Budapest, 1977. (15. évfolyam)

7. szám július - Barkoczi Péter: Még egy séta a Rákóczi úton

Versengés a Margitszigetért h Érdekes közigazgatási-illetékességi vita folyt Pest és Buda között a Margitsziget törvényhatósági hovatartozása körül, néhány évvel a két testvérváros egyesítése előtt. Buda sz. kir. város közgyűlése 1869. december 23-án felterjesztéssel fordult a képviselőházhoz, hogy a Margitszigetre kiterjedő joghatósága elismertetéséhez a törvényhozás döntését kérje. A budaiak kérelmének előzménye az volt, hogy Pest—Pilis—Solt törvényesen egyesült vármegye és Pest sz. kir. város egymással vetélkedve igyekeztek törvényhatósági jogkörüket a Margitszigetre kiterjeszteni. A pestiek — megelőzve Buda városát — ugyancsak a képviselőháztól kérték „jogaikat kideríteni". A budai közgyűlés nem kételkedett abban, hogy „az ország minden törvényhatósága büszkén terjesztené ki hatásági hatalmát arra a terül, t re, mely hivatva van a főváros társadahii életének egyik gyújtópontjává válni". De ők maguk is érvényesíteni kívánták jogaikat, amelyeket a sziget felett évek hosszú során át „háborítatlanul és szakadatlanul" gyakoroltak. A törvényhatóságok versengését a szigetért az a nagyarányú átalakítás indította el, amelyet József főherceg, az akkori tulajdonos kezdeményezett s végeztetett el. Ennek eredményeképpen a Margitsziget jóformán egyedülálló természeti szépségű és méretű üdülőparkká változott. (Addig nem sokat törődtek vele, részben a földesúri jog megközelíthetetlensége miatt, de azért is, mert a sziget nem rendelkezett olyan adottságokkal, amelyek a nagyközönség szórakozási és pihenési igényeit kielégítették volna.) A Margitszigetnek már a korai középkorban is figyelemre méltó szerepe volt a két város életében. Történetének első ismert tényei: a „Nyulak szigete" az Árpád-házi királyok vadaskertje volt; majd egyházi birtok lett, és otthona a premontreiek, a franciskánusok, a dominikánusok és a klarisszák rendjének. A sziget elnevezése koronként változott. A 14. század óta viseli Árpádházi Mar-3* git nevét, de szerepelt Nagyboldogasszony-, Úr- és Budai-sziget néven is. A 13. században a sziget északi csúcsát az esztergomi érsek foglalta el, s bástyafallal vétette körül. A szerzetesrendek jobbágyainak és cselédeinek száma felért egy egész falu lakosságával, templomaiknak és lakóházaiknak maradványai még évszázadokig őrizték a középkori sziget emlékeit. De már ezekben a századokban is felfelbukkant az „Insula Budensis" (Budai-sziget) elnevezés, bár Buda város joghatóságának más bizonyítéka nem maradt fenn a középkorból. A 17. század végén, a törökök kiűzése után, a klarisszák visszatelepültek az elnéptelenedett szigetre, amely így ismét a rendház birtokába jutott. A 18. század elejétől azonban a budaiak már saját joghatóságukat kívánták bizonyítani, I. Lipót császár 1703-ban kelt szabadalomlevelével. Ennek tanúsága szerint a császár „a Buda és Pest városok közt a Dunában fekvő Sziget" területén a földesúri jogokat és a halászati jogot Budának adományozta. A budaiak az 1703-as kiváltságlevelet joghatóságuk alapjának és legfőbb bizonyítékának tekintették, amelyre felterjesztésükben is vissza-visszatértek. De utaltak királyi adománylevelekre, egymást követő birtokosokra, birtokcserékre is. Az első tulajdonjogi változás a 18. század végén következett be, amikor II. József feloszlatta a szerzetesrendeket; akiarisszák tulajdonában levő szigetet 1783-ban a vallási és közoktatási alapítványokhoz csatolták. Ezt követően a Margitsziget csere útján a kamara tulajdonában levő piliscsabai uradalomhoz került. A pesti kamarai adminisztráció 1792. február 29-én kelt okirata viszont arról tudósít, hogy „a Margitsziget József nádor úrnak engedtetett át pro distractione''' (mai szóhasználattal: kikapcsolódás céljából. Az okirat másolásakor feltehetően elírták az 1792-es évszámot. József főherceg ugyanis 1796-tól volt Magyarország nádora.) A piliscsabai uradalom 1800. évi összeírása már ezt a jogi helyzetet rögzíti. Egy évtizeddel később, 1810-ben a Margitsziget királyi adományozás révén József nádor tényleges tulajdonába ment át. A beiktatáson Buda város is képviseltette magát. A budaiak számára azért volt oly fontos ez az esemény (felterjesztésükben hosszan idézték az adománylevél szövegét), mert „ez időtől kezdve évtizedeken át egészen az 50-es évekig senkinek eszébe sem jutott Budának törvényhatósági jogát s a Szigetnek területéhez tartozását kérdésbe vonni". A budaiak, jogaik elismertetése érdekében, nagy körültekintéssel és alapossággal állították össze kérelmük indokolását. Hivatkoztak arra, hogy a sziget „egyházi tekintetben az újlaki plébániához tartozott és tartozik". Még lényegesebbnek tartották a rendőrhatósági felügyelet kérdését, amelynek gyakorlását múltbeli jogaik és jövőbeni igényeik bizonyítékaként hangoztatták. A közrend és a közbiztonság fenntartása szerintük kizárólag Buda hatáskörébe tartozott, nemcsak a múltban, „de még az 1864—1865. évben is". A főhercegi uradalmi igazgatóság, Pest városa és Pest megye mindenkor elismerte Budának eme jogait, s azok ellen szót soha nem emelt. Továbbá, az uradalmi igazgatóság esetenként maga jelentette be a budai kapitányi hivatalnál, ha különös rendőri intézkedéseket tartott szükségesnek (pl. egy-egy nagyobb összejövetel alkalmával). Kivételként említettek a budaiak egy 1819-ben rendezett ünnepélyt, „amikor a szigetre való átkelés a pesti partról is megengedtetett", amire addig sohasem volt példa. És erre az ünnepélyre kivételesen Pest városa is kiküldhette néhány rendfenntartó közegét. Az adózás tekintetében is bizonyítottnak tűnt Buda fennnatósága. A szigeten lakó nem nemesek ugyanis házi adójukat 1848-ig Buda város pénztárába fizették, „amely ténynek bizonyítékául szolgáltak a meglevő (s emiitett) adóösszeirási könyvek". Ugyancsak bizonyítási anyagnak tekintették „az úgyneve-