Budapest, 1977. (15. évfolyam)

3. szám március - Tamás Ervin: Kiskunfélegyháza

tunk, mit kell tenni? mert az határozottan állt előttünk, hogy tenni kell és mindjárt holnap . . . hát ha holnapután már késő lesz! Logicailag a forradalom legelső lépése és egyszersmind fő kötelessége szabaddá tenni a sajtót... azt fogjuk tenni! a többit az istenre bízom és azokra, kik rendelve vannak, hogy a kezdetieket folytassák; én csak arra vagyok hivatva, hogy az első lökést tegyem. Holnap ki kell vínunk a sajtószabadságot! és ha lelövöldöznek? isten neki; ki várhat ennél szebb halált? E gondolatokkal aludtam el. Korán reggel az ifjak kávéházába siettem. Az uton Vasvári Pállal találkoztam, mondtam neki, hogy menjen Jókaihoz s ott várjanak meg együtt engemet. A kávéházban még csak néhány fiatal ember volt, kik nagy busán politizáltak. Bulyovszki Gyulát, ki közöttük volt, meghítam Jókaihoz, a többieknek meghagytam, hogy az érkezőket tartsák itt, mig vissza nem jövünk. Haza menvén, előadtam szándékomat a sajtó rögtöni fölszabadításáról. Társaim bele egyeztek. Bulyovszki és Jókai proclamatiót szerkesztettek. Vasvári és én föl s alá jártunk a szobában. Vasvári az én botommal hadonászott, nem tudva, hogy szurony van benne; egyszerre kiröpült a szurony egyenesen Bécs felé, a nélkül, hogy valamellyikünket megsértett volna. — Jó jel! kiáltánk föl egyhangúlag. A mint a proclamatio elkészült, s indulófélben voltunk, azt kérdém, micsoda nap van ma ? — Szerda, felelt egyik. — Szerencsés nap, mondám, szerdán házasodtam meg! Lelkesedéssel és a sors iránti bizalommal mentünk vissza a kávéházba, melly már tele volt ifjakkal. Jókai a proclamatiót olvasta föl, én nemzeti dalomat szavaltam el; mind a kettő riadó tetszéssel fogadtatott. (A nemzeti dalt két nappal előbb, március 13-kán írtam azon lakomára, mellyet az ifjúság március 19-én akart adni, melly azonban az eddigi események következtében szükségtelenné válván, elmarad. Mig én az egyik asztalnál a nemzeti dalt irtam, feleségem a másik asztalnál nemzeti fejkötőt varrt magának.) A kávéházban azt határoztuk, hogy sorra járjuk az egyetemi ifjúságot s majd teljes erővel kezdjük meg. a nagy munkát. Először az orvosokhoz mentünk. Szakadt az eső, a mint az utcára léptünk, s ez egész késő estig tartott, de a lelkesedés ollyan, mint a görögtűz; a viz nem olthatja el. Táncsics Mihály kiszabadítása (egykorú rajz) Az orvosi egyetem udvarában ismét fölolvasta Jókai a proclamatiót és én elmondtam a nemzeti dalt. Innen a mérnökökhöz, ezektől a seminariumba a jogászokhoz vonult a számban és lelkesedésben egyaránt percenként növekedő sereg. A seminarium csarnokában elénk állott egy professor, és ezt mondta nagy pathossal: — Urak, a törvény nevében . . . Többi szavait elnyelte a sokaság mennydörgő kiáltása s a tisztelt tanár többé nem juthatván szóhoz, szépen elkotródott. A jogászok rohantak ki az utcára, hogy velünk egyesüljenek. Közülök Vidács emelt szót, elmondta, hogy professoraik a tartandó lakomábani részvevést eltiltották kicsapási büntetés mellett. Kacaj és boszankodó kifakadások a hallgatóságban. De a lakoma már csak mellékes dolog volt. Jókai ismét fölolvasta a