Budapest, 1977. (15. évfolyam)

11. szám november - Kovalovszky Miklós: „Budán fogok lakni . . . hogy közel legyek Pesthez”

leteket rakni ..." (Levél Kabos Edéhez; Poéta és publikum). Adynak Budapesthez való viszonya tehát, mint e néhány idézetből is kiviláglik, éppoly sokrétű és sokszínű, bonyolult és többarcú, sőt ellentmondásos, mint egész egyénisége és költészete, emberi kapcsolatai és szerelmei; külön tanulmányt, sőt könyvet lehetne s kellene áldozni neki. Képet ad azonban róla fővárosi tárgyú írásainak szemelvénygyűjteménye, a Szabó Ervin Könyvtár szép új kiadványa: Ady Endre Budapestje. Ami pedig pesti időzéseinek és életének „helyrajzi" vonatkozásait illeti, ezek behálózzák a főváros nagy részét. Hatvany Lajos a Beszélő házak c. kötetben, A magyar irodalom helyi hagyományai c. gyűjtemény, Kunszery Gyula és Konrádyné Gálos Magda (a Budapest 1967. novemberi, ill. 1977. júniusi számában) már föltérképezték Ady pesti életének főbb állomásait. Nincs terünk, hogy módszeresen sorra vegyük e helyszíneket, de nem is szükséges, hiszen sokat közülük jól ismer a köztudat. Az Ady-topográfiának néhány érdekesebb vagy kevésbé ismert vonatkozását említjük tehát. Pesti megtelepedésének természetesen voltak előzményei. Legelőször mint érettségizett zilahi gimnazista járt a fővárosban, 1896 júliusában, a millenniumi kiállítás alkalmával. A fölránduló diákcsoportot a Markó utcai gimnáziumban helyezték el. Ez volt tehát a fiatal Ady első, néhány napos pesti szállása. Egy év múlva, mint az egyetemre beiratkozó „mezei" jogász tölt néhány vidám hetet a fővárosban, a belvárosi „Kis Pipa" gazdájának rokoni vendégeként. A debreceni és váradi újságiró is többször megfordul Pesten és az irodalmi kávéházakban, a vidéki szerkesztő kíváncsi érdeklődésének és irigykedő gőgjének vegyes, visszás érzésével. A Lédával való megismerkedés első, lázas heteiben pedig lépten-nyomon fölrohan Váradról, hogy fölkeresse az asszonyt az egykori Continentál szállóban (a Széchenyi és Nádor ma Münnich Ferenc — utca sarkán az épület ma is áll). Amikor pedig Párizsba készül Léda után, 1903—4. telén szinte folyton úton van Érmindszent és Pest közt, „mint egy kezdő vigéc", hogy tudósítói megbízást szerezzen a lapoktól és kisürgesse Szilágy megye ösztöndíjának jóváhagyását Tisza Istvánnál, így biztosítva kinti életének létalapját. Párizsból visszaérkezve, előbb a Rákóczi úti Adria szállóban lakik (41. sz.) — ahol már előző évi pesti útjain is többször megszállt —, majd Bíró Lajossal közösen bérelnek hónapos szobát a Váci körút (Bajcsy-Zsilinszky út) 74. sz. ház földszintjén. Közel volt ide munkahelye, a Budapesti Napló Honvéd utcai szerkesztősége. Egy újságíró kollégájának személyes tájékoztatása szerint Ady szobája a mostani Kossuth nyomda épületének első emeletén, a női öltöző helyén volt. A szerkesztőség, törzskávéháza, ahol kora délutánjaikat töltötték, a Szabadság kávéház volt, a Báthori és az Aulich utca sarkán; ma eszpresszó van a helyén. 1906 közepén, amikor megbukik a darabontkormány, amelynek félhivatalos lapja lett a Budapesti Napló, a szerkesztőség az Eötvös utca 33. szám alá költözik, Ady pedig a Váci körúti Páris szállóba (Bajcsy-Zsilinszky út 25.). Üjabb párizsi útjáról visszatérve ugyanabban a házban vesz ki szobát, ahol a redakció volt, ebédelni pedig szerkesztőjéhez, Kabos Edéhez jár, akinek egykori otthonát emléktábla jelöli az Eötvös utca 32. sz. házon. Ady éjszakái az Opera melletti „Három Holló" vendéglőben s a környék kávéházaiban és mulatóhelyein zajlanak, akkor is, amikor a körúti Meteor-Szállóban (ma a VII. kerületi Tanács székháza), majd a Dorottya és a Vigadó utca sarkán állott ódon Magyar Király-Szállóban lesz „a hotelszobák lakója". Ez utóbbi a „kis női csukák" Léda utáni korszakának színtere. Életének e híres vagy hírhedt, közismert állomáshelyei mellett volt azonban Adynak egy kevésbé nyilvántartott, csöndes átmeneti tanyája is: a Podmaniczky (ma Rudas László) utcai István Király Szálló. A 8. sz. ház ma diákkollégium: régebben itt működött a Bábszínház. Az 1908-ban indult Nyugat fontos szerepet játszik Ady pályáján, bár a lap szerkesztőinek és vezérköltőjének kapcsolata nem mentes a nézeteltérésektől, sőt viszályoktól. Ady azonban kéthetenként pontosan szállítja verseit - ha sokszor az utolsó órában is. A szerkesztőséget pedig valósággal támaszpontjának érzi, a legbiztosabbnak élete csapon -gásai közt, ahol mindig tudják, hol, merre jár. Ez a „postafiókja" is, levelezését ide irányítja; „címem a Nyugat": ez leveleinek sűrűn ismétlődő záradéka. De maga a