Budapest, 1977. (15. évfolyam)
11. szám november - Krleža naplójegyzeteiből II.
... szem nyílik, lánc szakad" Visz csempész dugárut vörös zászló alatt, Tiltott rakománya a szabad gondolat .Myilt lázadást ringat, mint bölcső fedelén És ahol megjelen és ahol partot ér, Erőre kap a kar, fölforr a tunya vér, Gőg, gazság elsápad, szem nyílik, lánc szakad És minden rab szabad. . . Kiss József: Knyáz Potemkin így elevenítette és személyesítette meg a költő az 1905. évi oroszországi polgári demokratikus forradalom gondolatébresztő, tettre serkentő hatását. A börtönéből kiszabadult, útjára indult szabad gondolatot időlegesen háttérbe szoríthatta a háborús hisztéria, elködösíthette a mesterségesen fölszított nacionalizmus, de megsemmisíteni, a népek gondolatvilágából kiiktatni már nem tudta. Ellenkezőleg. A háború előrehaladtával lépten-nyomon érezni lehetett a fokozódó elégedetlenséget. A fronton szolgáló apához, férjhez, katonafiúhoz, testvérhez küldött írások egyre elkeseredettebb hangvételében is ott lüktetett a népi elégedetlenség feszítő ereje. (L. Hanák Péter: Népi levelek az első világháborúból. Valóság 1973,13- s z • 62—86. I.) A háború rikító színekkel, leplezetlenül mutatta meg a dualista államrendszer hibáit, fenntartásának lehetetlenségét. A már korábban megindult forradalmi erjedésre döntő hatással volt az oroszországi proletariátus példája. Az oroszországi szocialista forradalom győzelme 1917 októberében bebizonyította a kizsákmányolt, elnyomott népeknek, hogy sorsuk nem megváltoztathatatlan, küzdelmükön múlik felszabadulásuk és a várva-várt béke kivívása. Magyarországon az 1918-as esztendő vetett véget a világháborús nyomor esztendeinek, a kizsákmányolás évszázadainak. A polgári demokratikus kormány megalakulása nem jelenthetett végleges megoldást a proletariátus számára, de jelentette éppen az oroszországi példa nyomán a szabad szervezkedés, a hatalomátvétel lehetőségét. (L. Gábor Sándorné: Adalékok a polgári demokratikus forradalom előzményeihez [1918]. Párttörténeti közlemények 1968/4. sz. 120— 141. I.) Két országos méretű politikai sztrájk határkőként jelölte a magyarországi munkásság forradalomhoz vezető útját. Az első, 1918 januárjában, egyben szolidaritást is jelentett az oroszországi proletariátussal, a breszt-litovszki béke igazságtalanságai ellen. A másodikat 1918 júniusában a munkássággal szemben alkalmazott megtorló intézkedések váltották ki. És számos kisebbnagyobb sztrájkról is tudunk; a bérkövetelő, tiltakozó sztrájkoknak meg-megújuló hullámai vonultak végig az országon. Közéjük tartozott az a sütőipari sztrájk is, amelynek dokumentumait Budapest Főváros Levéltára őrzi. 1918. április 1 i-án Deutsch Mór, a budapesti sütőipari testület elnöke a IV. kerületi Elöljáróságnál bejelentette, hogy negyven sütőműhelyben sztrájkba léptek a munkások. Egyben sürgette a hatósági békéltető eljárás megindítását. Az Elöljáróság (elkérte a sütősegédek szakegyletét, hogy 1 tárgyalásra küldjön el hat segédet azok közül, ;ikik a sztrájkban részt vettek. Felkérték a tárgyalásban való részvételre a m. kir. államrendőrség főkapitányi hivatalát is. 1918. április 16-án került sor a békéltető tárgyalásra, a IV. kerületi Elöljáróság üléstermében (IV. Váczi utcza 62. I. em. 