Budapest, 1977. (15. évfolyam)

8. szám augusztus - Tamás Ervin: Komló

Autóbusz pályaudvar Bányász-házak lennek az első távlati tervek, amelyek nem sok jóval kecsegtetnek. A legenyhébb megállapítás: „nagymérvű fejlesztése illuzórikussá vált . . ." A szén-kereslet hanyatlásába beléreszketnek a bányavárosok, de különösen Komló (hiszen Tatabánya, Salgótarján megyeszékhely, ipara, bár sok tekintetben a szénre épült, a szénhidrogénekre való átállás után el is távolodott tőle . . .). Szomorú esemény tetőzi be a borúlátók aggodalmát — nem elég, hogy a tröszt Pécsre került, a Zobák hét bányászt veszít a sújtólégrobbanás következtében. A jelszó: „nem kell annyi szén . . .", s ennek rögvest a következménye is színre lép, mégpedig a statisztikák számaiban; csökken a lakásépítés, lohad a városfejlesztési kedv. A nagyvárosnak indult Komló kisváros marad. Visszájára fordult a korábbi előny, amikor Komlót a szénbányászat függvényeként gyorsan fejlesztették, s ez a felfogás közelebb állt a bányászkolóniák, semmint egy önálló és valódi kisváros alapításának koncepciójához. A keresőképes lakosság foglalkoztatása rohamosan csökkent, új munkahelyekről kellett gondoskodni. Kellett volna már ezelőtt is. De a nők elhelyezkedését nem csak a munkaalkalom hiánya gátolta, hanem a megszokás is. Az asszony maradjon a fakanálnál — a bányászcsaládoknál ez szigorú szabály volt. S mivel a jó fizetés lehetőséget teremtett arra, hogy egy család egy keresetből éljen, a szabályt be is lehetett tartani. Megszokott kép a régi bányászvárosban: elől halad a bányászember, s a feleség csak a nyomában lépdelhet. Furcsa jelenség zajlott le Komlón — a szénbányászat visszafejlődése nemcsak roppant nehézségeket okozott, nemcsak kérdésessé tette a város jövőjét, hanem — a közszellemben meggyorsította az urbanizációt is. Erről egy Komlóról szóló riport így ír: „A bányász kolóniából végre igazi kisváros lett, demokratikusabb — kevésbé szigorú — légkörrel, kevesebb duhajkodással, több kultúrával." A megalakult üzemek — a Május i. Ruhagyár telepe, a MOM-részleg, a nagy tanácsi vállalat, a Caibon — munkát adtak a nőknek, s ezzel változások érlelődtek a családokban, a családokon átszivárogva a városban is. Közben persze rájöttünk, hogy mégiscsak kell a szén, az is kiderült, hogy akad még Komlón mit kibányászni. A tanácson viszont határozottan eligazítanak: — Komló nemcsak bányászváros! * Ám, egy nagyváros illúzióival indult fejlesztés után nehezen törődne bele egy település abba, hogy meg kell elégednie a fejlődés kisebb ütemével is. Komlón sokan siratják a régi szép időket, pedig az 50-es évek ideáramló pénze, a „kirakatellátás" és reklámozás nem adott olyan arculatot a városnak, amilyent érdemes lenne visszasírni. Most fognak a városközpont átalakításához, bontogatják a rossz híríí kocsmákat, s végre fölújíthatják a Béke Szállót is. Az utolsó két évtized lakóházai már változatosabban illeszkednek a tájba, alsó szintjük tág és korszerű üzleteknek ad otthont, igyekeznek növelni a parkok területét és javítani a köztisztaságot. A Mecseki Szénbányák komlói medencéje pedig ismét ontja a szenet: tavaly 1,4 millió tonnát adott, 1980-ban, az elképzelések szerint csaknem kétmillió tonnát szállítanak