Budapest, 1977. (15. évfolyam)

8. szám augusztus - P. Szűcs Julianna: Sztehló Lilly üvegablakai a Városmajori templomban

/D.VVM.': P. Szűcs Julianna Buda Sztehló Lili] Valimikor a harmincas évek elején építettek egy modern templomot Budapesten. A sors különös iróniájaképpen olyan visszhangot váltottak ki a csupasz falak, újszerű díszítmények, józan világítótestek, hogy beleremegett az akkori művészeti élet. És a sors még különösebb iróniája, hogy a városmajori Szent Lélek templom támadói a szélsőséges konzervatívok, védelmezői pedig . . . Nos, védelmezőit már nem lehet ilyen egyszerű skatulyába dugni. Abban a szellemi-politikai légkörben, amely „szovjet stílust" gyanított a legfélénkebb avantgarde kísérletben is; amelyben vita kerekedhetett a neo-román életképességéről a neobarokk igazodás egészén belül; amelyben „hivatalos" műremek csak az ezeréves stílusok valamelyikében léphetett a nagyközönség elé, nem is fogadhatták másként az Árkayak „istengarázsát" — ahogyan a napilapok akkoriban emlegették a Városmajor szép, zöld lombjai közé ékelődő mezítelen vasbetonkonstrukciót. Támadták mindazok, akik valamilyen módon — egzisztenciálisan vagy csak esztétikailag — kötődtek a húszas évek neobarokk társadalmához és neobarokk mütyürjeihez; védték mindazok, akik mást akartak. Akár a baloldalról, akár jobboldalról képzelték el ezt a „mást". Akár forradalminak számító konstruktivizmust, akár patetikus és forradalmiságot ölő neoklasszicizmust vártak ettől a „mástól". Miért szükséges Sztehló Lilly színes ablakai láttán a kor és közvélemény kétarcúságát felidézni? Talán mert a városmajori templom legfőbb dísze maga is kétarcú. Mint ahogy kétarcú a húszas évek végén, harmincas évek elején induló művészcsoport, amelyet a szakirodalom az egyszerűség kedvéért „római iskolának" nevez, és amelyhez vitatha-A Kálvária-ablak (Kovács Ferenc felvétele)