15.). A jegyzőkönyv tanúsága szerint Kardics Kálmán szakszervezeti titkár ismertette a segédek követeléseit: munkabéremelést, 8 órás munkaidőt és a szakszervezeti munkaközvetítés életbeléptetését. Hosszú vita indult. Deutsch Mór, a sütőipari testület elnöke és Andréka Károly rendőrtanácsos a háborús állapotokra, a munkaerőhiányra hivatkozva ellenezték a nyolcórás munkaidő bevezetését. Elutasították a szakszervezeti munkaközvetítés követelését is, amit a vasmunkásoknak sem sikerült kivívniok. Kardics Kálmán vitatta az összehasonlítás jogosságát, mert szerinte a sütőipari munka mivel nincs gépesítve nehezebb a vasiparinál. Miután az ipartestület képviselői és a segédek egyaránt kitartottak álláspontjuk mellett, a tárgyalást eredmény nélkül zárták le. 1918. május 2-án került sor az újabb békéltető tárgyalásra. A vita ekkor is a munkaidő és a munkaközvetítés kérdéséről folyt. Végül a több mint háromhetes sütőipari sztrájk május 6-án a segédek bérkövetelésének kielégítésével ért véget. (BFL IV. 1428. a. [Gy. Bp. .V. ker. Elölj. ir. 6142 1918].) Nem véletlenül hozták szóba a sütőipari sztrájk alkalmával a vasipariakat. A vasmunkásság volt az ipari munkások leghaladóbb, legforradalmibb rétege, a sztrájkok, bérharcok, tüntetések élen járó harcosa. Saját vezetőikkel, akik hajlamosak voltak a megalkuvásra, nem egyszer szembe kerültek. A háború alatt bevezetett katonai felügyelet is elsősorban a hadi célokra termelő vasipari üzemeket sújtotta. Az SzDP panaszbizottságok felállításával akart a militarizált üzemekben jogtalanságot szenvedő munkások helyzetén segíteni. 1916. január 17-én látott napvilágot a panaszhelyek felállításáról szóló rendelet. De a kormányzat ezzel csak a szelet akarta kifogni a vitorlából. A munkások csalódottan tapasztalták, hogy a panaszbizottságok sem nyújtanak számukra kellő védelmet. Viszont a kormányzat sem érte el a célját, mivel a bérharcok újult erővel folytatódtak. (L. Nevelő Irén: Az üzemek militarizálása és a panaszbizottságok az első világháború idején. Történelmi Szemle 1964/1. sz. 64 -83- '•) Példa erre az a levél, melyet 1918. július 29-én az „Első Cs. Kir. Szab. Dunagőzhajózási Társaság" igazgatósága küldött munkásügyben a III. kerületi Elöljárósághoz: ..Amint a Tekintetes elöljáróságnak már bejelentettük. munkásaink nagyobb része felmondás nélkül abbahagyta a munkát, a miért is azokat elbocsájtottuk és munkakönyveik átvételére felszólítottuk. Miután azok munkakönyveiket nálunk át nem vették, ezeket a mellékelt jegyzék szerint Önöknél letétbe helyezzük. Kérjük a Tekintetes elöljáróságot, a munkakönyveket az esetleges benne levő katonai okmányokkal a jelentkező munkásoknak csak a katonai igazolvány és az élelmiszerkönyvecske leadása ellenében kiadni." (BFL IV. 1428. a. [Gy. Bp. III. ker. Elölj. ir. 9774 - 1918].) A levélhez mellékelt listár. 625 név szerepel: öntők, goromba-kovácsok, kazánkovácsok, bádogosok, villanyszerelők és még számos szakma munkásai. 1918. augusztus 23-án a Hajógyári Igazgatóság újabb 758 munkás kilépéséről értesítette a III. kerületi Elöljáróságot. A forradalmi tömegmozgalmakat a munkásság indította el és harcolta végig. De a háború okozta nyomor más osztályokat, rétegeket is sújtott, s az általános fölzúdulásban az ő elégedetlenségük is hangot kapott. 