Budapest, 1977. (15. évfolyam)
11. szám november - Vadas József: Kernstok Károly művészete
Ádám és Éva (1935) 1909 és 1912 között — azok a rokon törekvésű fiatal festők, akik Nyolcak néven vonultak be a magyar művészet történetébe. Ha a Kernstokot útjára indító Hollósy küldetése Nagybányán az volt, hogy szakítson a magyar festészet múlt századi örökségével, s főleg: hogy alternatívát nyújtson a hivatalos álművészettel szemben, akkor a Nyolcak már a Cézanne-tól és a kubistáktól tanultak birtokában teszik huszadik századivá képzőművészetünket. A csoport nevében Kernstok elméleti tevékenységet is folytat: tanulmányokban tisztázza a festészet új követelményeit. 1918-ban tagja a Nemzeti Tanácsnak, majd a Tanácsköztársaság idején lakóhelyén, Nyergesújfalun szabadiskolát nyit a művészeti direktórium felkérésére. (Itt tanult — itt tanulta a legtöbbet — a fiatal Derkovits Gyula.) Tagja a volt Esztergom vármegye direktóriumának. Ezért letartóztatják, s amikor szabadul, emigrálnia kell. Csak a húszas évek derekán tér haza. Életének ebben az utolsó két évtizedében (1940-ben halt meg) művészete alapvetően nem változik. Felfogásmódja a régi, csupán a kifejezés lesz expresszívebb. A lovak, a meztelen emberi testek, a természet szépségének festője marad. Az ecsetkezelés azonban nyugtalanabb, a kompozíció zsúfoltabb. Kernstok nem tudja — nem is akarja — kiheverni a történelem traumáit. Nem felejtheti, hogy a szép reményeket kegyetlenül összetörték. Fő műveinektöbbsége minden bizonnyal a forradalom előtti időszakra esik; a harmincas évek néhány tusrajzából azonban szintén egy kivételes tehetségű és fogékonyságú szellem szól hozzánk. 27 Fához támaszkodó fiúakt (1911—1912)