Budapest, 1977. (15. évfolyam)

3. szám március - Tamás Ervin: Kiskunfélegyháza

Szélmalom a Kiskun Múzeum udvarán Új lakóházak — Novemberben már megalakult a kommunista párt helyi szervezete, dolgozott a városi tanács, decemberben már képviselőt jelöltünk az ideiglenes nemzetgyűlésbe — emlékezik Rimanek István tsz-tag. — Márciusig több vagon búzalisztet, élelmiszert küldtünk az éhező Budapestnek. Dr. Dobos Ferenc, a Városi Tanács elnöke mondja: — Apám téeszparaszt, az őseim vagy kétszáz évvel ezelőtt jöttek ide mint kiskun telepesek. Kilenc hold homokon négy gyermeket neveltek a szüleim. Aki tudja, mi a homok, annak nem kell bővebb magyarázat. . . Voltam paraszt, majd kereskedősegéd, aztán ipariotthoni nevelő. 1954-ben elnökhelyettese lettem a városnak. Azóta dolgozom megszakítás nélkül a tanácsban. Dobos Ferenc közben beiratkozott a tanítóképzőbe, s elvégezte levelező úton. Aztán a tanácsakadémiát is. Majd a jogi egyetemet és a pártfőiskolát. — Még a hatvanas évek közepén is félegyháziakból verbuválódtak az ország legjobb kubikosbrigádjai — folytatja a tanácselnök. — So városháza előtt — a hajdani szolgalegények elszegődő-helyén — itthonmaradt asszonyaik toporogtak: vajon a nyári idénymunkák idején bekerülnek-e kisegítőnek a konzervgyárba? Az agrárváros jelzője megváltozott. Virágzó helyett elmaradott lett. Mi maradt hát? A város peremén morzsaként széthullt tanyák. Kisüzemek, párszáz dolgozóval. Munkásosztály helyett kubikosréteg. Es nyomor helyett: tengődés. Vaszalik Jánosné a Habselyem Kötöttárugyár telepén dolgozik. Néhány éve még ő is ott álldogált a városháza előtt, abban reménykedve, hogy közte lesz annak a kétszáz asszonynak, akik idénymunkára kellettek a konzervgyárnak. — A férjem eljáró volt, Pesten, aztán Dunapentelén dolgozott, gyárat épített — mondja. — Én meg maradtam a gyermekekkel a rogyadozó szülői házban. Sírtam munka után, sírtam a férjem után. A gyermekek meg az egyhangú ennivaló miatt ríttak. Olyan évek voltak azok, hogy átkoztam a várost, átkoztam, hogy itt születtem! Vaszalikék a Móraváros nevű új városrészben építettek maguknak új otthont. — Jó ez a város, nyugodt, de mégsem eldu-Csigó László felvételei