Budapest, 1977. (15. évfolyam)

11. szám november - Vadas József: Kernstok Károly művészete

Czóbel Béla portréja (1907—1908) Keresztelő Szent János (1908—1909) mégis egy készülő hatalom erejét érzékeljük. Az agitátor igazát, a figyelők erejét. Fontos már az indulásnál mindkét dolgora felfigyelni. Mert a későbbiekre — egész pályájára — érvényes, hogy Kernstok művészete társadalmi kérdésekre keres választ, de ez a társadalmi fogantatású művészet soha nem válik lapos politikai frázispufogtatássá. Pedig az út — Kernstok vállalkozása — teli van nehézséggel. Érdemes tallózni az Agitátor után festett képek között. Gyakran és nagyon erősen változik a hang, képzőművészetről lévén szó: a stílus, a modor, a nyelvezet. Az 1897-es Hajóvontatók az orosz peredvizsnyikek szellemét idézi, az 1901-es Szilvaszedők fáradt idillje a barbizoni festőket Franciaországból, az 1903-as Krisztus és az emmauszi ifjak Rembrandthoz kapcsolódva szecessziós mintákat követ, az 1907-es Czóbel Béla portréja — tüzes színeivel — a francia expresszionisták, a „Fauve"-ok törekvéseihez áll közel. Ebből a sok hatásból a század első évtizedének végén alakul ki egyéni stílusa. Általában emberi figurákat, többnyire aktokat fest, lovak között, eszményien szép háttérben. A leegyszerűsített formák, a dekoratív színek, a sugárzó fény láttán olyan érzése van a nézőnek: az ifjak valósággal fürdenek a természet szépségében, ők — hogy a jó barát, Ady szavait használjam — a „Láznak ifjú serege", amely a forradalom felé haladó országban „Piros kedvű, új ütemű lovaghad". Kernstok, a tudatos elme, tisztában volt azzal, hogy a holnapért folyó küzdelmet egyedül nem lehet megvívni. Az ő vezetése alatt tömörülnek csoportba — 26 Lovasok a víz partján (1910)