Budapest, 1977. (15. évfolyam)

10. szám október - Fejér Gyula: A Gelka a Gelkáról

1980 végére Rossz nyelvek szerint manapság kétféle embertípus van. Az egyik, amelyik autón jár. A másik, amelyik autót szeretne. Elfogult autósok állítják, hogy már nem a foci a főtéma, hanem a gépkocsi. Hogy mennyi ebben a nyilvánvaló túlzás, arra most ne vesztegessünk szót. Az igazság valahol középütt lehet. Sok ember közlekedik már saját személygépkocsival, de jóval többen autóbusszal, villamossal. És ezt az arányt semmiféle motorizáció nem fogja lényegesen megváltoztatni. Egy azonban bizonyos: ma már nincsen sok szégyenkezni valónk amiatt, hogy egy főre hány személygépkocsi jut hazánkban. Magától értetődően nem vagyunk — s még nagyon sokáig nem is leszünk — az európai élvonalban. De nagyon gyorsan behoztuk hosszú esztendők lemaradását; és az autópiac állandóan emelkedő grafikont mutat. Az is közismert, hogy az autóvásárlási igények még mindig túlhaladják azt a mennyiséget, amennyit a lakosság rendelkezésére tudnak bocsátani. Magyarország személyautó-parkja 1938-ban 19 000 gépkocsiból állt. tz a mennyiség 1950-ig fokozatosan a felére csökkent, nem feledve azt, hegy közben volt a második világháború. 1956-ban összesen 2500 személyautó volt saját tulajdonban. Lényegében tehát nullpontról indultunk 1960-ban 18 000 autó volt személyi tulajdonban, 1971-ben már 262 000, 1976-ban pedig 616 000. És a fővárosban? 1977. január elsejével összesen 283 063 gépjárművet tartottak nyilván. A növekedés egy esztendő alatt 6,1 százalék volt. Ezen belül a budapestiek személygépkocsi állománya gyorsabban: egy év alatt 8,9 százalékkal nőtt. Azóta pedig elérte vagy talán már túl is haladta a 190 000 darabot. Hazánkban a MERKUR Személygépkocsi Értékesítő Vállalat hozza forgalomba az autókat. A vállalat vezérigazgatójától, Csüry Istvántól kértünk tájékoztatást az autópiac jelenlegi helyzetéről. — Milyen ma a kereslet és a kínálat viszonya? — Az életszínvonal alakulásának függvényében — mondta Csüry István —, a személygépkocsi iránti érdeklődés az 1960-as évek közepéig viszonylag mérsékelt volt. Például 1965-ben és 1966-ban, amikor előleg befizetése nélkül lehetett gépkocsit rendelni, 30—35 000 autóvárományost tartott nyilván a MERKUR. Az igények 1968-ban kezdtek rohamosan növekedni, annak ellenére, hogy bevezettük a máig is érvényben levő előleg befizetési rendszert. 1969-ben 57 000, 1970-ben közel 70 000 jelentkező volt. A vásárlási kedv — egy rövid másfél-kétesztendős szakaszt kivéve — töretlen. 1976 végén 212 000 megrendelő várakozott gépkocsira. De a várakozók száma azóta is nőtt! 1977 első félévének a végén 251 000 egyéni megrendelést tartottunk nyilván. — Hogyan tudja a MERKUR kielégíteni ezeket az irreálisnak tűnő igényeket? — A számok, a statisztikák mögött látjuk az embert is. Tudjuk, hogy a több mint 200 000 főnyi igénylő egy része nem rendelkezik a gépkocsi teljes vételárával. Ez egyébként abból is kiderül, hogy sokan nem veszik át nyomban az autót; nyilvánvalóan nincs még együtt a kellő összeg. Ennek ellenére arra törekszünk, hogy a lehetőségeinkhez mérten minden igényt kielégítsünk. A hosszú várakozási idő — egyes típusoknál — nyugtalanít bennünket is. De vannak típusok — a Skoda, a Zaporozsec —, amelyek aránylag gyorsan elérhetőek. Vagy például a Moszkvics 2140 és a Dacia átadási időpontja 1979. — Várható-e javulás az úgynevezett sztárkocsik, mint például a Trabant, a Wartburg és a minden tekintetben igen kiváló szovjet Lada típusok behozatalában? — Természetes, hogy a vállalat a legkeresettebb típusokból akarja a legtöbbet beszerezni. Ezt nemcsak üzletpolitikai céljaink kívánják így, hanem emberi okok is. Hiszen a jövedelmi rétegződés, a gépkocsiárak, a jelenlegi ellátottság színvonala, a hazai távolságok is indokolják a kiskocsik 14 Közel egymillió személygépkocsi