Budapest, 1977. (15. évfolyam)

4. szám április - Vargha Balázs: Berda József csatái

Gyermekkorom hajdan boldog vidéke, szomorú látni, mily szegény, mennyire csupasz lettél! Hová lett a sötét Duna-parti erdő, hol oly sokat fürödtem nyaranta a piócákkal teli állóvizekben játszótársaim vig seregével? öreg fák alatt kanyargó, szeszélyes Rákospatak, s te régi Vuk-gyár a gát mögött, szólaljatok meg már: mely ördög irtott ki titeket? Mint idegen arc, úgy bámul most reám e vidék, mintha csak Intene: nincs mit keresned többé e tájon! Tudjuk, hogy a gyerekkor varázsos tájai akkor is elvesznek, ha pontosan ugyanúgy megőrzi őket a véletlen vagy a gondoskodás. A felnőtt ész, az öregedő szem nem képes fölfedezni kívül a bent őrzött egykori csodákat. De az érzékszerveknek ezt a kopását a tereprendezők és a természetszennyezők is jócskán megpótolják. Gyerekkori önmagára emlékezve, nem kerülhette el a szám-Akik csak a jó étvágy és egyéb testi gerjedelmek költőjének ismerik Berdát — nem ismerik. Bámulatosan finom, érzékeny szellem volt ez a szókimondásáról hírhedt költő. A legrafináltabb lélekelemző írókkal állja a versenyt, mikor arról számol be, hogy a maga gyerekkorának, gyerekbőrének illata kísértette meg. Itt vagy, harmatos illat, elröppent fiatalságom meleg gyermekszaga; c, itt érzem vendég áramodat megint, nyugtalan játékaid boldog szédületeivel telezengőn! Mint kísértés a sötét szoba csöndjén: úgy áradsz-terjengsz most tizenöt éved patyolat ébredezésével, te egykor lobogó kölyök, ki immár férfivá deresedtél bennem; remegő félelemmel így őrizvén téged továbbra is, — míg nem foszt ki majdan az elmúlás csillogó húsod fiatal illatának rózsaszín emlékeiből. Emlékezés Milyen vagyok? Lehet, hogy ő maga vaskosat káromkodott volna, ha valaki finom szellemnek mondja. Ezt ő másoknak tartotta fenn, s egyáltalán nem elismerésül. Önmagát viszont elmondta mindennek, büszkén és önérzetesen. Aba-Novák festette portréját így tisztelte meg — egy kalap alá véve magát a művésszel: Éppen ilyen vagyok, ily nagygyomrú állat. Eltaláltad, dagadt, a züllött pofámat. Szőke csibész ez itt, s mint te, pocakra hajlamos. Úgy röhög a disznó, hogy szinte már dallamos. Bár kicsinyt magadat pingáltad belém, minden mozdulat ott ragyog a helyén! Torz és szép pofa ez. Kamasz és bő hassal áldott, ki veled együtt sajnálja le ezt a bölcs világot. Aba-Novák Berda-képe alá Nincs mit tagadni — hiszen érdeme Berda Józsefnek —, hogy a szókimondása, szabadszájúsága olyan forrást nyitott meg a magyar költészetben, amely százni, hogy pantagrueli bökverseit nem érheti az útszéliség vádja. Üde költészet ez akkor is, ha végső pontjáig követi az anyagcsere kacskaringós útjait, Vizafogó vetést: rakoncátlan kölyökből lett a nemzet neves költője. Mégpedig úgy, hogy rakoncátlanságából nem kellett semmit feladnia. Az írószövetség tagjaként sem lett sem jó tanuló, sem jó magaviseletű. Versben is elmondta ezt, hajdani iskolájának emlékkönyvébe szánva a sorokat. Talán az alkalom, az egykori iskolával való meghatott találkozása okozta, hogy ezt a büszke tényt csak félig mondja ki a vers: Csücsülj csak ülepem, légy vidám, légy te a százsípú orgonám! Nincs más vígaszom, ami hangot ad, —. áraszd kegyelmed: tiszta hangodat. A száj szava hazug; nincs már hitele. Az ördög tudja csak, mit mivel vele. Veled Incselkedni méltó mulatozás, Csücsülj csak, danolj hát, korhely csodadudás. Ne szólj szám . .. Enni- és innivalókhoz felejthetetlen ódákat és dithirambusokat