szerkesztőség is sokat vándorol, gyakran változtatja helyét, egyik legfontosabb állomása a Mérleg u. 9. sz. ház, ahová Hatvany Lajos jóvoltából került, ez volt ugyanis a család vállalatainak pesti székháza. Ismervén Ady és Hatvany mecénási, ill. pénzügyi kapcsolatát, a költő számára kétszeresen is jelentős az öreg belvárosi ház. Ide pedig közel volt a szerkesztőségi munkatársak rendszeres baráti összejöveteleinek színhelye, a Dunaparti Bristol kávéház. Ady életének nagy fordulata, a Lédával való végleges szakítás is ezen a környéken történt. A Petőfi utca 6. sz. ház első emeletén volt Léda húgának, Brüll Bertának a kalapszalonja és lakása. Ady sokat időzik nála, ha Pesten van; e központi fekvésű hely igen alkalmas neki, hogy ismerőseivel találkozzon, elintézze telefonjait, pihenjen, sőt dolgozzon is. 1912 tavaszán a Pestre jövő Léda húgánál száll meg, itt és ekkor robban ki az erjedő feszültség a két idegember végzetes összecsapásában. Ez időben Ady egyébként a Városmajor Szanatóriumban gyógyítkozott, mert az év elején idegállapota megint veszedelmesen leromlott. Részben ez is magyarázza a történteket, amelyek egy régóta érlelődő elhatározásra tettek pontot. A döntés izgalma és a sűritett indulat lüktet az Elbocsátó, szép üzenet kegyetlen gőgű soraiban, de Adyt nagyon megviseli mégis, hogy mint egy másik versében panaszolja — „kiszakadt belölünk az asszony", ,,asszony-részünk elhagyott". A szanatóriumban próbál magához térni, s letörtségét, magányát egy fiatal leánynak, Boncza Bertának írt leveleiben vallja meg: „Több mint három hete fekszem egy kis szanatóriumban. Az utolsó előtti lépésnél megfogtam magamat', s kimondtam: hogy megpróbálom a gyógyulást. Különösen az első tíz nap volt szörnyű, szinte tébolyító. Ma már kezdek bizakodva nézdegélni, tervezni. Nagyon sok és sokféle válság juttatott e sorsra, de lássa, már reménykedem ..." „Immár három hónapja még mindig szanatóriumban vagyok. Hiszen rám sem lehet ismerni, annyit erősödtem, gyógyultam, bizakodtam. De a teljes gyógyulásomat tízszer is megzavarták rossz asszonyok és rossz emberek. . ." „Eletem legmeghurcoltabb, legveszélyesebben sok válságos esztendeje. Szakitottani, kerestem, csalódtam, kínlódtam, kétségbeestem ezer embernek valót. . ." A szakítás lelki válságából kilábolva, hamar visszanyeri egészségét és kedélyét, de azért egész nyáron ott marad a szanatóriumban, amelynek tulajdonosnője és Dr. Kozmutza Béla főorvos egyaránt szíves és megértő barátsággal veszik körül. Kedvében járnak, s alig korlátozzák szabadságában. Barátai itt keresik föl Adyt, s mint Bölöni írja: „. . . egy kényelmesebb szálloda lesz így Ady számára az intézet, ahol kéznél van mindig az orvos, patika, altatók, fürdők, ápolók, ahol, ha akarja, betegnek érezheti magát, de makkegészséges, ha kedve tartja. Ady zabolátlanul dobja magát minden kínálkozó örömnek. Kis kocsmák a Széna tér környékén, kocsiz ások a Hűvösvölgybe, éjjeli kávéház az Alagút szájánál s a Délivasút mellett és nők. . ." Érthető módon úgy megkedvelte az otthonossá vált szanatóriumot, hogy amikor házassága első évében, 1916 tavaszán ismét betegeskedni kezd, ide vonul be feleségével. Rendbejövetele után csakhamar vidám esték következnek. (A szanatóriumnak a Városmajor utca 64— I 66. sz. alatti épülete - a mostani érsebészeti klinika mellett - a háború alatt elpusztult, a helyén bérházak vannak.) 1912 második fele azonban még a „kis női csukák'''' évadja, a fölszabadult, szertelen élet időszaka. S az eredmény: Adynak 1913 tavaszán ismét szanatóriumra lesz szüksége; ezúttal a Grác melletti Maria Grünben tölt néhány hónapot. Onnan visszatérve, ősszel, hogy némileg elrejtőzzön az újabb kísértések elől, a „biztosításos remeteséget'''' választja, s csöndre, nyugalomra, magányra vágyva elvonul az akkorra már elnéptelenedett hűvösvölgyi Park Penzióba. (Nem tévesztendő össze az Aréna úti Park Szanatóriummal, ahol 1914 elején szintén időzött rövid ideig, s amelyről félreértés folytán azt vitatták, hogy Ady életének utolsó stációja volt.) A Hidegkúti út (ma Vörös Hadsereg útja) 118. sz. alatt ma is álló, a századelő stílusában emelt hatalmas, tornyos-szeceszsziós épület a Hárshegy lábánál, szinte már bent az erdőben, a pesti gazdag polgárok nyári üdülője volt. Kora ősszel Ady az egyedüli vendég az egész épületben, csak a gazdaasszony és egy inas-legényke maradt ott a személyzetből. Adyt nemcsak az olcsó utóidény-ár és a természeti környezet vonzotta ide, hanem elsősorban az, hogy Budapesten lehet, de mégis elrejtőzve az emberek, a nyilvánosság elől, amelytől 21