magdagacsi állomástól keletre, a 18 kilométerre levő Krasznaja Pagy állomásra. Az alegységnek az volt a feladata, hogy az állomásfőnököt kényszerítse: vasúti távírón közölje, hogy Krasznaja Pagynál egy partizánosztag van, s ott mulat. Kiküldtünk egy második, négyöt főből álló alegységet is, hogy a japánok odaérkezésének a pillanatában gyújtsa fel a Magdagacsi állomástól keletre levő második hidat, és ezzel vágja el a japán osztag Magdagacsi ba való visszatérésének a lehetőségét. A harmadik alegységet a Magdagacsi felé vezető tolbazini országúthoz irányítottuk, hogy nyisson tüzet, vonja el a japánok figyelmét a település irányába, mintha onnan támadnának a partizánok. Ugyanakkor az osztag megmaradt részének a japán kaszárnyákat kellett megtámadni. Zajcev elvtárs révén ígéretet kaptunk, hogy a magdagacsi vasúti javító műhely munkásai is segíteni fogják támadásunkat. Ez az igen okos terv Scserbakov fegyelemsértése miatt megbukott. A támadás kezdetét 1919. szeptember 4-én hajnali 4 órára tűztük ki. Sikertelen hadművelet esetére visszavonulás közben biztosítanunk kellett magunkat bizonyos élelmiszerekkel, és ezeket össze kellett gyűjteni. Osztagunk Gonzsa kitérő állomás mögött állt, Szuhaja Pagynál, másfél kilométernyire az állomástól. A vasúti munkásszállásokban helyezkedtünk el. Az osztag egy részét Gudocsiba küldtük élelmiszerért. A 4. szakaszt Scserbakov vezetésével ügyeletes szakasznak neveztük ki ezen a napon. A parancsnok a tábort elhagyva megparancsolta, hogy a legkisebb zajtól is óvakodni kell, és igen ébernek kell lenni, mert közel van a vasútvonal. Délután 2 óra volt. A kijelölt alegységeket elküldtük, és mi magunk is elindultunk az élelmiszerért. Amíg távol voltunk, az ügyeletes szakasznál megjelent egy csempész, aki a határon túlról alkoholt hozott magával. És az történt, amire nem is mertünk volna gondolni. Az élelmiszerrel estefelé visszatérő osztagot különös látvány fogadta: hatalmas tábortűz, körülötte üldögélt vagy heverészett az egész 4. szakasz, harmonikázott, dalolt, mint valami mulatságon. Mellettük egy kétpudos vodkásdemizson állt, amelyet — szerintük — a harci szellem emelésére készítettek elő számunkra. Ilyen állapotban persze gondolni sem lehetett a támadásra. Azonnal meg kellett menteni a Magdagacsiba küldött elvtársakat. Felderítésünkből két embert utánuk küldtünk, akik tájékoztatták őket a történtekről. Az eseményről semmit sem tudó más alegységek azonban végrehajtották feladataikat. Osztagunk ezt a kudarcot másnap azzal kívánta helyrehozni, hogy felgyújtunk egy 40 százseny (öl) hosszúságú hidat. E hadművelet után a meghiúsult támadási terv fő vétkeséről jelentést akartunk tenni a 4. körzet törzsének. Este a hidat felégettük. Reggel azonban hó esett, és a lábunk nyoma mutatta: honnan jöttünk, merre mentünk. A juzsgai állomásőr vasúti távírón megüzente Magdagacsi ba, hogy Gonzsa állomástól keletre ég a híd. Magdagacsiból azonnal japánok és hegyi rendőrök érkeztek a hídhoz. De már nem tudtak átmenni, mert eközben a híd teljesen leégett. A japánok a nyomokból megállapították, hogy Gonzsa állomás felől jöttünk, és oda is mentünk vissza. Elindultak utánunk Gonzsa felé. Parancsnokunk azonban úgy A mártírhalált halt hadifogoly zenészek emléktáblája döntött, hogy nem állunk meg az állomáson, hanem a korábbi táborhoz, Szuhaja Pagyhoz megyünk. Scserbakov kategorikusan tiltakozott ezellen — érezve, hogy az osztag tanácsa megtárgyalja a szakasz ügyét —, és nem akart velünk jönni. Azzal érvelt, hogy az országúton havazik, hideg van, nem akarja odavinni a katonáit. Parancsnokunk figyelmeztette, hogy a háromszoros fegyelemsértésért törvényszék elé kerül, ő azonban mégsem jött. Mi elmentünk. Scserbakov mindenesetre óvatos volt, és őröket állított: egyet a szemafor mellé, a másikat a felnyergeletlen lovak mellé. Ebben sem volt azonban szerencséje, mert a legrosszabb harcosait állította ki, akik élve az alkalommal, ügyeleti idejükben elmentek a gonzsai szeszkereskedőhöz. Ez okozta pusztulásukat. Az egész szakasz betelepedett az iskolába. Mindenki otthonosan levetkőzött, lerakták a fegyverzetüket, és az égő lámpa mellett elaludtak. Amíg az ügyeletesek a csempésznél iddogáltak, a japánok beérkeztek Gonzsába. Meglátták, hogy az iskolában ég a lámpa, odamentek, és az ablakon keresztül tüzet nyitottak a bentlevőkre. Mind a 25 embert, köztük Scserbakovot is, megölték. 25 ló, ugyanannyi puska és pisztoly jutott a kezükbe. Ebben az időben osztagunk már pihenőt tartott. Csak én nem aludtam, meg az osztagügyeletes. Amikor az állomás felől meghallottuk a lövöldözést, riadóztattunk, és mintegy 15— 20 percen belül az osztag menetkészen volt. Parancsnokunk gyorsan döntött: hátba kell 16