Budapest, 1977. (15. évfolyam)

10. szám október - Dr.Avar Pál: Klub az alkohol ellen

akiről el kell mondani, hogy E. J.-t minden kezelésre hűségesen elkísérte, a botrányok ellenére is kitartott férje mellett. Saját bevallása szerint sokat sírt, amikor az anyja nem látta. Anyjával nyíltan szembeszegülni azonban sohasem mert. Az orvos megpendítette előttük, hogy alkalmilag a gyermekeiket is elhozhatják. A klubban gyakran rendeznek gyermekműsorokat, ahol E. J.-ék gyermekei is felléphetnének. De elmehetnének együtt kirándulni is, hiszen többen vesznek részt családostul a klub kirándulásain. Vannak, akik nemcsak az ország valamennyi nevezetesebb helyét látták, de két ízben már külföldön is jártak. És mindezt a klub adminisztratív és anyagi támogatásával. E. J. előtt csakhamar nyilvánvalóvá vált, hogy áldatlan családi helyzetéből egy módon szabadulhat: ha sürgősen szert tesz egy „pót-családra", ahová vérségi kapcsolat nélkül csatlakozhat. Egyedül ezáltal lazulhat fel a szorító hurok, amely köréje — köréjük! — fonódik, az anyósi természet gonoszkodásából. Belépett, és csakhamar a klub legtevékenyebb tagja lett — feleségestül, gyerekestül. E. J. anyósa így — együttélésük óta először — magára maradt a családi porondon. Nemcsak a házban de — peremvárosról lévén szó — hamarosan az egész utcában híre ment, hogy E. J. bizonyos idő óta tisztes és józan életet él. Mi több, másokat is a tisztes és józan életre ösztökél. Egyszóval: most már ő lett a „bezzeg fiú". (Nem mintha e cím elnyerésére pályázott volna elsősorban.) Az anyósról mellesleg az egyik gondozónő kinyomozta, hogy alkoholista családból származott, és maga is sok szeszt megivott fiatalabb korában. Tudjuk, hogy az élet sokszor jobban kikerekíti a történeteket, mint az írók a maguk hőseiét. Ez történt E. J. „sztorijával" is. Alig múlt el másfél év nevezetes megjavulása óta, amikor a Közért pénztárosnőjétől visszahallotta, hogy anyósa nagyban dicséri ám öt mindenfelé. Még valami fényképeket is mutogat, amelyek a klubösszejövetelek és a kirándulások alkalmával készültek (ahol az anyós nem lehetett jelen). Nyilvánvalóan nem bírta megállni, hogy legalább látszatra, tehát a közvélemény előtt a kezébe ne kaparintsa azt a világot, amely a valóságban már kicsúszott a hatalmából. A. A. és A. E. Amerikában, az Egyesült Államok Akron nevű városában 1935-ben egy New York-i üzletember kereste fel az egyik helybéli orvost, akiről tudta, hogy maga is erős alkoholista. A7. üzletember elmondta érdekes megfigyelését a doktornak: valahányszor azon fáradozik, hogy bárkit is leszoktasson az ivásról, az ő alkoholszomjúsága is csökken. Egyébként ezt máskor sohasem tapasztalja, mert általában nagyon is erős vágyat érez az ivásra. A klubmozgalom történetéből ismeretes, hogy ez a bizonyos üzletember és ez a bizonyos orvos (nevüket a mozgalom természetéből kifolyólag nem szokás publikálni) lettek a klubterápia felfedezői. Akron városa után New York-ban és Cleveland-ben alakultak alkohol ellenes klubok. A klubtagok „névtelen alkoholistáknak" (Alcoholics Anonymous) nevezték magukat, annak a vaskos könyvnek a címe után, amelyet négyéves buzgólkodásuk eredményeképp 1939-ben az alapítók szerkesztettek és jelentettek meg, harminc volt iszákos beteg élettörténetéről. Azokéról, akik a klub-összefogás segítségével őrizték meg absztinenciájukat. Az A. A.-mozgalom lassan és fokozatosan az egész világon elterjedt. Nálunk az első klub 1959-ben alakult Békéscsabán; a többiek jóval később jöttek létre, a Vöröskereszt keretében működő Alkoholizmus Elleni Országos Bizottság (AEOB) szervező tevékenysége nyomán. Az így létrejött alkoholellenes, un. A. E.-klubok száma jelenleg már tizenöt. De ez is nagyon kevés, az alkoholisták igen nagy - és egyre növekvő -számát tekintve. A sashalmi kísérlet Az alkoholista gondozóval egyesített A. E.klub pedig jelenleg még egyedül áll Magyarországon. (Lehet hogy az egész világon?) Már öt és fél esztendeje működik együtt, egy épületben, egymással teljes funkcionális egységben a két intézmény. És már az egyesítést követő első hetekben, hónapokban meg lehetett állapítani, hogy az „egységgondolat" életrevalónak bizonyult: csakhamar a kétszeresére szökött fel a gondozó napi betegforgalma, és ugyancsak nagymértékben megélénkült az addig jobbára csak tengődő A. E.