Budapest, 1977. (15. évfolyam)

11. szám november - Váradi Irma: Szabó Ervinre emlékezve

Váradi Irma Szabó Ervinre emlékezve Pór Nándorné Váradi Irma 1887-ben született. Az Országos Nőképzö Egyesület gimnáziumában érettségizett. 1909-ben jelentkezett munkára a Fővárosi Könyvtárban, mely akkor még a Statisztikai Hivatal függeléke volt. Szabó Ervin személyesen vette fel. 1911-ben a könyvtár önálló, nyilvános intézménnyé vált, s Szabó Ervin hamarosan hozzálátott a fiókkönyvtári hálózat kiépítéséhez is. 1914-ben Váradi Irmát bízta meg az akkor megnyílt 2. számú fiók, a proletár környezetben létesített Százados úti könyvtár vezetésével. Szabó Ervin 1918-ban bekövetkezett haláláig munkatársak voltak. Az alábbi megemlékezés egy része elhangzott a Televízióban, a Szabó Ervin emlékműsorban, 1977. augusztus 27-én. Az 1. számú fiókkönyvtár (1914 körül) Mnémoszüné, az Emlékezés istennője ünneplésre szólít, ő a múzsák szülőanyja, a kivételes képességgel bíró emberek ihletője. 1968-ban már megemlékeztünk Szabó Ervinről, halálának 50. évfordulóján. Megemlékeztem én is. De a kép, amit akkor róla festettem, mégsem egészen ugyanaz, mint a mai. A távlat élesebbé tette a kontúrokat és a háttér benépesült. Magam előtt látom az országot átfogó könyvtári hálózatot, számos művelődési központot, a késői Szabó Ervintanítványok munkáját. Szabó Ervin vezetése alatt a könyvtár a demokratikus munkaközösség mintája volt. ő áthidalta azt a hierarchiát, ami a munkatársak végzettsége alapján jelentkezett a főiskolai diplomával és a csupán érettségivel rendelkezők között. Különösen nagy gondot fordított a csak hat elemivel vagy négy polgárival rendelkező gyakornokok képzésére, s külön nevelő tanárt adott melléjük dr. Braun Róbert személyében. Szabó Ervinnek hallatlanul nagy szépirodalmi műveltsége volt. Hitte, hogy a kiművelt emberfő nem oldhat meg semmit a lélek kiművelése nélkül, hitte, hogy a tudomány törvényei dogmákká merevednek fantázia nélkül, hitte, hogy a tudomány, az irodalom, a művészet minden válfajának szintézisén alapuló kultúrpolitika visz a tökéletes társadalom felé. Jellemző, hogy tudományos műveinek mottóit kedvenc szépíróitól vette. Legbensőbb baráti körébe számos író és művész tartozott. Ellentétben a merev teoretikusokkal, a munkásosztály sohasem mint elvont fogalom élt benne, az ő számára a tömeg egyedekből állt. Ez lenini vonás. Mint nagy intellektus, az írástudók történelmi felelősségének tudatában, mint szív-ember, segítőkészséggel és részvéttel fordult az egyszerű emberek felé. Az altisztek ügyes-bajos dolgaikban hozzá fordulhattak, nyomorúságos fizetésüket segélyekkel pótolta. Sohasem vette őket igénybe személyes szolgálatára, ami az akkori közhivatalokban ritkaság volt. A kultúrforradalom bázisát látta a fiókkönyvtári hálózat kiépítésében. Mindenki, aki akkor fiókkönyvtárban dolgozott, tanúja lehetett annak, milyen kinyilatkoztatásként fogadták az egyszerű emberek a jó könyvet. Mint minden kimagasló, nemes és nagy célra törekvő egyéniség, szuggesztív erejével egész munkatársi gárdát tudott tömöríteni maga köré. Művész volt abban, ahogy egyéni kapcsolatot tudott mindnyájukkal létesíteni, s így érte el, hogy munkaképességük maximumát állítsák a közös cél szolgálatába. Sohasem a főnök állt szemben a