Budapest, 1977. (15. évfolyam)

3. szám március - Tamás Ervin: Kiskunfélegyháza

Az Alföldi Cipőgyár egyik üzemrésze gott — folytatja az asszony. — Munkát adott nekem is, a férremnek is. Megint együtt a család, átvészeltük a nehéz éveket. Nem mindenkinek volt annyira mély félegyázi gyökere, hogy maradni bírjon. Jó ideig egyre csökkent Kiskunfélegyháza lélekszáma; azután a 31 ezres mélypontról ismét emelkedni kezdett, s ma több mint negyvenezren élnek itt. — Félegyházán az első igazán korszerű nagyüzem, a Bányászati Berendezések Gyára, 1951-ben épült — mondja a tanácselnök. — Ma már vegyipari gépgyár ... Ez azonban még nem jelentett iparosítást, csak néhány száz embernek ipari munkát. Hozzá kellett fognunk a tipikusan Bács megyei iparosításhoz: a tanács építőbrigádja, féligkész tervek alapján, üzemmé alakította a düledező épületekegy ikét-másikát, toldozott-foldozott. Tudtuk, ha már 50—100 ember dolgozik egy helyen, az ilyen üzemnek könnyen akad gazdája, lesz munka és pénz a fejlesztésre. Ma a foglalkoztatottak 48 százaléka ipari munkás, a termelési érték évente 2,2 milliárd forint . . . * — Egyrészt tehát van már iparunk, másrészt azonban a lakosok egynegyede még tanyán él — folytatja a tanácselnök. — És a tanyával türelemmel kell bánni. Az egyéni elképzeléseket összhangba kell hozni a nagyüzemi gazdálkodás, a város érdekeivel. Nem az a célunk, hogy magukra hagyjuk a külterületen élőket, vagy hogy betelepedésre kényszerítsük őket. Nem bírná ezt Félegyháza közműellátottsága sem. A termelőszövetkezetekkel egyetértésben kijelöltünk nagyüzemi művelésre alkalmatlan, sűrűbb tanyás településeket, ahol építkezhet, villanyt és vizet is kap az, aki ezt kívánja. Kiskunfélegyházának — bár a megyében a legrosszabb földdel rendelkezik — híres a mezőgazdasága. A város öt termelőszövetkezete átlagon felüli eredményt ért el — a mezőgazdaság 500 millió forintos termelési értékéből viszont 250 milliót a háztáji ad! És a háztáji gazdálkodás főként a tanyákon eredményes. Félegyháza legfontosabb exportcikke is innen kerül ki: a hízott liba. Három éve még a sajtóban is dúlt a libaháború. Gazdasági és társadalmi visszásságokat emlegettek, egyesek vádaskodtak, hogy a házak udvarán levő ólak bűzzel szennyezik a város levegőjét, a libatömés szervezeti keretei gyanúsak, a libatömők munkájukkal arányban nem álló magas jövedelemhez jutnak, az adózás alól kibújnak és így tovább . . . Azóta elült a vita, kiderült, hogy nem is oly magas a fizetség, a törvényes szervezeti keretet a tsz, az ÁFÉSZ jelenti. És ismét 260 ezer libát hizlalnak a félegyháziak, ami nagy eredmény, hiszen a vádaskodások miatt ez a szám harmincezerre esett vissza. Híres még a félegyházi retek, amiből mintegy 20 milliót küldenek az ország piacaira. A „félegyházi piros" két héttel előbb érik be, mint az ország más tájain termesztett retek. — A tanyáknak igenis élniük kell! — mondja a tanácselnök. — A 2800 tanyából mintegy 1000—1500-at igyekszünk fölfűzni a tsz-központokra, ellátni bolttal, villannyal, vízzel. Építettünk a városban tanyai kollégiumot, hogy a kinti családok gyermekei ne szenvedjenek hátrányt a tanulásban. Míg az egyén és a társadalom érdeke megkívánja a külterületek létét, nem szabad megfojtani a tanyákat. Ártanánk vele mezőgazdaságunknak, s a beözönlőkkel városunk sem tudna mit kezdeni. . . * Ami adott: egy ipari-mezőgazdasági kisváros, negyvenezer lakossal, 380 millió forintos OTP-hitelállománnyal és hihetetlenül megnövekedett igényekkel. A negyedik ötéves tervben kétszer annyi lakás épült Kiskunfélegyházán, mint 1945—65 között. Kialakulóban a város első modern lakótelepe — a Körösi úton —, ahol a következő esztendők során 2500 házgyári lakás épült. Az elmúlt öt évben a város kiskereskedelmi eladótere 48 százalékkal, forgalma 70 százalékkal nőtt. Az egészségügy rendelőintézettel gazdagodott, a jövőben több lesz a kórházi ágy is, javul a fekvőbeteg-ellátás. Új Centrum Áruház, kisebb-nagyobb ABC-áruházak épülnek. Sorolhatnám még a fejlesztési terv adatait, de talán fontosabbak a jelen gondjai. A félegyháziak azt mondják: ,,Dolgozunk bent a gyárban, az 1976-os, vagyis korszerű körülmények között, és hazamegyünk a 45-ös körülmények közé . . ." Ahogy enyhültek az emberek megélhetési gondjai, úgy változott felfogásuk is. Kezdi bosszantani őket a sár, a komfort-nélküliség. — Az infrastruktúra fejlesztésében akkora a lemaradásunk, ami behozhatatlan néhány év alatt— mondjaatanácselnök. —Legalább 6—7 ezer olyan hajlék van ebben a városban, ami még a szükséglakás fogalmát sem elégíti ki. A számítások szerint húsz év szükséges ahhoz, hogy pótolják az infrastruktúra fogyatékosságait. — Épült szennyvíztisztító, vízmű, már közel másfélezer lakásban földgázzal fűlhetnek, a tanyák felében villany ég, húsz kilométer járda készült, nőtt a parkterület — mondja dr. Glied Károly, a városi tanács egyik vezetője. — A jövőben épül egy új vízműtelep, bővül a csatornahálózat, továbbá folytatódik az utak korszerűsítése. És új városközpontja is lesz előbb-utóbb Kiskunfélegyházának. A híres főutcán 4—10 szintes házak néznek majd a platánokra. A megmaradt néhány műemlék, a Petőfi és a Móra emlékházak jól megférnek majd a modern épületekkel. Ahol lehet, sátortetőt is alkalmaznak, hogy megőrizzék az alföldi mezővárosok sajátos arculatát. — A közművelődési létesítmények is eléggé viharvertek — mondja a tanácselnök. — Nekünk nem elég Kecskemét és Szeged közelsége. Saját kulturális életet szeretnénk, ezért művelődési központot építünk, mégpedig a lakosság segítségével. Ezer forinttal járul ehhez az építéshez minden kiskunfélegyházi. Az akció azzal indult, hogy a Déryné Színház egy előadása teljes bevételét fölajánlotta a művelődési ház építésére. A mozgalom egyre szélesedik, 40 milliónk már van . . . Nem az érdekel már minket, hogy Petőfi itt született-e, vagy Kiskőrösön — egyébként itt, az egész biztos —, hanem hogy ápolni tudjuk az emlékét, méltó körülmények között. A félegyháziaknak van még egy szokásuk, amiről nem beszéltünk. Nem szívesen említik a vezetők sem, szerintük összeférhetetlen a városiasodással. Az ut mentén végigfutó két-három méternyi zöldterületről van szó, amit a félegyháziak beültetnek. Nem virággal. Hagymával, zöldséggel. — Nem lehet róla leszoktatni őket — panaszolják a tanácsiak. De miért is kellene? 19