-klub aktivitása. Pedig az egyesítés előtt sem hiányzott a támogatás. Mind az AEOB, mind a helyi vezetők megadtak minden lehető segítséget (helyiség, bútorzat, fotólabor felszerelés, rendszeres költségvetés stb.). A nagyarányú lemorzsolódással azonban nem tudott lépést tartani az új tagok toborzása. A gondozó alkalmazottai szorgalmasan agitálták betegeiket a klubéletre, de az „elvonósok" túlnyomó többsége, kezdeti pozitív szándéka ellenére sem érkezett meg soha a gondozótól helyileg meglehetősen távol működő klubba. Ami eredményt a klub első szervezői a nehéz körülmények ellenére mégis elértek, az azért több volt az egyszerű alapkőletételnél. Összeállt ugyanis egy kis létszámú, de a klubot magáénak elismerő, ahhoz hűségesen ragaszkodó — betegekből és pártoló tagokból verbuválódott klubtagság. Ezzel az összekovácsolódott maggal indult meg az egyesítést követő munka 1973 januárjában. A XVI. kerületi Könyvtár u. 2. szám alatti földszintes épületben előzőleg két körzeti orvosi rendelő működött. A környék lakói valamennyien jól ismerték az egyébként jelentéktelen külsejű, a környező földszintes épületek sorából semmivel ki nem emelkedő házat. A szomszédos piactér, üzleteivel, standjaival és bódéival, az általános iskola és a gyógyszertár együttes amolyan külvárosi városközpont jelleget adnak a környéknek, ahol még a céllövölde, sőt jelesebb ünnepeken egy-egy vándorcirkusz is megtelepszik. A számos „nevezetességnek" köszönhető, hogy az egyébként szétszórt, mintegy öt városnegyedből (Sashalom, Rákosszentmihály, Árpádföld, Cinkot a és Mátyásföld) összetevődő kerület lakói, betegek és klubtagok könnyűszerrel megtalálják a Könyvtár utcai Gondozó-Klubot. Az egyesítés további előnye a tetemesen megnövekedett nyitvatartási idő lett. A klubot ugyanis a heti háromszori 6 órás rendelés teljes időtartama alatt is látogathatják a tagok, nem csak a hivatalos klubórák alatt. Sőt, van olyan klubnap (hétfőn), amikor nincs is rendelés. A klub így mintegy 27—30 órán át áll a tagság rendelkezésére. Ez hozzávetőlegesen a háromszorosa annak az időtartamnak, amit egy „szólóban" működő klubban — a jelenlegi személyi és anyagi feltételek mellett — biztosítani lehetne. S ha még hozzáadjuk, hogy a szorosan vett klubhelyiségeken (összejöveteli szoba, fotolabor, játékszoba) kívül a tágas hall és — a rendelési forgalom pangásakor — a kezelőhelyiség, valamint az orvosi szoba is a klubtagok rendelkezésére áll, akkor mindenki előtt nyilvánvalóvá válik: a gondozó-klubegység harmadik nagy előnye, hogy benne harnionikaszerűen húzható szét és tolható össze mind az egyik, mind a másik intézmény működtetéséhez szükséges alapterület. Ennek gyakorlati haszna sokkal nagyobb, mint amennyire az első pillanatban látszik. Sok beteg a munkája végeztével rendszeresen betér az intézménybe, és oda törzsvendégként „beépül". A passzív szórakozások (rádió, televízió, lemezhallgatás, könyvtárhasználat, kártya, sakkozás stb.) mellett beszélgetésre, barátkozásra, összemelegedésre nyílik alkalom a nyitvatartás teljes ideje alatt. A negyedik előny: tekintve, hogy a környéknek nincs közművelődési intézménye, a gondozó-klub vonzásába kerülnek a környék szórakozásra, barátkozásra áhitozó fiataljai is. Az intézet szívesen fogadja be őket pártoló tagokként. Ennek több hasznát is* látni. így nyílik alkalom a környékbeli ifjúságot az „alkoholmentes" társas életre nevelni, ök pedig fiatalos vitalitásukkal az intézmény legsötétebb, legdrámaibb hangulatait is felderítik. Vállalkozó kedvüket a klubvezetés sok mindenre fel tudja használni (irodalmi műsorok, sportversenyek stb.). Nem egy közülük azután önálló toborzó munkát is végez: elhozza egy-egy családtagját, barátját vagy munkatársát, aki elvonókúrára szorul. Ebben az intézménytípusban valósulhat meg tehát minden pszichiáter leghőbb álma: az alkoholisták elvonó kezelése sokoldalúan egészíthető ki házasság- és családterápiával. Ebbe a keretbe könnyűszerrel beilleszthetők az egyéb deviáns kategóriákba eső individuumok (öngyilkosságot megkísérelt személyek, idegbetegek, elmebetegek, pszichopaták) is. A pártoló tagság nyújtja a normális viselkedés modelljét. „Itt minden majdnem olyan, mint az életben" — mondta az egyik beteg, amikor már egy kicsit körülnézett. Igaza volt. A pótmama is majdnem olyan, mint az igazi. És ez áll a jól működő pót-közösségre is! 21