Budapest, 1977. (15. évfolyam)
5. szám május - Vértesy Miklós: Az Alkotás utca
lyaudvarral szemben, a hegyvidék főbb útjait (Istenhegyi, Németvölgyi, Böszörményi) egyesítő Nagyenyed utca felé tartó és az arról érkező járművek gyakran okoztak fennakadást. Az utca másik végén, a Budaörsi és Hegyalja úttal való találkozásnál pedig csúcsforgalmi időben állandósultak a „dugók", a járműveknek itt néha negyedórát is kellett várniok a továbbhaladásra. Még hosszabb volt a várakozás ideje a nyári hétvégeken, az itt áthaladó balatoni forgalom miatt. Az utca elejét a metróállomás építésével és a Déli pályaudvar átépítésével egyidőben korszerűsítették, s kellő mértékben kiszélesítették. Az utca többi részének szélesítésére 1975—76-ban került sor. Ezt csak úgy lehetett megoldani, hogy a keleti — páros — oldait szegélyező, túlnyomórészt földszintes házakat lebontották. Ezen az oldalon ma egyetlen lakóház sincs, csak pályaudvar, iskolák, kórház, benzinállomás, és az utca legmagasabb épülete: az Intranszmas — Nagy Elemér által tervezett — 11 emeletes székháza. Az utca végén 1976 decemberében átadták az új, szépívű közúti felüljárót. A régi, elhanyagolt földút ma fővárosunk egyik legszélesebb útja, túlnyomó részén — a villamos vágányokkal együtt — kétszer négysávos gyorsforgalmi út. A pesti Nagykörúthoz szervesen kapcsolódva, a Mártírok útjával, a Krisztina körúttal, a Budaörsi, Villányi és Karinthy Frigyes úttal együtt átöleli Buda belső területét. Megérdemelné, hogy nevét Alkotás körútra változtassuk. kán, Dunaújvárosban, Komlón és Zalaegerszegen. A MOM legfontosabb termékei között optikai eszközök, geodéziai, elektronikai és számítástechnikai műszerek szerepelnek. Előállítanak a közönség által is jól ismert hagyományos készítményeket: órákat, vízórákat, szemüveglencséket. A gyártmányok 60 százalékát külföldön értékesítik, öt világrész hatvan országában. A mai Alkotás utca tását. A színvonalra jellemző, hogy a műhelyben előállított termékek nemzetközi kiállításokon nagydíjakat nyertek. Állandó megrendelőjük volt Eötvös is, világhírűvé vált torziós ingáját Süssnél készíttette el. 1900-ban a túltermeléssel járó gazdasági válság miatt a tanműhelyt meg kellett szüntetni. Süss az épületben mechanikai precíziós üzemet nyitott, ezt később a Csörsz utca 39 sz. alá új, nagyobb épületbe költöztette, és 1918-ban részvénytársasággá szervezte át. Ebből az üzemből fejlődött ki az a nagy vállalat, amely 1940-ben a Magyar Optikai Művek (röviden MOM) nevet vette fel. 1944-ben a MOM gépeinek jelentős részét a németek nyugatra hurcolták, az ostrom pedig épületeinek harmadát romhalmazzá változtatta. Az újjáépítés hamar megindult, és 1946-tól kezdve töretlen a vállalat fejlődése. Számos új épülettel gyarapodott: művelődési házzal, optikai épülettel, alkat-észgyártó csarnokkal, óvodával, sportteleppel és az Alkotás utcára néző hétemeletes székházzal. Üzemeket létesített Mátészal-Az utca egyetlen kulturális létesítménye a Déli pályaudvarral szemben fekvő, kis befogadóképességű Alkotás mozi (11. szám). A bolthálózat meglehetősen szegényes, jelentősebb üzletet hiába keresünk. Remélhető, hogy az utca Hegyalja úti végén sor kerül egy nagyobb ABC áruház felépítésére. A vendéglátóipar számos egységgel képviselteti magát; itt találjuk az Alkotás és Márvány bisztrót (1. és 31. sz.), egy önkiszolgáló éttermet (7. sz.), az Eger Csillaga elnevezésű vendéglőt (15. sz.) és az Alkotás eszpresszót (47. sz.). Csupán egy szobor díszíti az Alkotás utcát: a 41. számú házon Szent Flórián képmása, Teles Ede (1872—1948) alkotása. A művész ebben a házban töltötte életének utolsó negyedszázadát. Műterméből több budapesti közterületi szobor került ki, így Alpár Ignácé, az ezredéves emlékművön levő Szent Lászlóé, és a Kallós Edével közösen készített Vörösmarty szobor. A keskeny utcában a forgalom hosszú ideig zavartalan volt. A helyzet csak a hatvanas évek kczepétől romlott lényegesen, a személyautók számának rohamos növekedésével. A Déli pá-Az Intranszmas székháza A Magyar Optikai Művek irodaháza