Budapest, 1977. (15. évfolyam)

4. szám április - Litván György: Szabó Ervin lakásai

kínálta számodra, drága Mama, amit valójában megérdemeltél volna: vagyis lelki nyugalmat, vidámságot, bizalmat . . . Többet tételeztem fel magamról, mint amennyit valójában meg tudok tenni. . . Én vagyok az, makacsságommal, az élet iránt támasztott sokrétű elvárásommal, megközelíthetetlenségemmel, aki nem teszi lehetővé Neked, hogy a nyugalomnak és a harmóniának azt a fényköröcskéjét, amely éppen Téged, jó Mamám, minden élethelyzetben körülvesz, jobban kiterjeszd." Pedig — ez a levél is mutatja — gyengéd és figyelmes fiú volt. S tudta, hogy bármely másik gyermekénél anyjának rosszabb sora lenne. Igy továbbra is azon volt, hogy együtt maradjanak. A Donáti utcai kis ház hamarosan forgalmas központ lett. A csendes budai környék jámbor lakói bizonyára elborzadtak volna, ha tudomást szereznek az ott folyó beszélgetések és a mind sűrűbben érkező levelek tartalmáról. Ekkor, 1901—1902-ben bontakozott ki ugyanis Szabó Ervin nemzetközi méretű „konspirációs" tevékenysége. Tyeplov elfogatása után az Orosz Szociáldemokraták Szövetsége közvetlen kapcsolatba lépett vele, s az ő révén, az ő folyamatos segítségével szervezte meg az emigrációban nyomtatott pártirodalom, pártsajtó becsempészését — Brassón és Románián át — a cár birodalmába. Jöttek-mentek a tevelek a Donáti utca és a párizsi, genfi, bécsi emigráns központok között. Egyre sűrűbben érkeztek — a Szabó Ervin által megadott különböző címekre — az „irodalmat" tartalmazó postacsomagok. S nem egyszer kopogtattak be a budái házba titkos küldetésben járó orosz forradalmárok Is, köztük V. P. Ivansin, a pétervári Harci Szövetség perének egykori vádlottja. A Donáti utca 17-es lakcímet ekkoriban sok külföldi szocialista és társadalomtudós tanulta meg leírni, az oroszokon kívül is. Lakójának neve és munkássága ekkor kezdett ismertté válni a határokon túl, természetesen csak a szűkebb szakmai és mozgalmi körökben. Ugyanezt mondhatjuk a megfelelő hazai körökről is. Szabó Ervin — könyvtári és bibliográfusi munkája mellett — ez időben még jórészt névtelenül dolgozott a magyarországi munkássajtónak. De műveltsége, meggyőződésének és logikájának átütő ereje, számtalan kitűnő cikke, számos — ugyancsak névtelenül megjelent — briliáns röpirata hamarosan elsőrangú szellemi tekintéllyé tette a Szociáldemokrata Párt vezető köreiben. Különösen nagy tiszteletnek örvendett a párt által elhanyagolt, bizalmatlanul kezelt, cselekvésre és vezetésre vágyó fiatal szocialista értelmiségiek között. 1902-ben már a Népszava társszerkesztője lett; ekkor kezdtek köréje gyülekezni a „szocialista diákok" és a mozgalom forradalmi érzelmű, tudásszomjas elemei: Vágó Béla, László Jenő, Mérő Gyula, a Polányitestvérek, Ladányi Ármin, Buchinger Manó, Csizmadia Sándor, a költő, Nagy Sándor, a grafikus, Pór Ödön és mások. Ezek a fiatalok gyakran megfordultak a kis vízivárosi lakásban, ahol ifjú mesterük az orosz forradalmárok elszántságát igyekezett beléjük oltani, s tájékoztatta őket a szocializmus újabb nemzetközi áramlatairól, vitáiról. Erre a szerepére utal kedves-tréfásan az a kollektív levél, amelyet 1902 szeptemberében két tanítványa és legifjabb bátyja intéztek hozzá Imolába, ahol az Olasz Szocialista Párt kongresszusán a magyar pártot és a Népszavát képviselte: „Szellemi nagyapánk, Ervin! Vágó, Frédi és Ödön itt ülnek a Donáti utcában és felelevenítik a régi édes emlékeket, a zongora szól, őrült galoppok . . . Veled vagyunk . . . Veled megyünk Imolába és kiáltjuk, hogy VivaFerri! Viva il metodo rivoluzionario!" (Éljen Ferri, éljen a forradalmi módszer! Ferri volt ugyanis — Turatival szemben — a forradalmi irányzat vezéralakja az akkori olasz szocialista mozgalomban.) Hunfalvy utca 4. 