Budapest, 1977. (15. évfolyam)

4. szám április - P. Szűcs Julianna: Gondolatok Medveczky Jenő rajzkiállításán

tezik ezerszer hatékonyabb szellemi fegyver az emberi értékek védelmére. Félelmetesen rajzolt. Talán ez a kivételes szakmai adottság tette hűségessé a hagyományos formákhoz. Próbált ő menekülni a stílusbörtönből, hiszen klasszicitását néha a kubizmus, néha különös levegőfestészet, néha valamiféle finom szürrealizmus szűrőjén eresztette át. Ám a kísértések egyetlen művében sem voltak oly erősek, hogy a figurák kimozduljanak kontraposztjukból, hogy a lovak leálljanak artisztikus vágtájukban, hogy az azúrkék ég megteljék sűrű gomolyfelhőkkel. Az izműsokkal csupán fűszerezte az árkádiai idillt. Itt van az alapvető különbség Medveczky meg a hasonló törekvésű francia kortársak között. Párizsban az avantgarde építőköveiből állt össze a klasszikus forma: az új eredmény megküzdött harc következménye és eredménye volt. Medveczky klasszicizmusa viszont nem az izmusokra épült, hanem az izmusok helyett kínált másféle megoldást. Stílusa nem idézőjelbe tett frivol és merész visszatérés volt, hanem a hagyományos formák örök kontinuitását feltételezte. És ez már Novecento-esztétika, és nem a franciák modernsége. Egyetlen út vezethetett innen tovább, és Medveczky — életének utolsó másfél évtizedében — el is indult arra. Az Iliászhoz készített félszáz illusztrációja már nem egy ingathatatlan örök szépségeszmény, hanem a tudatos archaizmus jegyében fogant. Benne van mindaz, ahogyan mi látjuk a görög vázafestményeket, amit mi olvasunk ki az első európai eposzból. Egyszóval: ahogyan újragondoljuk és nem ahogyan újjáélesztjük a hagyományos formát. Ezért az Iliász-rajzokra nem is érdemes feltenni a Medveczky életművet behatároló „Párizs—Róma" kérdéskomplexumot. P. Szűcs Julianna Iliász-illusztráció (1949—1969)