beosztottal, hanem a tanár a tanítvánnyal. (A legideálisabb történelemalakító nexus a bibliai idők „mesterétől és tanítványaitól" egészen napjainkig.) Amikor Szabó Ervin emlékét idézem, fülembe csengenek azok a halk dialógusok, munka-átadásnál, munka-átvételnél, a szobájában. Meg vagyok győződve róla, hogy minden munkatársa őrzött ilyen kedves emlékeket, ő fel tudta ébreszteni a munkatársban az elhivatottság érzését és az önbizalmat — ezt a fontos pedagógiai elvet tökéletesen érvényesítette. Egyszer például dobogó szívvel nyújtottam át neki első negyedévi jelentésemet, az 1914-ben megnyílt Százados úti könyvtárról. Bírálata ez volt: „Sajtókész kézirat", és megjelentette a Városi Szemlében. „Egy városi fiókkönyvtár kezdetei" cím alatt. Mikor a Szabad Lyceumban „A háború és a béke regényei" címmel tartott előadásom kéziratát mutattam meg neki, bírálata ismét ezt volt: „Sajtókész kézirat". Érintkezésbe lépett Dr. Szász Károllyal, az Uránia című folyóirat kitűnő szerkesztőjével, és megjelentette. A fiókokba küldendő könyvek beszerzési listáját maga ellenőrizte, messzemenően figyelembe véve a vezetők igénylését. Egy alkalommal a vezetésem alatt álló Százados úti fiókba irányítandó szállítmánnyal kapcsolatban kollégáim nevetve mondták vissza megjegyezte: „Pofonütöm Váradit, ha még egyszer panaszkodik, hogy nem kap könyvet." Legközelebbi találkozásunk alkalmával azt mondtam a hallatlanul udvarias Szabó Ervinnek: „Hallottam, direktor úr, milyen népiesen fejezte ki magát velem kapcsolatban." Belgiumi tanulmányútjáról visszatérve, Bruges egyik városrészletét ábrázoló rézkarcot hozott nekem, s azzal adta, hogy katalogizáljam. Be is katalogizáltam annak rendje és módja szerint, mint egy sorozat első darabját, és a gyűjteménynek ezt a címet adtam: „Timeo danaos et dona ferentes" — 1. sz. Másnap megajándékozott egy szép férfi Tula-órával, mondván, hogy elhozta a sorozat második darabját. Ugyanis akkoriban vettem egy órát, de nem működött, s ezen nagyon bosszankodtam. Belgiumból való visszatérését a következő módon ünnepeltük. Egy kis bábszínházat vásároltam, s hozzá matricákat, színes alakokat ábrázoló íveket. Ebből vágtuk ki a bábukat. A kis színház ormán a magyar és a belga zászló lengett. A függönyön ez a felirat állt: „Decimális játék, kiskorú könyvtárosok számára, a Dewey-féle decimális rendszer gyors és könnyű megtanulására." Ez célzás volt Dienes Lászlóra, a „Benjáminéra, akit „a gyerek"-nek neveztek. A kivágott bábuk decimális beosztásában a könyvtár összes osztályozó tisztviselői résztvettek. így pl. egy menyasszonyt ábrázoló bábut a házasságnak megfelelő decimális számjellel láttunk el. Madzsar József a felhőtlen kék eget így osztotta be: Aviatika Magyarországon. Szabó Ervin íróasztala és munkaasztala tele lett fatalpakon álló bábukkal. ő a tisztalelkű emberek spontán örömével örült ennek. Le sem engedte bontani mindaddig, amíg át nem telefonálta Wildner Ödön tanácsnokot, aki szintén nagyon élvezte ezt a könyvtári színjátékot, ő volt az, aki a könyvtárosi szakvizsgán feltette ezt a bűbájos buktató kérdést: Mi nagyobb érték: egy vadonatúj bibliofil könyv vagy egy agyonolvasott, elnyűtt könyv? Ez a nagy kultúrájú, finomlelkű ember hathatósan támogatta Szabó Ervint minden kulturális elgondolásában . 34