Budapest, 1976. (14. évfolyam)

2. szám február - Granasztói Pál: Egykori külvárosok

A „lipótvárosi teherpályaudvar" azt is. Feltűnt, mennyi vonala van, szűk utcákban tekeregve, többnyire csak egy vágánnyal. Ámde itt megriasztott a szegényesség. Ugyanolyan városrészek, városképek mint Óbudán — földszintes, kopott házak, élettelenség, egyenetlen kövezet —, de Óbuda érezhető varázsa: a tornyok, a Duna, a hegyek közelsége, az intimitás érzete nélkül. Az Újpesti híd sem kárpótolt ezért, amit pedig vágyva vágytam a közelből is látni, inkább a téli kikötőben gyönyörködtem róla. Csalódást okozott azzal, hogy csak egy vágánya volt, s hiába vártam, nem jött rajta vonat. A szigetre akkor még nem merészkedtem, s nem is érdekelt. Viszont elriasztott a bűz, ami a Váci út folytatásában, e kihalt, kopott, szegényes vidéken a bőrgyárakból áradt. Izgattak ugyan a vasúti iparvágányok, amelyek itt bevezettek a gyárakba, de tolatást, forgalmat nem látva, csak a zárt gyárkapukat, a mögöttük eltűnt síneket — elment a kedvem az egésztől, és igyekeztem haza. Később fedeztem fel Újpesten a nyílegyenes, de békés,varázslatos, fasorokkal, földszintes kertes házakkal szegélyezett utcákat; ma is van még sok ilyen. Hamarább azonban az Angyalföldön, ahová főként a rejtélyes, rejtőzködő lipótvárosi teherpályaudvar miatt törekedtem. A 16-os sárga villamos akkoriban szomszédságunkból, de a Népliget felől jövet a Duna-parton majd a Pozsonyi úton és a Dráva utcán át a Váci útig közlekedett. Ezzel utaztam ki. A Dráva utca már akkor megragadott. Azzal, hogy éles határvonal volt a belső és a külső városrészek között; déli oldalán újabb, magas bérházak sora — bár a mai új Lipótváros helyén még sok üzem, telep, malom volt, és az iparvágányok csaknem a Lipót, később Szent István körútig hatoltak el — a Dráva utca túloldalán azonban már csak palánkok, telepek, hepehupás utcák, elszórtan épületek. Egy másik világ. Az iparvágányokat követve eljutottam a várva várt lipótvárosi teherpályaudvarig, ami ma 13 A Flórián tér