1903 tavaszán Szabó Ervin végre eljutott a neki való lakásba. Mindössze két utcával költözött feljebb a Várhegy oldalán, de itt már valóban megkapott mindent, amire szüksége volt: kilátást a Dunára és a városra, a várfalaknak támaszkodó, eldugott, kedves kis kertet, s a növekvő munkájához szükséges csendes dolgozószobát. A szobát így írja le akkori francia tanára és későbbi barátja, Armand Manteau: ,,Elmélyült elmélkedésre, írásra alkalmas hely volt ez, távol az utcák lármájától. A munkahelyiség legszembeötlőbb dísze a már említett magánkönyvtár. A könyvek csaknem kivétel nélkül kötve voltak, de meglátszott, hogy nem dekoratív célokat szolgálnak, hanem munkaeszközök. Nem is volt ez igazán magángyűjtemény, hanem inkább olyan könyvtár, amelyet Szabó Ervin kezelt, és kollégák, barátok, futólagos irmerősök is szabadon használhattak. E ponton szinte kommunisztikus viszonyokat teremtett Szabó Ervin: ha látogatójában valamelyes érdeklődést látott egy könyv iránt, önmaga ajánlotta kölcsönzésre, sőt nem ritkán ajándékként. Valószínűleg nem sokan éltek vissza bőkezűségével, hiszen könnyen széthordták volna a könyvtárat. A gyűjteményt állandóan rendben tartotta, bár gyakran az asztalra, székekre is jutottak könyvek. A köttetésre nagy gondot fordított, ezt saját költségén végeztette, noha szerény jövedelme volt." Ekkor jutott minden tekintetben a kiteljesedés stádiumába. Felhagyott az időrabló bibliográfiai munkával és a névtelen, személytelen cikkírással; elhatározta, hogy a társadalomtudomány elméleti művelésének és a marxizmus hazai terjesztésének szenteli energiáját. 1903 januárja óta egyik szerkesztője volt a Huszadik Századnak. Szinte máról holnapra becsült, szeretett tagja, sőt, egyik központi alakja lett a folyóirat és a Társadalomtudományi Társaság körül kialakult munkatársi-baráti körnek: Jászi Oszkár, Somló Bódog, Leopold Lajos, Batthyány Ervin, Madzsar József művelt és nyitott, minden újra felfigyelő, alkotásra ösztönző társaságának. Jórészt általuk ismerte meg a modern szociológiát — ő viszont megismertette velük az autentikus marxizmust. Tapasztalhatta, hogy nemcsak a pártkörökben, hanem a szociológiának ebben a hazai műhelyében is tőle várják a marxista társadalomtudomány serkentő művelését, hazai megalapozását. A Hunfalvy utcában fogott hozzá 1903-ban élete két legnagyobb vállalkozásához: „A társadalmi osztályok és az osztályharc elmélete" címmel tervezett könyvéhez (ami, sajnos, nem készült el), valamint Marx—Engels válogatott műveinek első magyar nyelvű kiadásához, amelyet nemzedékeken át, lényegében 1945-ig forgattak a marxizmussal ismerkedő munkások és értelmiségiek. Innen levelezett e kiadás ügyében a marxizmus akkori „pápájával". Kari Kautskyval, aki a Hunfalvy utca 4-be címzett apróbetűs, hosszú leveleiben készséggel látta el tanácsokkal az ismert alig magyar fiatalembert. Erejének, aktivitásának csúcspontján állt az 1903 és 1905 közötti években. Alakja Jászi Oszkár egyik párizsi leveléből érzékletesen rajzolódik elénk: „Ervinkém, alig van nap, hogy ne jutnál eszembe, amint galléros köpenyedben ide-oda mégy — gyorsan, zordonan és elmerülten —, hinteni az új igazságok magvát. És úgy-e otthon is már melegen süt a nap, s Te örülsz neki, amint szeretettel megsimogat, midőn az Ilona lépcsőn hazafelé ballagsz ..." A környezet és az utca annyira megtetszett Jászinak, hogy 1905-ben ő is ott vett ki lakást, Klösz György, a nagyszerű fényképész Hunfalvy utca 8. alatti házában. így szinte mindennap találkozhattak, hogy eszmét cseréljenek. Az új barátok és barátnők mellett — bár azoktól elég szigorúan elkülönítve — a régebbi tanítványok is feljártak hozzá a vároldalba. Általában hetente ülésezett itt a „forradalmi bizottság" — most már így nevezték magukat a Szociáldemokrata Párt megreformálására, megújítására törekvő ellenzéki csoport tagjai. Jászi, a kívülálló szemtanú, még kerek félévszázad múltán, Amerikában is emlékezett ezekre az összejövetelekre, s nem minden irónia nélkül írt egykori barátja pártellenzéki tevékenységéről : „Tevékenységét konspirátorinak azért nevezem, mivel soha nyíltan állást nem foglalt a szociáldemokrata 38 Donáti utca 17, Hunfalvy utca 4. Ménesi út 19. (Bach Melitta felvételei)