írt. Tinórú gombához, tömött libához, kacsához, birkapörkölthöz, borhoz, eperpálinkához. S ezek a dicséretek mind önjellemzések is, hiszen ő nem csupán bekebelezte, hanem lélekben is magába fogadta az anyaföldnek és az anyáskodó asszonyoknak remek teremtményeit. Éhesen Is, jóllakottan is megáldotta az ízeket, illatokat, a terített asztalon ragyogó színeket. Ebben a szívbéli és szorgalmasan művelt műfajban talán a húslevesről szóló verse a legszebb, az életbölcsesség magaslatára emelkedő: A megérett férfi emlékezik rád vissza: Itt voltam rakoncátlan elemista! Sokszor bukott, rossz tanulód voltam s lám, — végül itt vagyok; de azért véletek lobogok angyalföldi kamaszok! Angyalföldi iskola emlékkönyvébe Ragyogj szemem, csordulj ki nyálam az örömtől: az ízletes húslevest tálalják, íme, eléd. Nézd csak, mily aranysárgán csillog, mily orrcsiklandó szaga van! S az íze! A mennyei íz! Abban van aztán a lélek! Ez kell neked igazán! — Érzed-e, mondd, a velős csont, az illatos-ízes zöldség s a még fűszeresebb gyömbér testet-lelket gyógyító erejét? — Csak azért érdemes élni még, hidd el, csak így tudsz nemesebb dolgokra figyelni, különben kedve vesztett fogatlan kutya vagy, ki mindenkit mérgesen megugat s a legszebb sonkafalatra se kíváncsi. Húsleves dicsérete 1948-ban, nyilvánvalóan hivatalos helyre küldött önéletrajzából sem maradhatott ki: milyen életet, milyen örömöket kíván — vagy csak áldomodik — magának: ,,Az alkotói vágyás nagy örömén kívül a legmagasztosabb öröm számomra a turistáskodás, erdők, hegyek köz barangolni, gombát szedni, rákászni boldog gyermekként. Ezért szeretnék hosszú ideig legalább száz évig élni, természetesen teljes egészségben, úgy, hogy mindennap megihassak legalább egy liter somlói bort, természetesen a hozzá való jó ételekkel: hagymás rostélyossal, gombapörkölttel, kacsasülttel, rántott csirkével és hasonló finomságokkal." Az áhítatos étlapot komolyabb közölnivalók követik az önéletrajzban : ,,jelenleg 46 éves vagyok, de még mindig kamasznak érzem magam. Mert csak az öregszik meg, aki meg akar öregedni. . . Mielőtt új könyvem kiadnám: még egyszer át kell tekintenem az egész anyagot. Ehhez türelem és nyugalom kell, s éppen azért, ha egy emberségesebb összeghez jutok: a Bakonyba vonulok boldog remete módjára — dolgozni és pihenni." 1939-ben megjelent kötetének egyik verse a Filozófia. Örök téma az, amit itt célba vesz. Horatius híres Hoc erat in votis-a csak egyike a számtalan nosztalgikus versnek, amely egy kis földbirtok művelését mondja a legméltóbb költői foglalkozásnak. Berda lehiggadt, bölcs öregnek látja magát az óhajtott kertben, s ügyesen beleszerkeszt a versbe egy másik kerttulajdonost is: az istent. ötven év óta, Csokonai és Pálóczi Horváth Ádám óta eltemetve, elfeledve várta kiszabadulását. Más lelkes méltatok után nekem már fölösleges volna hangoztat-Ne nevess ki hát, ha őszintén megmondom neked: a magam hajlékára vágyom, egyszerű szoba-konyhás házra, melynek szemet-vidító kertecskéje van s hivatott kertésze magam lehetek csupán! — Istenem, Istenem, derűs öregúr, ott fent a magasságban: te tudod, mily komoly konyhakertészetem, mily illatos virágaim s még dúsabb gyümölcsfáim volnának! Mint anya a csecsemőjét, úgy ápolnám-babusgatnám a kertemet s fütyülnék a világra, mely oly beteg már, hogy szinte gyógyíthatatlan. Az kötet évszám: 1939. A versescíme: Sötétség. A világ szinte gyógyíthatatlan". Nyílt, egyenes beszéd, minősülő beszéd. Filozófia Veszélyesnek 23