1917. november 14-én megalakult a demokratikus főiskolai hallgatók „Március kör" elnevezésű egyesülete. Kezdetben az egyesület főként a diákokat érintő kérdésekkel foglalkozott. De az oroszországi októberi szocialista forradalom és a magyar belpolitikai helyzet hatására a főiskolásokat is elsősorban a politikai változások izgatták. Idézünk az egyesület 1918. február 11-én megtartott választmányi ülésének jegyzőkönyvéből: „Politikai harcosoknak valljuk magunkat, de nem vagyunk sem 48-asok, sem 67-esek, mert nem hagyjuk elterelni figyelmünket a ma követelményeitől és a jövendő szükségleteitől. Mi az eljövendő harcos polgári párt ifjúsága vagyunk. Programunk rövid foglalata: jöjjön el a dolgozó emberek Magyarországa, szűnjön meg minden különbség ember és ember, nép és nemzet, jog és haza között. Követeljük az iskolák államosítását, az ingyenes oktatást, a középiskolák, a főiskolák reformját és a diákgazdasági kérdések sürgős megoldását. Követeljük a békét, amely nem két háború közötti szünet, hanem a népek megegyezésén alapuló jogrenden épül fel. Követeljük a titkos diplomácia eltörlését. Követeljük a közigazgatás államosítását és az általános titkos választói jogot. Követeljük a föld-és az adóreformot. Követeljük a sajtószabadságot, az ország összes felekezeteinek, nemzetiségeinek egyenjogúsítását. Követeljük a rokkant kérdés sürgős megoldását. Szóval: küzdünk minden reakció és kishitűség ellen, az új, gazdag, boldog, demokratikus Magyarországért. Küzdünk a béke és a kultúra minden fegyverével." Zömében polgári demokratikus követelések ezek, amelyeket békés úton akartak kivívni mégis ellenállásba ütköztek. A belügyminiszter 1918. április 30-i leiratában visszavonta az egylet működési engedélyét. Május 2$-én a VII. kerületi Elöljáróság értesítette a Kör vezetőit a betiltásról. Ennek ellenére 1918. július 25-én ifj. Szende Pál egyesületi alelnök évi jelentésben számolt be a belügyminiszternek a „Március Kör" működéséről. Ebből idézünk részleteket: „Körünk tagjai hetenként egyszer, meghatározott napokon megvitatták az aktuális eseményeket. E vitaesteket ifj. Szende Pál alelnök vezette. Megvitattuk többek között a modern közigazgatás problémáit, Bosznia közjogi helyzetét, az orosz forradalmat, „Középeurópa" eszméjét, kormányválságaink okait, a politikusok újévi beszédeit stb, 1918. február 8-tól kezdödőleg, három hónapon keresztül, minden pénteken este Pikler J. Gyula, a statisztikai hivatal aligazgatója tartott nemzetgazdaságtani szemináriumot körünk helyiségeiben. Vitaestéinken tagjaink és vendégeink mindig kifejthették meggyőződésüket, többször megjelentek e vitákon más főiskolai egyesületek tagjai is, elmondották nézeteiket és véleményüket." 1918. július 30-án, a VII. kerületi Elöljáróság szóbeli figyelmeztetése után az egyesület vezetői nevében Weimann József bejelentette, hogy a ,,Március Kör" beszüntette működését. (BFL IV. 1428. a. [Gy. Bp. VII. ker. Elölj. ir. 13324-' 917]). De a közelgő forradalom zúgásának hangját már nem lehetett tompítani tiltással, terrorral. Hz a forradalom egyre jobban ékelődött. Táplálta a nyomor, a szenvedés, a kizsáfctnányolók elleni harag. És a példát egy nagy nép^győzelmes forradalma adta. Kubinszky Judit 33
