Budapest, 1977. (15. évfolyam)

5. szám május - Fekete Gyula: Egy galileista életmű

pestet is. Igaz, csak az utcákon szolgáltatták a közvilágítást, a lakásokban csak imittamott égett egy körte, de mégis, ez már villanyvilágítás volt! Fölkerültem tehát Pestre. Először festőnövendék szerettem volna lenni, de édesapám a legnagyobb mértékben tiltakozott: ne ilyen, bizonytalan jövőt ígérő pályát válasszak, hanem kenyérkeresőt. Átiratkoztam az építészeti szakra. Nagy szeretettel és buzgalommal végeztem a tanulmányaimat, s mellette dolgoztam, tervezőirodákban. Mestereim közül különösen megszerettem Komor-és-Jakabékat, Lechner Ödön lelkes híveit, az úgynevezett Lechner-féle magyar stílus terjesztőit. Gyönyörű megbízásaik voltak, ezekben nagy lelkesedéssel részt vettem. Azt mondhatom, őnáluk szerettem meg a pályát; ott éreztem meg, hogy ez nem egyszerűen ipari vagy kommerciális pálya — lényegéhez tartozik a művészet. Mint fiatal műegyetemi hallgató, kezdtem írogatni. Novellákat írtam; hármat az Új Idők, egyet a Pesti Hírlap le is közölt. Azonban a filozófia meg a társadalomtudomány csakhamar eltérített a szépirodalomtól. Tudniillik belekeveredtem a szabadgcndolkodó diákok társaságába. Óriási ateista szónoklatokat tartottunk, és hangos vitákba bonyolódtunk. Orvostanhallgatók, bölcsészek, jogászok . . . műegyetemi hallgatók is — haladó gondolkodású diákok, akik már kinőttek abból a világképből, amelyet a középiskolákban a vallás- és erkölcstan órákon magukba szedtek. Ez a háttere a Galilei Kör megalakulásának. A New York Kávéház pincéjében járt össze a szabadgondolkodó diákság. Leginkább a medikusok jártak oda, ők természetesen az egyetemen is komoly és pozitív tudományokkal foglalkoztak, sokkal fölvilágosodottabbak voltak, mint a többiek. Ok külön kört akartak maguknak csinálni, és csináltak is. De volt a jogászok között egy rendkívül művelt, jó fellépésű fiú, Polányi Károly, aki, hallván, hogy a medikusok ilyen nívósabb társaságot szerveznek, elment hozzájuk és javasolta: fogjanak össze, terjesszék ki a társaság szervezését az egész egyetemi ifjúságra. így alakult meg a Galilei társaság. Miután ez a Galilei társaság nem kaphatott a minisztériumtól működési engedélyt, kénytelenek voltak a Társadalomtudományi Társaság keretében szervezkedni; végül is a Galilei Kör a Társadalomtudományi Társaság egyik alap-intézménye lett. Alapító tagja voltam. Később, amikor részekre oszlott, a technikusok elnöke lettem. Hogy miért éppen Galilei Körnek neveztük el? Igen, nem tudtuk egymás közt eldönteni, minek nevezzük. Elmentünk tanácsot kérni a szemünkben leginkább mérvadó egyetemi professzorhoz, Pikier Gyulához. Pikier javasolta, hogy nevezzük Galilei Körnek. Galilei nagy tudós volt; tőle származik az a híres mondás: „És mégis mozog a föld!" — vagyis kitartani a meggyőződés mellett, ezt jelenti Galilei neve. Örömmel elfogadtuk a javaslatot. így született meg a Galilei Kör. Sós Aladár dolgozószobája Vitáinkon az akkor dívó tudományos kérdések kerültek napirendre. Akkor ismerkedtünk meg Marxszal, a marxi életfilozófiával, Marx ellenzőivel, Hegel monizmusával, a machizmussal, az energetika új elveivel — egyszóval nagyon belemerültünk főleg a társadalomtudományokba, és igyekeztünk tényleg pozitív tudást szerezni. A klerikális diákság nagy ellenállást fejtett ki a Galilei Körrel szemben. Mindenre, amit mi csináltunk, azt mondták: renitens, vallásromboló, erkölcstelen. Voltak tanárok, különösen a jogászok között, akik ugyanezt az álláspontot képviselték. S akkor fölállt közülünk az egyik diák — Goldbergernek hívták, orvostanhallgató —, és a következőket mondta: — Borzasztóan csodálkozom, hogy a diákság egy része folyton a materializmust szidja. Bent az egyetemen viszont azt, aki Mendel tanait, a biogenetikai alaptörvényt nem ismeri, megbuktatják a szigorlaton . . . Politikai és világnézeti szempontból ilyen kettősség uralkodott akkoriban. A diákság egy része maradi gondolkozású volt, a tudománynak azonban a tényleg elfogadott, közkinccsé vált igazságait mégsem lehetett elhallgatni, sőt azokat meg kellett tanulni és a vizsgákon is tudni kellett. Jellemzésül még valamit a század első évtizedére. Túlnyomóan Jókait olvasták, de nemcsak a diákok, hanem minden olvasó tulajdonképpen Jókai olvasó volt; hihetetlen népszerűségnek örvendett. Jókai mellett a franciák közül Zolát olvasták, az oroszok közül Csehovot és Tolsztojt, nem nagy kör-Siklós Péter felvétele ben. Kunfi megismertette velünk a francia írók közül Maupassant-t, az oroszok közül még Dosztojevszkijt, a németek közül Gerhardt Hauptmannt, azután Ibsent— meglehetősen bővült az irodalmi látókörünk. Sokmindent megtanultunk ezekből a könyvekből, olyat, amit a régebbi irodalomból nem tanulhattunk volna meg. A költészet? . . . Reviczky Gyula volt az a költő, akit mint újítót nagyra tartottunk. Különösen szerettük a francia Coppéet, a német Heinét, az orosz Puskint. A Galilei Körben azután Ady Endre volt a Költő. Imádtuk Ady Endrét, hiszen nyíltan kiáilt a Galilei Kör mellett. Ünnepségeinkre verseket írt, amit mindig valamelyik híres színész szavalt el, tomboló lelkesedés kíséretében. Ady volt a költőnk, Kernstok Károly a festőnk, ő rajzolta a Századunk címlapját. A tudósok közül pedig az öreg Pikier Gyula volt az ideálunk. No és a politika. Az egyetemi ifjúság akkor olyan állandó izgalomban élt — egyrészt politikai izgalomban, másrészt a tudományos újítások izgalmában, harmadszor: a társadalmi kérdések fölvetésével okozott izgalmakban—, hogy azt lehet mondani: feloldódott az ország közéletében. Részt vettünk politikai tüntetéseken, eljártunk a munkások szakszervezeteibe előadásokat tartani fizikából, matematikából, egészségtanból, politikából ; azt lehet mondani, a tudomány minden részéből és ágából. Több esetben maga a Galilei Kör küldte ki az előadót a munkások összejöveteleire. 33