proclamatiót s a tizenkét pontot s én velem elszavaltatták a nemzeti dalt. Mind a kettőt fanaticus lelkesedéssel fogadták, s a refrainban előjövő „esküszünk"-öt mindannyiszor visszaharsogta az egész sereg, melly a téren állt. — Most menjünk egy censorhoz, és vele Írassuk alá a proclamatiót és a nemzeti dalt! kiáltott valaki. — Censorhoz nem megyünk, feleltem; nem ismerünk többé semmi censort, el egyenesen a nyomdába! Mindnyájan bele egyeztek és követtek. Landerer nyomdája legközelebb volt hozzánk, oda mentünk. Jókait, Vasvárit, Vidácsot és engem neveztek kiküldötteknek, hogy a sajtót lefoglaljuk. Mi megtettük azt a nép nevében s a tizenkét pontot és a nemzeti dalt rögtön nyomni kezdték. Ez alatt kinn lelkesítő beszédeket tartottak Egresi Gábor, Degré, Vasvári, Jókai stb. Dél felé elkészültek a nyomtatványok s ezrenként osztattak szét a nép között, melly azokat részeg örömmel kapkodta. Dél után három órára gyűlést hirdettünk a muzeum terére s a sokaság eloszlott. A szakadó eső dacára mintegy 10,000 ember gyűlt a muzeum elé, honnan közhatározat szerint a városházához mentünk, hogy a tizenkét pontot magokénak vallják a polgárok is és velünk egyesüljenek. A tanácsterem megnyílt, s megtelt a néppel, először. Rövid tanácskozás után a polgárság nevében aláirta a polgármester a tizenkét pontot, s az alant álló sokaságnak az ablakból lemutatta. Óriási kitörése a lelkesedésnek ! .. . Egyszerre az a hír szárnyal, hogy katonaság jön . . . körülnéztem, hogy az arcokat vizsgáljam, egyetlen egy ijedt arcot sem láttam . . . minden ajkon e kiáltás: fegyvert! fegyvert! Ezen, különben alaptalan hír olly fölindulást okozott, hogy Nyári Pál és Klauzál tovább beszéltek egy óránál, a nélkül, hogy beszédeikből egy-egy töredék mondatnál többet hallottunk volna. — Budára, Budára!. .. a helytartótanácshoz! . . . nyittassuk meg Stancsics börtönét! . . . Budára: . . . Ezek voltak a nép leginkább és legtöbbször hallható kiáltásai. Végre választmány neveztetett ki Budára menendő s a helytartótanácsot fölszólítandó, hogy a censurát rögtön eltörölje, Stancsicsot szabadon bocsássa, s a katonaságnak rendeletet adjon, miszerint ügyeinkbe semmi szín alatt be ne avatkozzék. A választmány tagjai: Egresi Sámuel, Gyurkovtcs Máté, Irányi Dániel, Irinyi József, Kacskovics Lajos, Klauzál Gábor, Molnár György, Nyári Pál, Petőfi Sándor, Rottenbiller Leopold, Starnberger István, Tót Gáspár, Vasvári Pál. A választmány legalább húszezer ember kíséretében fölment Budára a helytartó tanácshoz, és előadta kivánatait. A nagyméltóságú helytartótanács sápadt vala és reszketni méltóztatott, és öt percnyi tanácskozás után mindenbe bele egyezett. A katonaságnak kiadatott a tétlenség iránt a rendelet, a censura eltöröltetett, Stancsics börtönajtaja megnyílt. A rabirót diadallal hozta át a töméntelen sokaság Pestre. Ez volt március 15-ke. Eredményei ollyanok, mellyek e napot örökre nevezetessé teszik a magyar történetben. Események folytatásának ez közönséges volna, kétségkívül, de tekintetve annak, a mi volt, kezdetnek, nagyszerű, dicső. Nehezebb a gyermeknek az első lépést megtennie, mint mérföldeket gyalogolni a meglett embernek. 21