innen Dunaújvárosba. A három nagy komlói akna a vállalati termelésnek több mint a felét biztosítja. A munkáslétszám meghaladja a nyolcezer főt, az összetétel azonban gondot okoz, kevés a fiatal, a vájár. (A hatvan vájártanulóból csak 3 — 4 komlói szülők gyermeke!) Komló első nagy érvágása az itteni tröszt megszüntetése volt. „Pécs külvárosa lettünk. A trösztöt is bevitték Pécsre, pedig a mi szenünk a jobb ..." Hányszor hangzott el a lemondó kézlegyintéssel kísért vélemény? Sokszor. Lapozom a tavalyi tanácsi végrehajtó bizottsági ülések jegyzőkönyveit. Tükre az elégedetlenségnek. Gallusz József, a városi pártbizottság első titkára: „A város csak félig kész. így nem lehet itt tartani az embereket. A bánya bezárkózott, a termelés felé fordult. A Május 1. Ruhagyár, amelyik csak telepet működtet Komlón, ugyanannyit ad a városfejlesztésre, mint a bánya . . ." Dr. Szabó Jánosné, a Kun Béla Gimnázium igazgatója: „Komló a kirendeltségek városa. Pécsett óvodákat tart fenn a bánya, ide 400 ezer forintot adnak, holott az óvodások fele itt is bányászgyerek." Gungl Ferenc, a Zobák-akna üzemvezetője: „Igenis, fiókvárossá vált Komló, a Baranya megyei Állami Építőipari Vállalat is szedte a sátorfáját és Pécsre költözött, azóta állandóan a kapacitáshiányra panaszkodik, a Tolna megyeiek pedig miért segítenének ? A bányamentő is! Pécsett már elkészült, nálunk talán az idén . . ." A hét dombra épült Komló verekszik jogaiért. Most, hogy ismét a bányák pártján állunk, épülnek az új bányászlakások, Komló is sóhajt egyet, jut új otthon a városnak is. És talán a kapcsolódó beruházások sem maradnak el úgy, mint eddig. Vessük csak össze Komló ellátottságát például egy másik baranyai kisvároséval, Mohácséval. Komlónak harmincezer lakosa van, Mohácsnak húszezer. Komlón 105 bolt van, Mohácson csaknem 100. Komlón az éttermek, vendéglők összes alapterülete 2674, Mohácson pedig 2074 négyzetméter. Komlón hét magánkiskereskedő van, Mohácson 36. És művelődni? És az egészségügyi létesítmények? Nos, vannak, csak hol!? Lakásokban... Az iskolától a könyvtárig, az orvosi rendelőtől a bölcsődéig minden intézmény helyét lakásokból alakították ki. A torz városfejlesztés nyűgét nyögi még ma is Komló. És mivel fejlődésére nem fordíthat annyi pénzt, mint hajdanán, nehezen szabadul meg a tehertől. A tavalyi statisztikák szerint a lakások száma több mint nyolcezer, többsége kétszobás és majdnem mindegyik vízzel-villannval ellátott, fürdőszobás, sőt távfűtéses! Az infrastrukturális ellátottság előkelő helyezést biztosít Komlónak a városok rangsorában: hatodik helyen áll. Érdemes megemlíteni, hogy a városi postahivatalban a hírlapátfutás évente több mint négymillió, nyilvántartanak csaknem nyolcezer televízióelőfizetőt (1958-ban nyolcan voltak) és 6710 rádióelőfizetőt (lám, kevesebb a rádiókészülék, mint a tv!). Az OTP adatai: a betétállomány több mint négyszázmillió forint, a hitelállomány meghaladja a 200 milliót . . . Komlón a bányászat részaránya az iparban 42 százalék, a korábbi 80 százalékkal szemben. A lakosság 85 (!) százaléka fizikai dolgozó. Az értelmiség: mintegy 360 pedagógus, 80 orvos, néhány művész. Mégis: a rossz művelődési viszonyok ellenére a város zenei élete kimagasló 8