Budapest, 1977. (15. évfolyam)

7. szám július - Barkoczi Péter: Még egy séta a Rákóczi úton

A Margitsziget látképe Pestről (1840-es évek) zeit telek összeirási könyveket, amelyekbe a Margitsziget szinte fel volt véve, csakhogy utána mint nemesi jószág után, adó ki nem vettethetett". Az 1848-as forradalommal bekövetkezett változások megrendítették a fennálló jog- és tulajdonviszonyokat. Éppen egy évvel a torradalom előtt halt meg József nádor. Ezután — 1847-ben — István királyi herceg lett a Margitsziget tulajdonosa, majd 1867-ben tőle örökölte József főherceg. A Margitsziget közigazgatási hovatartozását azonban nem az új birtokos személye tette bizonytalanná. A budaiak felterjesztésükben az 1848-i törvényeken alapuló, de az 50-es években, az abszolutizmus korának kormányzata által végrehajtott két olyan változást említettek meg, amely „a Margitszigetnek Budátóli elszakasztására volt irányozva'". Természetesen mind a kettő „önmagában helytelen s így semmisnek minősülő". A budaiak sérelmesnek és helytelennek tartották a Margitsziget utáni adózás elkülönítését Budától, valamint a szigetnek Pest megye telekjegyzőkönyvébe történt felvételét. Ez utóbbi esemény kapcsán tűnt fel tehát a második vetélytárs, Pest megye. Az 1848-as forradalom egyik legnagyobb liberális vívmányát: a közös teherviselésről szóló törvényt az 1850-es évek elején — a történelem furcsa ellentmondásaként — az abszolutista osztrák közigazgatási hatóságok hajtották végre. Ekkor még a Buda városi új adókönyvbe felvették a Margitszigetet is, mint Buda kiegészítő részét. Néhány év múlva, 1856-ban azonban az akkori legfelső közigazgatási fórum, a budai helytartóság, minden előzmény nélkül külön adókerületté nyilvánította a szigetet. A „minden előzmény nélkül" annyit jelentett, hogy a budaiak megítélése szerint számukra elfogadható indok nélkül történt a szétválasztási eljárás. S hogy ez kinek a kívánságára és hogyan ment végbe, utólag már megállapíthatatlan volt. Feltételezték, hogy a telekbecslési eljárások során „alsóbb hivatalnokok önkénykedése, elsősorban egy Budaőrsön lakó Joannovits nevezetű, szolgabíró" befolyása érvényesült. A felettes hatóságoknak — a pén/. igyigazgatóságnak és a budai helytartósági kerületnek — közömbös volt az ügy. így történhetett, „hogy egy jogtalanul előidézett tényleges állapot folytán a Margitsziget külön adókerületté emeltetett". E határozat jogtalanságát és semmisségét az is indokolta, hogy a felettes politikai hatóságok: a budavárosi tanács és felsőbb fokon a volt Pest kerületi kormánybiztosság mit sem tudott az egész ügyről. Holott „az adó tekintetében elszakasztás" jogérvényesen csakis az ő közreműködésükkel jöhetett volna létre. Mindennél azonban sokkal kézzelfoghatóbban bizonyította a budaiak kérelmének a jogosságát az a tény, hogy ugyanaz a helytartósági rendelet, amely a szigetet önálló adókerületté nyilvánította, egyúttal azt is leszögezte: „a Sziget mint eddig, úgy ezentúl is közigazgatási tekintetben Buda városához tartozik és tartozand". Tehát itt egy felsőbb kormányhatósági rendelet erősítette meg Buda és a Margitsziget törvényhatósági jogi kapcsolatát. Am 1855-ben történt az is, hogy a Margitszigetet Pest megye telekjegyzőkönyvébe vették fel. Buda város tanácsát — saját állításuk szerint — „itt legalább is ki nem menthető mulasztás vádja éri", mert a szigetet egyszerűen elfelejtették felvenni a budai telekkönyvekbe, s még a felszólalás jogával sem éltek „a Pest megye által eszközölt és egy éven át közzétett telekkönyv elleti'''. A budaiak az inkriminált telekkönyvi bejegyzést a városi tanács súlyos mulasztása dacára sem ismerték el argumentumnak saját „jogos és méltányos kívánalmaik ellenébe". Jogaik védelmében az osztrák igazságügyminiszter 1855. december 15-én kelt telekkönyvi szabályzatára hivatkoztak, amelynek 3. és 5. §-ával kívánták bizonyítani, hogy a Pest megyei telekkönyvi bejegyzés (Buda rovására) nem képezhet jogalapot semmiféle tulajdonjogi igényhez, sőt „kiigazítását per útján érvényesíteni lehet". Egyébként is, a Margitsziget feletti joghatóság vitáját csak Buda és Pest városok között tartották lehetségesnek; szerintük Pest— Pilis—Solt vármegyének a telekkönyvezés megtörténte után sem volt joga a szigetre. A budai felterjesztés addig tiszteletteljes és mértéktartó hangja a tiltakozás hevében ennél a pontnál szenvedélyessé vált. Ha Pest megyének joga lehetne „oly területre nézve, mely Pest és Buda városok határain belül és azok közt létezik — ez annyit tenne, mint viszszatérni a lefolyt századok feudális szelleméhez, mely a városokat a megyéknek mindig feláldozd; annyit tenne, mint Buda és Pest városok határterületének szívét kirántani és azt egy harmadik hatóság oly forma curiájává alakítani, aminőnek a megyeházát ismerték; annyit tenne, mint a városok által saját és nem az ország által megtérített drága pénzen előállított rendőri biztonság ellenében a terület közepén egy menhelyet felállítani, melyből a menekült gúnnyal hangoztatná a két városnak: *noli me tangereh> (ne érints)." A korabeli napilapok nagy figyelemmel kísérték a vitát, és arra az álláspontra helyezkedtek : e perlekedés legcélszerűbb elintézése az lenne, ha Pest és Buda egy várossá egyesülne. Akkor mind a kettő büszkélkedhetne a Szigettel... 1869-ben, amikor a budaiak az országgyűlés döntését s ugyanakkor a belügyminiszter támogatását kérték a Margitsziget hovatartozása ügyében, nem született érdemi döntés, mert akkor már napirendre került Pest és Buda egyesítése. Az országgyűlés és a belügyminiszter ilyen körülmények között nem kívánt különösebb közigazgatási változtatásokat végrehajtani. Három évvel később, az 1872. évi XXXVI. t. c. alapján a vita végleg eldőlt: megtörtént Budapest létrehozása, Pest és Buda egyesítésével, valamint Óbuda mezőváros és a Margitsziget bekebelezésével. Dr. Székely Vera—Bertalan János 39